Tenger a tengerben

Goodnight Moon

Goodnight Moon

Dylan délután megy dolgozni. Dél körül minden nap összefut Ace-el. Már mindig tudom, mikor érkezik az utcába Ace. A nyitott ablaknál hallani, ahogy az autójában dübörög a zene. Dylan lesétál, beül, és elhúznak. Egészen a szombat esti buliig nem esik le, hogy mit csinálhattak. Azt hittem aznap Dylan is dolgozik, de nem. Vagyis ötletem sincs, hogy fogok kijutni a klubig, és egészen addig nem tudom, amíg négy óra tájékán nem hallom meg a jól ismert tuc-tuc tompított hangokat. Két rövid dudálás. Épp az ablakhoz akarok settenkedni, amikor Dylan bekopog rám.

- Liv, kész vagy?

- Mi az, hogy kész vagyok? - kiáltom ki.

- Úgy volt, hogy ma meg akarod ismerni a techno világot - kilépek a folyosóra, és bámulok Dylanra.

- Azt hittem elviszel. Este.

- Mi? Dehogy. Szerinted az ember a szabadnapján is a munkahelyére akar menni? A közelébe se megyek a klubnak ma. Igyekezz, mert Ace nem fog rád lent várni - jelenti ki Dylan. Két másodperc kell, hogy teljesen leizzadjak. Ace fog elvinni? Oké, hogy elhívott, hogy megnézzem munka közben, de... hogy ő maga vigyen a saját Fordján?

- De... de - hápogva nézek végig magamon. Azt hittem még óráim vannak hátra.

- Tik-tak Liv. - Türelmetlen dudahang támasztja alá Dylan sürgetését.

- Ó! De miért nem mondtad? - csattanok rá.

- Addig lemegyek elszívok egy cigit - indul el Dylan a kijárati ajtó felé. Dylan szándékosan csinálta. Hogy ne készüljek túl, hogy ne legyek kifestve, hogy esélyem se legyen bulizósnak kinézni. Dylan szeret titkokat őrizni, vagy információt visszatartani, nem tudom. De ha Ace-ről van szó, akkor Dylan olyan, mintha némasági fogadalmat tett volna. Vagy törölték volna az emlékeit. Ace csak fizikai valójában jön, és megy, róla beszélni nem lehet. Öt percem van? Az öcsém szobájában egy komód az enyém. Most feltúrom az egészet. Egy fekete nadrágot kapok magamra, és egy felsőt. Anyám követ a fürdőszobába.

- Biztos el akarsz menni?

- Persze - nem értem miért bizonytalanít mindig el.

- Ne légy Ace terhére jó?

- Jó!

- Viselkedj rendesen! - csak szájfényt teszek fel, és fülbevalót és átfésülöm a hajam. - Mentem! - jelentem ki. Ace, és Dylan a Ford mellett állnak. Dylan cigizik, Ace bólogat. Csak Dylan félmondatát kapom el:

- ...aztán figyelj rá, jó? - Ace megigazgatja a sapkáját, és beül a kormány mögé. A hátsó ülésre akarok ülni, de ismét teljesen tele van. Most zsákok foglalják el hosszában a hátsó üléseket. Mellé kell ülnöm. Már megint. Ahogy becsapom az ajtót ránézek.

- Nem akarok ma zenét hallgatni - jelentem ki.

- Akkor nagyon rossz esti programot választottál - jegyzi meg Ace, és gondolom azt hiszi nagyon humoros.

- Úgy értem a kocsidban - magyarázom.

- Hát akkor nagyon rossz kocsiba is ültél – rámvigyorog, és elindítja Edwin Collinstól a Girl like yout. Hátravágom magam az ülésben. Nem hiszem el. Tele a kocsija ezzel a számmal. Mindenütt szól, elég komoly hangtechnikája van a kocsiban. Valószínűleg feltuningolta, de mivel hátra sosem látok fogalmam sincs mi lehet hátul. Itt elől semmi komoly nem tűnik fel. Miért játssza ezt a számot itt? Mikor ketten vagyunk a kocsijában? Ace rezzenéstelenül vezet. Megy a szám, amit nem tudok már máshogy értelmezni, a szövege miatt tette be? Mit akar tőlem?