Sokat kérsz!

1. rész

Jimin

Nagyot nyújtózva lépek a friss levegőre, mikor végre leengednek erről az átkozott repülőről. Hogy egy út ilyen sokáig tartson... Amikor legutóbb Amerikába utaztam, mintha nem tartott volna ilyen sokáig. 

Most, hogy visszajöttem Koreába, a szülőföldemre, apró mosollyal ajkaimon indulok meg, egy ismerős arcot keresve. Taehyung igazán említhette volna, hogy ilyen hosszú és unalmas egy út. Ő többet utazik a két kontinens között. Igaz, ő a családi magángépével, míg én kivételesen csak az első osztályon utazhattam. A szüleim előre jöttek a mi magángépünkkel.

A tömegben keresve az említettet, tekintetem újra végigvezetem az embereken, mígnem meg nem látom barna hajkoronáját a bejárat mellett. Amint ő is észrevesz, gyermeki vigyorral kezd el felém szaladni. Megkuncogom, ugyanis nagyon imádni való ilyenkor.

- Jimiiiiiiin! - veti magát nyakamba boldogan. Kelletlenül, de viszonozom ölelését, próbálva megtartani az egyensúlyomat. Fene bele, hogy ilyen magas. - Taehyung. Neked is szia. - húzom széles mosolyra ajkaimat. Rég volt már, hogy utoljára Amerikába jött és úgymond... kielégített. - Sziaa! Milyen volt az út? - indult meg a kijárat felé, én pedig utána a bőröndömmel. Véletlenül se segítsen. - Hosszú, unalmas és... magányos. - vetem rá csábos pillantásomat, mire kissé elpirulva fordul el, kuncogva egyet. - Ma biztosan nem leszel az. - húzza kaján vigyorra telt ajkait. Hát igen, a nők mellett az ilyen szép férfiak is kellően csábítóak. - Tulajdonképpen, miért jöttél vissza Koreába? Nem sokat mondtál erről. - nagyot sóhajtok, ugyanis én magam sem tudom a teljes választ. - Annyit tudok, hogy a szüleim az amerikai cégünket össze akarják vonni egy koreai multicéggel, és hogy ehhez valamiért én is kellek. - simítom kezem tarkómra. Hirtelen jött a hír, nem is értem, mi közöm nekem ehhez. Nélkülem is tudnak üzletet kötni.

Az épület előtt várva a kocsit, Taehyung hétköznapi dolgokról mesél, ami elmondhatatlanul untat. Egyedül az arcát bámulom, míg a gondolataim már az este körül forognak. Nem hétköznapi kapcsolat van köztünk. Én úgy hívom, barátság extrákkal, de bárki, aki tud erről, jogosan gondol minket szexpartnereknek. Legtöbbször, amikor találkozunk, elmegyünk egy kávézóba, esetleg egy étterembe, hogy meghozzuk a kellő hatást éjszakára, amit természetesen együtt töltünk. A kezdetektől így van, semelyikünk nem képzel többet a dologba. Legalábbis szerintem.

Mire végre megérkezik a hosszú, fehér gépjármű, hanyagul a sofőr kezébe adom a bőröndömet, majd Tae-t előre engedve beülünk a kényelmes ülésekre.

Jungkook

Boldogan bújok Suga karjaiba, arcomat nyakhajlatába fúrva, beszippantva általam úgy szeretett illatát.

Már több, mint két éve együtt vagyunk Igaz, a szüleim nemigen örülnek neki, hogy egy lemezkiadó cég fiával vagyok együtt, mondván inkább magasabb jövedelmű cégek gyermekei között kutakodjak, akik megütik a mi évi jövedelmünket. Baszki, nem is az a bajuk, hogy a pasikhoz vonzódom, hanem, hogy a pasim nem olyan gazdag, mint én. Ebből adódóan sokszor veszekszem a szüleimmel, ám elfogadták egy feltétellel; ha mindig azt csinálom, amit mondanak és a cég lesz nekem az első. Természetesen bele mentem, hisz így azzal lehetek, akit szeretek.

Suga arcomra simuló keze zökkent ki gondolataim hadából, ujjait az államhoz vezeti, ezzel kényszerítve, hogy nézzek rá. Halvány mosolyra húzza ajkait, lassan enyémre hajolva, egy lágy csókot kezdeményezve, amibe még a lelkem is bele remeg. Boldogan viszonozom ajkai játékát, míg kezével – ami nem arcomon pihen -, derekamat karolja át, ezzel közelebb húzva magához. Szerencsére, nincs senki a park ezen felén, ezért is szeretünk itt lenni. Itt bármit megtehet... na jó, csak diszkréten, de itt nem égetnek lyukat az ember tarkójába a kíváncsi szemek. Szó se róla, nem zavar, hogy meleg vagyok, és nyíltan vállalom is, még a suliban is simán rámászom Sugára, ugyanis a gazdagok világában nem ritka az azonos nemek közötti kapcsolat. Jó, máshol se ma már. Mégis, néha kell a magány.