Sokat kérsz!

26. rész (+18)

Jimin

Szívem a torkomban dobog, miközben Kook megfordulva, döbbenten kapja szája elé kezeit, meglepetten kapkodva tekintetét köztem és az áhított gyűrű között. Valamilyen szinten biztos vagyok benne, hogy igent mond, főleg ez után a vacsora után, hogy láthatóan lemondott Yoongiról, és ő is róla. De mi van, ha ezzel most elbizonytalanítom? Vagy ha most jön rá, hogy ő ennyire mégsem szeret...?

- Jungkook... - suttogom elhalóan, szárazat nyelve, hevesen verő szívvel. – Szeretlek. Én tényleg nagyon, nagyon beléd szerettem. – szívok egy mélyebb levegőt, hátha a friss oxigén eljut az agyamba és ki tudok még préselni pár értelmes, fontos mondatot. – Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy kényszerből szerettem beléd és veszlek el. Ezért... - érzem, ahogy tenyerem is izzad, libabőrös vagyok, és az sem segít különösebben, hogy Kook lefagyva, mozdulatlanul bámul szemeimbe. Ez egyszerre lehet jó, és nagyon rossz jel is. – Itt és most megkérdezem. Hozzám jössz? – pislogok, hosszú percek óta végre először, és talán ettől, vagy a félelemtől, kicsit bepárásodik a szemem.

Jungkook leemeli kezeit arca elől, és legnagyobb meglepetésemre hatalmas cseppek indulnak útjukra gyönyörűen ívelt, hófehér arcán, ezzel a lelkemig hatolva. Habozik, ami nem nyugtat meg, sőt, megrémít. Ennek ellenére kedves, meghatott mosoly ül ki arcára, majd leguggolva elém, remegő kezekkel simít arcomra, homlokát enyémnek döntve.

- Igenh... - szipogja, mire érzem, nekem is előbújik pár kisebb könnycsepp. De annyira még nem puhultam meg, hogy hagyjam is lefolyni őket.

- Jungkook... - ölelem meg szorosan, mire Kook gyakorlatilag nyakamba ugorva borít fel minket, kacagva, mint egy édes angyal. Előbbi elérzékenyültsége pillanatok alatt illan el, helyére beköltözik az izgatottság és a mérhetetlen boldogság. Sokszor szeretném még sírni látni az örömtől.

- Jiminh! – szorongat, puszikkal lepve el, amit olyan örömmel és hévvel viszonzok, mint ahogy azt kapom tőle. Legyen ilyen heves az ágyban is, és mi leszünk a legboldogabbak a Földön.

Egy pár pillanatra válunk csak el, amíg felhúzom ujjára a gyűrűt, de rögtön újra egymás köré fonjuk karjainkat, eddigi leghevesebb csókunkat kezdeményezve. Szinte rögtön megtalálják egymást nyelveink, melyek akkora hévvel és izgatottsággal táncolnak, mint még soha ezelőtt. Szívemről hatalmas kő esik le, szinte el sem hiszem, ami történik, és annyira ver a szívem is, hogy úgy érzem, mindjárt elájulok.

Szeret. És én is szeretem őt. Ilyen még nem volt, és nem is lesz.

- Menjünk haza. – fogom meg derekánál, majd együtt, kézen fogva indulunk meg az autóm felé. Érzem a gyűrűt az ujján.

- De siessünk, mert ma nem hagylak aludni. – suttogja a fülembe, míg nyakamba bújik, én pedig érzem, hogy a perverz gondolatok, a testének melege és hangja, érintése mind felhevíti a testem, a vérkeringésem felgyorsul, odalent pedig már rohadtul nem vagyok lankadt. Ennyi mindent képes pár szóval okozni nálam.

Ma éjjel egyikünk se fog aludni.

Jungkook

A kocsiba szinte semelyikünk nem szól egy szót se. Jimin koncentrál az útra, míg bal kezével combomat simogatja én pedig inkább arra, hogy ne másszak rá, míg vezet. Őszintén, az öröm, ami átjár most, felmérhetetlen. Az, hogy megkérte a kezem... Még legmerészebb álmaimba sem gondoltam volna, hogy megteszi. Nem néztem ki belőle, hogy csak azért megkéri a kezem, hogy tudjam, nem kényszerből vesz el... Tudom, tudtam már, hogy nem szüleink kérésére venne el, mégis ez felbecsülhetetlen számomra. A gyűrűmre pillantva, mi már gyűrűsujjamon pihen, szerelmesen elmosolyodom és szinte tűkön ülve várom, hogy hazaérjünk. Ez a tűz, ez a szikrázás, mi most köztünk van, kellemes és egyben feszítő vágyakozás kibírhatatlan.