Sokat kérsz!

5. rész

Jimin

Kissé zavartan, szinte rohanok fel a hálószobánkba, hogy aztán elterülve az ágyon, a fény elől elrejtve szemeimet essek mély... gondolkodásba. Esküszöm, egész eddigi életem során nem kellett hirtelen ennyit gondolkodnom, és zokszó nélkül elfogadnom a helyzetemet. Elég leterhelő.

Már majdnem el is alszom, mikor a csengő kegyetlen módon kiszakít a gondtalan kis időmből, amit alvással akartam volna eltölteni. Először kénytelen vagyok arra gondolni, hogy az a „Suga" srác jött, de még, ha ő is lenne, akkor sem mozdulnék meg. Majd úgy teszek, mintha aludnék. Szeretném elkerülni ezt a kellemetlen beszélgetést a vőlegényem jelenlegi pasikájával. Komolyan, mit képzeltek a szüleink?

A lépteket hallva szedelőzködök egy kicsit, hogy még inkább úgy tűnjek, mint aki mély álomban van. Mivel tudom, ilyenkor a szemem nem bír nem mozogni, felkarom helyett egész a könyökhajlatomig húzom kezem arcomra, hogy még kevesebb látszódjon. Nos, akkor színleljünk.

Az ajtó nyitódását hallva, csak még inkább belegörcsölök ebbe. Színésznek jó lennék, ha nem kellene alvó jelenetet játszanom. Majdnem megugrom ijedtemben, mikor az ágy besüpped mellettem. Hogy közlekedhet ilyen halkan? De ennél csak az lep meg jobban, mikor hosszú csönd után arcomat kezdi birizgálni... de egészen máshogy ér most hozzám, mint eddig. Kedvesen, szelíden, mintha... nem, biztosan nem azért ilyen gyengéd, mert szeret. Tudom jól, mennyire a háta közepére sem kíván, ahogy én sem őt.

- Jimin. – szólít meg halkan, mire úgy látom, ennél tovább úgysem bírnék alvósdit játszani. Leemelem kezem szemeimről, majd komoran nézni kezdem. Ha lehív, hogy a barátjával trécseljek, agyfaszt kapok. – Aludtál? – suttogja, kezét ijedten kapva le rólam. Igen, persze, aludtam, hogyne... Hirtelen négykézláb kezd felém mászni, ami... remek, előjött a perverz énem. Jó lenne, ha most rám mászna, de látszik rajta, nem ez a terve... pedig milyen jól áll neki a négykézláb. Szomorúan konstatálom, hogy ölem helyett inkább az ágyra ül formás fenekével. - Azért jöttem, hogy szóljak, megjöttek a bútorok, a komornyikom... vagyis anyuék komornyikja mindent elintéz. – akkor nem a pasija jött át? Hála a jó égnek. – Baj van? – kérdezi hirtelen, nem tudom, miért. Miért lenne baj? Most jobb lett a kedvem, mint pár perce volt.

- Nem, nincs semmi. Remek, megjöttek a matracok. Ha, akarod, átköltözöm az egyik szobába, így nem kell velem egy ágyban aludnod. – nézek komolyan szemeibe, mire megfogja a kezemet. Na, ezt most miért? Milyen selymes és puha a bőre...

- Ne! Engem nem zavar, hogy velem alszol. A... Arra gondoltam, hogy mivel összeházasodunk, és együtt élünk innentől kezdve, nem ártana megismernünk egymást. – birizgálja ujjaimat, de csak azért sem néz a szemeimbe. Nem tudom, komolyan gondolja-e, amit most mondott. - Szóval mi lenne, ha az elkövetkező négy hétbe szerveznénk programokat, elmennénk ide-oda. Étterembe, esetleg egy hétre pihenni. Igen tudom, hogy még lesz a nászutunk is, de... Szóval érted... randiznánk. – nyögi ki végül, ami hallatán majdnem félrenyelem a nyálam. Randi? Mármint, ő meg én? Én és ő? Mi ketten? Együtt? Randizni?

Már nem azért, de randizni nem szoktam. Nem tetszenek a nyálas, romantikus dolgok, én csak a testi örömöknek élek. Randevúra csak akkor vetemedek, ha egy nehezen kapható csinibabát szeretnék az ujjaim közé csavarni. De Jungkook egy velem majdnem egykorú férfi. Ő is ugyan úgy működne?

Szemeim felcsillannak, majd szinte azonnal álla alá nyúlok, hogy szemébe mondhassam, hogy én bizony, elviszem valahová, hogy a teste mellett a szíve is az enyém legyen. Majd kiábrándul belőlem idővel, nekem csak egy pár éjszakás kaland kell.

- Rendben, ez remek ötlet. Holnap el is viszlek randizni. – halványan elmosolyodom reakcióján. El van vörösödve, fogadok, a szíve is hevesen ver, izgatott. Lehet, nem is lesz nehéz dolgom?