Sokat kérsz!

21. rész

Jimin

Nem sokkal az után, hogy Kook felviharzik a szobánkba, a telefonom hangos csörgésbe és eszeveszett rezgésbe kezd a zsebemben. Semmi kedvem felvenni, bárkivel is beszélni most, így a kinyomás reményében előszedve a készüléket, megszakítom a hívást. Meg sem nézem, ki az, nem érdekel most senki. Ledobom magam mellé a készüléket, és ismét roskadnék össze magamba, de a telefonáló ezt nem így gondolja. Másodpercekkel később ismét hívást kezdeményez, ami nagyon irritál, így már nyúlok a mobilért, hogy ki is kapcsoljam, de meglátom a személy nevét, ami menten jobb kedvre derít. Mélabúsan, de felveszem a telefont, igyekezve nem kimutatni, mennyire szar a kedvem jelen pillanatban.

- Taehyung! Minek köszönhetem a hívásodat? – nyögöm ki az első mondatot, ami eszembe ugrik, de meg is bánom... Nem ilyen stílusban szoktam beszélni vele.

- Na mi van, már fel se hívhatom a barátomat? – kuncog bele édesen, de most még ez sem tud meghatni. – Mi a helyzet? Az a Yoongi gyerek elég vad volt tegnap. És be sem tudtuk fejezni, amit elkezdtünk. – szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy beharapja alsó ajkát, miközben a velem való közös szexre gondol. Ez általában beindít, de nekem már Süti az első.

- Nem is fogjuk. Tae, figyelj, meg kéne beszélnünk valamit. – hajtom le fejem szégyenemben, amiért ilyen rohadék vagyok. Milyen ember lennék, ha ennyi közösülés és hosszú barátság után telefonon közölném vele, hogy többet nem feküdhetünk le? És miért? Mert vőlegényem van. Ígértem neki magyarázatot, amit meg is fog kapni, mert megérdemli. Ahogy azt is, hogy élőben meséljem el neki. – Át tudnál jönni?

- Persze, máris indulok. – hallom hangján a zavartságot, de már csak az imént átélt tapasztalat miatt is, élőben fogom megszakítani a barátságunkban az extrákat.

Miután bontja a vonalat, a telómat kikapcsolva ledobom magam mellé, és csak ekkor esik le, mekkora hülyeséget is csináltam az imént. Áthívtam a közös házunkba a szeretőmet. Ez az, Jimin, eddig is csak rontottál a helyzeteden, már nincs veszteni valód! Miért nem hívtam meg egy étterembe vagy valami? Mondjuk az is hogy nézne már ki...

Észre sem veszem, hogy telik az idő, csak arra leszek figyelmes, hogy megszólal a csengő. A szívem hevesebben kezd verni, nem is értem, miért. Hiszen nem vagyok szerelmes Taehyungba. Valószínűleg csak a testem nem fogadta még el, hogy mi ketten már soha nem fogunk lefeküdni. Sebaj, előbb utóbb megérti.

Az ajtóhoz lépve már nyitom is ki a falapot, de időm sincs akár csak köszönni is, Tae rögtön nekem esik. A nyakam köré fonja karjait, szinte bezuhan az ajtón, így a földön kötünk ki mind a ketten. Szerencsére időben megállítom, mikor már hajolna ajkaimra, hogy ismét birtokba vehesse őket, egy forró éjszaka előjátékaként.

- Ne, ezt ne... - csitítom le, mire nagyot ciccentve tápászkodik fel rólam. Meg se várom, hogy akár segítsen, magamtól felállok, tisztességesen betessékelve, levéve a kabátját, becsukva az ajtót. – Pont erről kéne beszélnünk.

- Minek hívtál ide ilyen későn, ha nem azért, hogy csináljuk?- hitetlenkedik, míg a kanapé felé vezetem. – Ne mond, hogy csak beszélgetni akarsz velem. – forgatja meg szemeit, enyhén elmosolyodva.

- De, csak ezért hívtalak. – ülök le a kanapéra, megveregetve a helyet magam mellett, ahova le is ül, zavart pillantásokkal illetve. – Beszélnünk kell. Tudod, a bárban esett szó egy... fiúról. Jungkook. – tekintetemmel folyton övét lesem, hátha látok egy kis világosságot az arcán, hogy dereng neki. Nem nagyon magyarázkodtam akkor.

- Igen, rémlik valami... - harapja be alsó ajkát, ami enyhén megremeg.

- Ő az élettársam most, nemsoká össze is házasodunk, és én... - kezdeném a magyarázatot, de nem hagyja, hogy befejezzem.