Sokat kérsz!

14. rész

Jungkook

Mély szusszantással nyitom ki fáradt szemeimet, fejemet felemelve párnámról –amit eddig szorosan fontam magamhoz-, nézek körbe Jimint keresve szemeimmel. Nem emlékszem szinte semmire azon kívül, hogy megittam az első pohár boromat. Viszont a fejem lüktetett és fáj, így kénytelen vagyok szemeimet szorosan összezárni és fejemet ismét a párnába ejteni. Hason fekve szenvedek még egy darabig, reménykedve benne, hogy ez a borzalmas émelygés elmúlik, mind hiába. Szomorúan konstatálva, biggyesztem le ajkamat, nyüszítve egyet. Ah, Jimint akarom! Miért nincs itt?... És ami még fontosabb, mi történt az este? Miért ragadok; és miért van rajtam másik felső?

Lassan, nagyon lassan mászom ki az ágyból, folyamatosan lüktető fejemet fogva, míg ruhákat szedek össze és a fürdő felé veszem az irányt, hogy felfrissüljek és ne is ragadjak ennyire. Bár tudnám, mi történt.

Sikeresen rendbe szedem magam és a hideg víznek hála, fejem se lüktet annyira, hogy inkább ugranék ki egy ház tetejéről, minthogy ezt érezzem és bele őrüljek. Egyenesen a napaliba veszem az irányt, hogy végre Jiminnel lehessek és elmondja, mi történt. Bár, egyre több dolog villan be, ahogy fejem zúgása kissé alábbhagy.

Belépve a házba Jimint keresem szememmel. Mígnem meg is találom, ahogy a kanapén fekve alszik. Felhúzott szemöldökkel lépek a bárhoz, hogy kivehessek egy üveg ásványvizet magamnak. Lecsavarva a kupakját már húzom is le, hiszen olyan szinten kiszáradt a szám az éjszaka folyamán, hogy azon se lepődnék meg, ha homokot köhögnék fel jelen pillanatban. Keresek még fájdalom csillapítót is, és csak azután lépek Jimin mellé, miután azt is beveszem.

Értetlenül mérem végig, szemöldökeimet is összevonva, homlok ráncolva ám az éles fájdalom, ami ezzel jár, meggátol tettemben.

Miért nem aludt velem? Ah, fel kell keltenem. Sejtem, hogy mérges lesz, de őt akarom jelen pillanatban, rá van szükségem, arra, hogy megöleljen, hogy a karjaiban tartson; az illatára...

Kezemet kinyújtva óvatosan érintem meg alvástól kissé felpuffadt arcát, hogy felébreszthessem. Szempillái megrezdülnek, majd szemeit nyitogatva ébredezik. Esküszöm, olyan szép ez a férfi, hogy azt már büntetni kéne. Lassan tér magához és még kissé mogorva is, de engem nem érdekel. Mikor sikeresen felül és elkezdene lekorholni, én rögtön ölében foglalok helyet, karjaimat nyaka köré fonva fúrom fejemet nyakhajlatába, hangosan nyüszítve egyet, ezzel meggátolva tettében. Érzem, ahogy Jimin megfeszül pillanatnyi zavarának köszönhetően, majd már automatikusan fonja derekam köré kezeit, lágyan kezdve cirógatni gerincemet.

– Jimin, nagyon rosszul vagyok. – motyogom nyakába, míg beszívom édes, mégis férfias illatát.

– Semmi baj, Süti. – suttogja fülembe, míg –még a fürdéstől-, kissé nyirkos hajamba futtatja ujjait. – Vettél be gyógyszert? – kérdi lágyan, sötét hajamba hintve egy lágy csókot. Fejemmel bólintok, de meg is bánom tettem és még jobban Jiminhez bújok. – Látom megfürödtél. – kezdi figyelmemet elterelni, folyamatosan halkan és lágyan beszél, megnyugtató hangján. Figyelve rám, hogy ne legyen túl hangos. Újból bólintanék, ám tanulva hibámból, inkább szólásra nyitom a szám.

– Igen, de alig emlékszem valamire, csak arra, ahogy az első poharat megisszuk, aztán csak képek villannak be. – Jimin kissé megfeszül ugyan, de továbbra is hajamat simogatja ezzel egy kellemes bizsergést váltva ki belőlem.

– Milyen képek? – lágy hangja szinte simogatja füleimet, igaz még az alvástól kissé rekedt a hangja. Jólesően sóhajtva, hunyom le szemeimet, élvezve ujjait fejbőrömön, míg válaszolok.

– Még egy pohár, meg még egy, röhögés a szobánk... - itt elhallgatva húzom össze szemeimet és abban a pillanatban kerekednek is el, ahogy elhúzódva Jimintől döbbenten, egyben felháborodottan nézek szemeibe, amik kisé félve figyelik enyémeket. – Te este... komolyan leszoptál? – kérdezem döbbenten. Akkor ezért ragadtam, de mi? Hiszen aludtam... De ezek szerint az ingerekre, amiket okozott nekem olykor felébredtem... Azonnal fülig vörösödve ülök ölében, őt mustrálva, míg ő hatalmast nyel. – Mégis hogy tehetted? – hápogok, bár ismét belenyilall a fájdalom a fejembe. – Ennyire kanos nem lehetsz... Nem vagyok a kurvád. – kezdek egyre inkább mérges lenni, ami nem tesz jót fejemnek. Egy pillanatra meg is szédülök és ha Jimin nem húzna közel magához reflexszerűen tuti, hogy a földön végezném ájultan. Viszont valamiért nem tudok rá annyira haragudni mint kéne, de miért?