Sokat kérsz!

25. rész

Jimin

Az ékszerbolt előtt állva várom, hogy Süti végigfolyassa a nyálát az üvegen. Aranyos, ahogy a gyűrűket nézegeti, mintha mindegyik darabra egyformán vágyna, és belehalna, ha nem kapná meg az összeset. Szívszorító látvány, annak ellenére, hogy engem nem nagyon izgat a téma. Úgyis csak egy fajta kell, egy sima, arany karikagyűrű. De lehet, hogy Jungkooknak mégis valami egyedi, különleges darab kellene...

- Nézd, ez mennyire szép! – mutat izgatottan az egyik legdrágább darabra, amely nem is az ő mérete. Semmi extra szerintem, de azért hevesen bólogatok, hogy igen, nagyon szép. – Úristen, ami mellette van, az is csodaszép! – tapad rá jobban az üvegre, ami szerintem már könyörögne, ha tudna beszélni, hogy hagyjuk már békén. Megadva magam lépek közelebb a kirakathoz, hogy én is végigpásztázzam a gyűrűket. Van is egy, ami tetszik, semmi gyémánt vagy hasonló nincs benne. Csak bele van vésve egy érdekes minta, de nincs benne semmi extra, és pont ez tetszik benne.

- Erről mi a véleményed? – mutatok a nekem tetsző gyűrűre, mire Kook is odakapja a tekintetét.

- Ez nagyon érdekes. Nem is láttam még ilyen eljegyzési gyűrűt. – csodálkozik el édesen, majd rám emeli csillogó íriszeit elmosolyodva. – Neked az tetszik?

- Szerintem igen. El tudnám képzelni magamon. – mosolygok rá vissza őszintén. Bár, úgy is csak emlékbe lenne elrakva, szóval nem érdemes megvenni.

- Én is el tudnám képzelni rajtad. – ránt vissza a valóságba Jungkook, ismét a kinézett darabhoz fordulva, mélyen elgondolkozva. – Szerintem nekem az tetszik, ami ott van külön. – mutat egy... igen, ahogy várható volt, arra a gyűrűre, ami külön van választva a többitől, még egy külön üvegburával is lefedve, mivel annyira kurva drága. Gyakorlatilag a legdrágább a választékból... - Tudom, ezt még mi sem engedhetjük meg magunknak, bármilyen gazdagok vagyunk, pazarlás lenne. – neveti el magát elpirulva, mikor rám néz. Most veszem csak észre, milyen arcot vágok, mióta kiválasztotta a gyűrűjét.

- Hát elég sok rajta a... gyémánt. – pillantok ismét elképedve az aranygyűrűre, amely körbe van rakva legalább három sorban gyémántokkal, köztük apró, vésett csíkokkal. Te jó ég, mennyi nulla van az árcímkéjén...

- Igen, elég sok... - szomorodik el hirtelen, amitől én is úgy érzem, hogy elment az életkedvem. – De pont az tetszik benne, hogy ennyire kitűnik... Mármint, nem mindenkinek van ilyen, sőt! És az én méretem, meg minden... - vakargatja meg a tarkóját zavartan. Tényleg nagyon szeretné.

- Szerintem is illene hozzád ez a darab. – simítok derekára érzékien mindkét kezemmel hátulról, közelebb vonva magamhoz, arcomat nyakába fúrva. Érzem a bőre melegét, az illatát, hallom, ahogy mélyen felsóhajt. Basszus, megint kívánom.

- Jimin, szerintem menjünk. Tudod, a próba... - fejti le kezeimet, amit egy elégedetlen sóhajjal hagyok is neki, mivel igaza van... Nemsoká ott kéne már lennünk. – Megnézed? – mosolyog rám, majd kézen fogva elindul az üzlet felé.

- Balszerencse esküvő előtt látni a menyasszonyt. - kacsintok felé, féloldalasan elmosolyodva, mire visszatér belé az élet, és vállon csapva elneveti magát. Ilyen édes nevetést.

- Ki a menyasszony, hm? – kuncog, tovább sétálva.

- Majd te, főleg, ha rád adom azt a combfixet. – nyalom meg ajkaim, ahogy ismét elém tárul a kép, ahogy... ebbe most ne menjünk bele.

- Olyan nem lesz... - vörösödik el és elfordítja a fejét, ami egyértelmű jele annak, hogy ő is szeretné, csak nem mondja ki. – De akkor nem jössz? – pillant vissza rám.