Na Eun egy 20 éves kicsit sem átlagos egyetemista lány aki szűkös anyagi háttere ellenére az ország legjobb egyetemén tanul az ösztöndíjának köszönhetően. Az egyetem tanulói mind kiváltságos felső osztályba tartoznak közülük is kiemelkedve a 7 legga...
Percek teltek el de még mindig egyedül álltam az ajtóban így jobbnak láttam magam odamenni.Levettem a cipőm majd a rozoga lépcső felé vettem az irányt, ami egyenesen egy kis folyosóra vezetett.Magabiztosan szeltem a régi fából készült lépcsőfokokat melyek minden léptem alatt megreccsentek, de ez se lassított le.Célirányosan léptem be a kis szobába a folyosó végén, ahol egy csöppnyi kislány épp babáit pakolgatta.Elmosolyodva döltem az ajtófélfának miközben néztem mit csinál.
-MinJi ideje indulnunk az oviba különben elkésünk.
-Még nem tudunk menni a-amíg...
-Amíg?
Ellöktem magam az ajtófélfától majd a kislány mellé guggoltam.Két kezében egy-egy baba volt, ő maga pedig komolyan nézegette őket majd rám emelte tekintetét.
-Nem tudom kit vigyek az oviba Katiet vagy Bettyt.Katievel szeretnék játszani de mindig Bettyvel alszom...
Tekintetében lévő ártatlan gyermeki komolysága, akaratlanul is megmosolyogtatott.Imádtam, hogy ennyire ártatlan és boldog.Mindig is arra törekedtem, hogy ez így is maradjon. Annyira imádtam ezt a kis csöpséget, hogy mindent feladtam volna az ő boldogságáért kérdés nélkül.
- Akkor vidd mindkettőt rendben picim?- mosolyogtam a kis csöpségre.
- Szabad?- nézett rám egy óriási mosollyal a pofiján, amitől majd elolvadtam olyan cuki volt.
- Persze de mostmár tényleg menjünk mert késésben vagyunk.
Felkaptam a hátamra és lerobogtam vele a lépcsőn. Elraktam a két babát ráadtam a kis kabátját és a gumicsizmát felkaptam egy esernyőt és már indultunk is.
Az ég dörgött és az eső szüntelen esett MinJi mégis olyan vidáman mesélte miket fognak csinálni az óvodában, hogy ezen a komor szomorkás időjárás se változtatott. Szerencsére nem volt túl messze az ovi amibe járt így hamar oda értünk.Elköszöntünk egymástól nyomtam egy puszit az orrára és már rohant is be nevetve a többi barátjához játszani.
- Várj egy kicsit, tudnánk beszélni?
Mosolyogva fordultam a hang tulajdonosához aki nem más volt mint Miss. Lee, MinJi óvonénije. Idős néni volt már 60-as évei végefele járt és ő volt a legidősebb az intézményben, mégse lehetett róla megmondani a korát és a gyerekek is nagyon szerették az én húgomat is beleértve.
- Persze, miről lenne szó?
- Pénteken lesz egy szülői értekezlet és számítunk anyukádra ha esetleg jobban érzi magát.
- Nagyon sajnálom de csak én tudok jönni szülőire.
- Értem.Ezesetben majd később tájékoztatlak a részletekről. Jobbulást anyukátoknak.Remélem hamarosan látom.-mosolyodott el szomorkásan majd visszament a gyerekekhez.
Mégegyszer visszanéztem a kishúgomra aki boldogan játszott bent a barátaival, majd vettem egy mély levegőt és kiléptem az intézet kapuján.
Az addig vidám és mosolygós NaEun-nak pedig aki mindig ott van MinJi közelében hirtelen mintha nyoma se lett volna.Az a személyiség az a boldog és gondmentes NaEun az a maszk amit mindig magamra kell öltenem amikor az 5 éves kis húgommal vagyok ilyenkor lekerült. Miss. Lee minden szülői előtt érdeklődik anyáról.Mondjuk nem meglepő mivel mióta MinJi odajár még egyszer se látták őt ami így is marad. Jobb ha betegnek hiszik őt mintsem megtudják az igazat. Amióta csak az eszemet tudom én vagyok MinJi mellett és az a nő aki ,,otthon,, fekszik egésznap a sötétben az alkoholos üvegek között nem igazán nevezhető anyánknak.
"Anya,, MinJivel volt terhes amikor apa itthagyott minket egy másik nőért.Teljesen összeroppant és MinJi születése után elkezdte alkoholba folytani a bánatát. Kezdetben csak egy-két pohár bort iszogatott sírva esténként majd abból az egy-két pohárból üvegek lettek ezzel teljesen elvéve az eszét. Egyre többször kicsapongott így a végén elvesztette az állását amiben dolgozott. Ma már annyiból áll az élete, hogy bezárkózva iszik magában egésznap, és őrjöng ha elfogy.
Kisebb korában MinJi többször is emlegette, hogy hol van és miért nem foglalkozik velünk soha így ő is úgy tudja hogy mindig beteg. Az évek során engem tekintett ,,anyukájának,, és én boldogan tettem eleget ennek a szerepnek mint nővére, mégha ez azzal is jár, hogy nekem kell eltartanom magunkat. Mindent megakarok adni neki amit csak tudok, hogy olyan gyerekkora lehessen amilyen nekem soha nem lehetett. Azt akarom hogy neki semmi miatt se kelljen aggódnia csak élvezze az élet legszebb éveit amikor még minden új és minden nap egy felfedezés.
Az eső végre elállt mire az egyetem kapujába értem, amit bűn lenne nem megemlíteni, hogy az ország elsőszámú él egyeteme.A SouthPearl College-ra az ország elsőszámú gyermekei; demokraták, multicégek örökösei, és különböző fontos emberek utódai járnak.Magyarul semmi helye nincs itt egy olyannak mint én aki több állásban melózik azért, hogy "normális,, életszínvonalon éljen.
Az olyan elkényeztetett ficsúroknak mint az itteniek soha nem kellett semmiért se megdolgozniuk, nekik minden az ölükbe hullott sose voltak nehézségeik.
Felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetséges, hogy ilyen helyen folytatom a tanulmányaimat.Nos az anyagi nehézségek ellenére sosem voltam rossz tanuló.Sőt mindig az élen jártam így azon szerencsés öt ember közé tartozom akik ösztöndíjat kaptak.Bár a Seoul-icampuson én vagyok az egyetlen ösztöndíjas.De nem bánom.Büszke vagyok arra, hogy megdolgoztam azért hogy itt lehessek a többiekkel ellentétben.Igazából nem is nagyon érdekelnek, nem beszélek senkivel inkább elvagyok magamban; könyvet olvasok vagy lefoglalom magam. Rájöttem, hogy felesleges barátkozni egyrészt túlságosan mások vagyunk másrészt nincs szükségem barátokra.Időm se lenne rájuk MinJi és a munka mellett.Egyetlen barátom van aki kiskorom óta mindig velem van Yuna. Viszont ő jelenleg egy konferencia miatt távol van. Nos, igen kicsit jobban élnek az átlagnál de sosem dicsekedett ezzel és nem élt vissza vele amiért nagyon tisztelem őt.Nélküle elég egyhangúak a napok de nemsokára úgy is visszajön.
A kaputól nem messze van az északi kapu ahol a szekrények vannak így arra vettem az irányt.Óriási ez a hely, az első hetekben a mosdót megtalálni is kész szenvedés volt. Megálltam a szekrényem előtt beütöttem a kombinációt és nekiálltam a könyveimet pakolni. Nem tudom, hogy csináltam de nem csak hogy időben beértem de még annyi időm is van, hogy kényelmesen pakoljak.
- Nézzétek csak nem az ösztöndíjasunkat látom?
Direkt nem fordultam a hang irányába jól tudtam ki az. Jungkook és a haverjai.
Habár csak 2 hónapja járok ide de megfigyeltem, hogy az eliten belül is vannak olyan cápák akik még a nagyok között is gazdagnak és nevesnek számítanak. Ezek nem lennének mások mint az előttem álló fiúk.Mind egytől egyig pökhendi beképzelt ficsúrok, mégis a legfiatalabbik a legrosszabb Jeon Jungkook. Mióta csak betettem a lábam erre a helyre nem hagy nyugtot nekem.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sziasztok! Ez lenne az első történetem prológusa, amihez elég régóta gyűjtöm a bátorságom, hogy belevágjak.Elég hosszúra sikerült a bevezetés de remélem azért tetszik.Elég kezdő vagyok még ezen a téren szóval van bennem egy kis félsz még de minden tőlem telhetőt megteszek:😊♥️ By:KimChae_Young♥️
