Tenger a tengerben

Blue Moon

Blue Moon

Nekem továbbra is az érettségire kell készülnöm. Ace-nél maradt még mindig az a matek példatár. Nem nagyon tudok koncentrálni. Szüntelen elkalandoznak a gondolataim. És főként Ace felé. Mit csinálhat? Hol járhat? Ezerszer lejátszom azt a dalt, a Goodnight Moont, amire majdnem megcsókolt. Legalábbis azt hittem, hogy meg fog csókolni. Az Ace irányába kalandozó fantáziáim eléggé a tanulás rovására mennek. Mi van, ha megbukom a matek érettségin? Megadom magam a sorsnak, és hétfőn elmegyek anyámhoz a kultúrházba. Talán szülői felügyelet alatt jobban megy a tanulás.

Anyum a gyerekprogramokat viszi, és éppen virágokat színeznek, és festenek a kicsik. Kevesen vannak ma az alkotóműhelyben. Anyám sablonok alapján mindenféle virágokat vág színes lapokból. Anyámnál mindig olyan nyugi van. Meg sok kreativ dolog. A csendélet virágkompozíciójából kihúzok egy halványrózsaszín margarétát, és az ablakba könyökölve kezdem tépkedni a szirmokat. Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret... Mire a végére érek az jön ki: szeret. Talán páratlan alapvetően is a margeréta sziromszáma. Elpöccintem a kis szárat. Ennek nem tudok jelentőséget tulajdonítani. Ebbe az egészbe nem kezdek belebonyolódni, hanem már nyakig benne vagyok. Nem tudom mikor, és hogy történt, de ott a buliban, ahogy láttam, hogy mit tud alkotni, az volt a végzetem. Beleestem.

Nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel. Nagyon gáz helyzet. Ace Dylan barátja. Sőt munkatársa. Ez így nagyon problémás. Várjunk csak! Mintha Ace pont ezt említette volna ott, Dylan kocsijában a francia érettségim után. Mi van... ha végig rólam beszélt? Megáll a kezemben a satírozóceruza. Ace rólam beszélt? Úgy, hogy Dylan sem tudott róla? Lenézek a füzetlapra magam elé, és meghökkenten látom, hogy egy szívet rajzoltam, és azt satírozgatom. Nem is tudatosan csináltam. Ahogy felnézek elkapom anyám tekintetét.

- Szív? - anyám háta mögött Vivalditól a tavasz megy. Alkotói inspirálásként. Halkan a háttérből.

- Ühm... semmi - sietve lapozok egyet a füzetemben.

- Liv... én is voltam szerelmes. Ki az? - mély levegőt veszek.

- Nincs senki anya! - sóhajtok.

- Nekem igazán elmondhatod, az anyád vagyok - figyel rám kutatva.

- Ez csak egy rajz anya. A tavaszt szeretem! - mutatok a háta mögötti hifi-toronyra, ahonnan a zene szól.

- Ühüm - anyám mindenttudón néz, és visszafordul a sablonvágáshoz. Mély levegőt veszek, és összecsapom a füzetemet. Jobb, ha mégis otthon tanulok.

Amikor hazaérek Dylan éppen házi hamburgerhúst süt, és sült krumplit. Chris kedvence. A konyhapultnak dőlve kiveszek egy frissen sült krumplit, és közben Dylant figyelem. Nem egy olyan típus, aki ettől halál zavarba jönne. Szóval tényleg sokáig tűri. Aztán megunja a rá irányuló figyelmemet. Oldalt néz rám. Ace barátja. Csak tud róla dolgokat. Néhányat igazán megoszthatna velem.

- Szóval... Ace-el egy idősek vagytok?

- Ühm... hát ő már betöltötte a huszonnyolcat.

- Osztálytársak voltatok?

- Ja.

- És ő is manchasteri mint te? - faggatom tovább.

- Igen - Dylan leteszi a húsfogó villát és rámnéz. - Liv mit akarsz Acetől? - kérdez rá nyíltan.

- Semmit - rántom meg a vállam, és bekapok egy sültkrumplit.

- Akkor miért kérdezgetsz róla? - szegezi nekem nyíltan Dylan.

- Mert érdekel?