MINDEN EGY BECENÉVVEL KEZDŐDÖTT [BEFEJEZETT]

XIII. Drámakirálynő

JACK

- Kicsim. - nyit be anyu a szobámba. - Sajnálom. Tudom, hogy ez fontos lett volna számodra és bánt, hogy nem lesz itt.

- Nem igazán tud érdekelni. Ő már gyerekkoromban elásta magát nálam. - mondom a szemébe nézve, mire csalódottan bólint egyet, majd kimegy a szobámból.

Sóhajtva dőlök le az ágyra. Nem anyát akartam megbántani, és ezt ő is tudja. Nyilván bántja, hogy nem jövünk ki jól egymással, de nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy az az ember sosincs ott semmilyen alkalomkor, amikor egy kicsit is számítana a jelenléte. Nem hazudtam. Már azelőtt nem érdekelt, hogy mi van vele, mielőtt fel is foghattam volna a helyzet komolyságát. Rohadtul nem arról van szó, hogy most pont ezt az egy ebédet hagyja ki egy szaros meeting miatt, hanem arról, hogy ezt is. És hogy kiről van szó? Arról az alakról, akitől pénzen kívül életemben nem kaptam semmit sem. Az apámról.

Előveszem a telefonomat és reménykedni kezdek, hogy elérhető az az ember, aki jelenleg az egyetlen esélyes személy arra, hogy egy kicsit megnyugtasson.

RÓKAgyerek😪💙: Nem tudnal hamarabb atjonni?

VADxixa😻💛: Baj van?

RÓKAgyerek😪💙: Nem, csak hianyzol.

VADxixa😻💛: Feloltozok meg, jo? Fel ora es ott vagyok.

RÓKAgyerek😪💙: Ne menjek erted?

VADxixa😻💛: Mindjart ott vagyok❤

Lezárom a telefonomat majd lekocogok a lépcsőn. A konyhába érve csak egy cetlit találok anya helyett.

Elmegyek a közértbe venni pár zöldséget. Még egyszer sajnálom. Szeretlek.

Baszki. Akkor csak pár perce mehetett el. Gondolkodás nélkül tárcsázom a számát.

- Ki vagy hangosítva? - szólok bele egyből a telefonba köszönés nélkül.

- Neked is szia, drágám. Igen, ki vagyok hangosítva. Megnyugodtál? - kérdezi mosolyogva. Hallom a hangján.

Tudom, hogy az idegeire megyek ezzel, mert minden egyes alkalommal megkérdezem ezt tőle, de nagyon féltem őt. Hisz anyát szeretem a világon legjobban.

- Csak bocsánatot szeretnék kérni. Vele kapcsolatban egyáltalán nem bánok semmit, róla őszintén beszéltem. De téged nem akartalak megbántani, úgyhogy sajnálom. - mondom el egy szuszra.

- Tudom drágám, semmi baj. - sóhajt fel anya. - Csak nyilván szarul esik, hogy a gyerekeim nem jönnek ki a saját apjukkal. Tisztába vagyok vele, hogy nem egy minta apa, de megpróbálhatnátok vele legalább kommunikálni.

- Oké anya, erre még visszatérünk. Vezess óvatosan. - próbálom meg inkább lerázni, mert nem akarok megint feleslegesen veszekedni.

- Szeretlek.

-Én is téged. - bontom a vonalat.

Kopogás töri meg a csendet. Sóhajtva nyitom ki az ajtót, tudva, hogy a bátyám már megint elhagyta a kulcsát.

- Hát te? - kérdezem meglepődve Tesstől.