Epizódok egy sosem volt életből (Befejezett)

Balhés esküvő

 - A jó kurva életbe! – dörren mögöttünk egy hang. Odafordulva csak annyit látunk, hogy a kiskukták fejvesztve menekülnek ki a konyhából. Nyomukban kiviharzik a szakácsné és egy erőteljes mozdulattal lekapja a fejéről a kendőt, aztán a földhöz vágja, közben megállás nélkül szitkozódik. Végül elpattan valami, mert lerogy a földre és elkezd pityeregni.

- Katherine – nézek vissza rá. – Menj, nézd meg, hátha kell valami Jennynek. Én meg segítek a szakácsnak.

- Oké – nyom egy puszit a számra. – Úgyis lassan fel kell vennem a ruhámat. Te is igyekezz, tanúkám! Szeretném már látni a szmokingot – mosolyog rám.

- Jó, jó, menj már! – lököm meg finoman, és mosolyogva nézem, hogy elballag az ebédlő felé.

Csendesen leülök törökülésbe a szakácsné mellé, igyekszem megvárni, hogy kissé megnyugodjon. Megint szemet szúr, ami már érkezéskor. Rettentő fiatal. Talán három-négy évvel lehet csak idősebb, mint én. Termetre, alkatra olyannak mondanám, mint a termékenység szobra. A kövértől nagyon messze van, de egyáltalán nem okozna neki gondot kihordani egy gyereket. Ha nem így lennénk, még csinosnak is találnám, csak sajnos pillanatnyilag elég előnytelen beállításban sírdogál. Kontyba tekert sötétbarna haja kibomlóban van, a szemfestéke elkenődött. Szegény nagyon nekikeseredett valaminek.

- Tudok segíteni valamiben? – szólítom meg, mikor kicsit megnyugszik.

- Nem hiszem – törli meg a szemét. – Bekrepált a hűtő, és ha nem találok ki valamit nagyon gyorsan, akkor oda a torta.

- Szóval a hűtő. Na, mutasd – húzom fel és rángatom az ajtó felé.

A konyhába lépve meglehetősen letaglózó látvány fogad. Hihetetlenül bizarr érzés előreszegezett tekintettel farkasszemet nézni a marcipán vőlegénnyel. Öt láb magas az esküvői torta. Minden rétege máshogy van feldíszítve. Mindenféle sporttal és informatikával kapcsolatos dolog, ami létezik, helyet kapott a tortán. Az egyik rétegén, mint a bélyegek, találomra rá vannak aggatva mindenféle internetes oldalak emblémái. Twitter, Facebook, GMail, YouTube.

- Lenyűgöző – hökkenek meg.

- Köszi, de hacsak nem vagy villanyszerelő és nem tudod megjavítani a hűtőt, akkor fújhatjuk, megromlik estére – sóhajt.

- Villanyszerelő épp nem vagyok, de egy hűtővel elbírok. Na lássuk! – lépek oda a hűtőhöz. Kihúzni és szétszedni nem nagy munka, de egyszerűen nem találom a hibát, hiába keresem vagy tíz percig. Aztán elegem lesz, kirángatom a tápvezetéket a hűtőből, bedugom a konnektorba és a fázisvezetékeket markolászva várom a csodát.

- Hülye vagy?! – sápad le mellettem a szakácsné. – Te idióta! Megcsap az áram!

- Ugyan, dehogy – legyintek még mindig a csupasz vezetékkel babrálva. – A konnektorral van baj. Kerítsetek egy hosszabbítót, egy másik aljzatból vegyetek áramot és minden oké lesz. Addig összerakom a hűtőt.

Mire visszaszerelem az alkatrészeket a helyükre, megjön a hosszabbító. A hűtő halkan búgva kel életre, szerencsétlen szakácsné meg nagyon sóhajtva leül.

- Köszi – hálálkodik. – Lógok eggyel.

- Akkor majd adj egy telefonszámot. Süthetnél egyet nekem is.

- Megnősülsz?

- Majd. Talán – mosolygok. – Viszont rohannom kell, biztos valami hülyeséggel előállt már azóta vagy a menyasszony, vagy a vőlegény.

- És miért neked kéne azt megoldani? – néz rám értetlenül.

- Hát én volnék a tanú, vagy mi a szösz. Nagyon örültem...?