Sokat kérsz!

8. rész

Jungkook

Izgatottan ülök Jimin mellet a kocsiban, folyamatosan az elsuhanó tájat kémlelve, hátha rájövök, hova is megyünk randizni. Nem, én nem vagyok képes a seggemen ülni, ez van.

Reggel, mikor felébredtem Jimin már ébren volt és meglepő, de ugyan úgy helyezkedtünk, ahogy este, mikor hozzábújtam. Örülök, hogy legalább nem keltett fel annak ellenére, hogy menyire elaludhattam kezét.

Csendesen telt a reggelünk, az este történtek után. Igen, zavarban vagyok, hiszen olyan szégyentelenül viselkedtem az este vele szembe, hogy még most is belepirulok. Kár tagadnom baromira élveztem azt, amit velem tett és hihetetlenül kívántam, de... Ah, ha ezt Suga megtudná, nagyon csalódott lenne.

Gyomromban folyamatosan érzem azt a bizonyos kellemetlen érzést, hisz ezt már nem tudom, hova szépíteni... Megcsaltam, és ami a legszörnyűbb én kezdeményeztem, de nem tudom miért. Jimin elveszi a maradék józan eszemet is. De nem hagyom annak a tökfejnek, hogy megdugjon és kipipálhassa a nevemet a listáján. A petting oké felőlem, hisz vágyom rá, ráadásul együtt élünk... hisz a férjem lesz.

Gondolatmenetemből ő szakít ki, ahogy meghallom férfias hangját.

– Nagyon csöndes vagy, pedig reggel be nem ált a szád a kíváncsiságtól. – sandít rám fél pillanatig, majd újra az utat figyeli. Felé kapom fejem, egy halk sóhajt megeresztve. – Figyelj, ha az este történtek miatt vagy még mindig ilyen csöndes... - hallgat el egy pillanatra, nagyot nyelve. – Süti, együtt vagyunk egy bizonyos formában és nem baj az, ha kívánjuk a másikat. Tudom, hogy a Zöldség miatt aggódsz, de higgy nekem úgyse... - harapja el mondata végét, beharapva alsó ajkát is.

Szemeimet automatikusan húzom össze, hisz most úgy viselkedik mintha rajta kaptam volna valamin. Kissé előrébb dőlök sötét íriszeimmel méregetve, felhúzott szemöldökkel.

– Miért hallgattál el? – kezdek gyanakodni.

– Csak megérkeztünk. – kanyarodik be az... Az állatkertbe! Imádom az állatokat. Úr isten.

Egy ezer wattos vigyorral ajkaimon tapadok az ablakra, előző beszélgetésünket el is felejtve. Csillogó szemekkel figyelem az emberek sokaságát, a vidám gyermekeket, akik izgatottan várják, hogy egzotikus, szép és büszke állatokat láthassanak.

Jimin leparkolva már nyitja is az autó ajtaját, amit én is követek és szinte rohanva indulok meg a kaszához, hogy bealhassak a sorba Jimint meg se várva.

- Jimin siess. – szólok hátra, míg elveszek egy térképet és azt kezdve elemezni, gondolom át, hova menjünk.

Hihetetlenül boldog vagyok, így mikor Jimin utolér - kissé morogva, hogy ugyan miért nem vártam meg-, gondolkodás nélkül nyakába vetem magam, arcára hintve egy lágy csókot, ezzel megköszönve, hogy ide hozott, majd el is válok tőle, a térképet méregetve.

Jimin

Majdnem elszóltam magam Sugával kapcsolatban, de szerencsére, nem vette észre... remélem. Még csak az kéne, hogy a fehérrépa előtt tálaljak ki az én sütimnek. Nem szeretem a zöldséget...

Gyermeki ártatlansággal nézegeti a térképet, ami mosolygásra késztet. Senki közelében nem mosolyogtam még ennyit, azt hiszem. Pillanatokkal később fordítja felém a papírt, hogy elmutogassa az útitervet, amit magában már jól végiggondolt. Az elefántot akarja először megnézni. Nekem édes mindegy, merre-hova, nem az állatok miatt hoztam ide, hanem, hogy lássam mosolyogni. Pff, mintha szerelmes lennék. Vicces.

Miután kifizettem mindkettőnknek a jegyet – megjegyzem, nem nagyon ellenkezett a fizetést illetően -, már el is indulunk befelé. Ő szinte rohan, én meg csak ráérősen sétálok. Nem kell sietni, mienk az egész nap. Viszont, amilyen türelmetlen, hamar visszaszalad hozzám, majd kezemet fogva ösztönöz a gyorsabb sétára. Én csak nevetve megrázom a fejem. Hogy lehet, hogy egy ilyen gyerek vonz ennyire? Felfoghatatlan!