Perfectly Wrong (Jungkook FF.) BEFEJEZETT

Harminckettedik Rész

Yuna mondatára az egész helységre csend telepedett és habár nem néztem hátra éreztem a többiek tekintetét magamon. Nem tudtam mit mondjak egyszerűen megállt bennem az ütő. Ez biztos valami rossz vicc. Csak nem menne olyan messzire hogy idejön.

Gyorsan összeszedtem magam és felpattanva kirohantam a szobából a Yuna állatal említett irányba miközben milliónyi kérdés futott át az agyamon.
Ahogy közeledtem a kapu felé egyre több embert pillantottam meg így tudtam hogy jó helyre tartok de amikor meghallottam anyám hangját már teljesen biztos voltam benne.

- Naeun! Naeun! Tudom hogy itt vagy beszéljünk~

Átvergődve magam a tömegen felé léptem mire hozzám fordult.

- Na végre tudtam, hogy itt vagy~

- Mit keresel itt?

- Mit is? Ja tudoom~ Hozzád jöttem menjünk haza~ -fog rá a karomra, mire kirántom azt amikor megérzem a belőle áradó tömény alkohol szagát, de ő rögtön visszaránt és megszorítja a karom.

- Engedj el és menj haza egyedül. Nem megyek veled sehova!- néztem rá mire elkomorodott.

- Utoljára mondom szépen gyere velem.

- Nem kellett volna idejönnöd. Most először élvezem az életet és nélküled és a bajaid nélkül ezért nem. Nem megyek veled és nem fogom meggondolni magam szóval jobb lesz ha elmész, most!- köptem felé a szavakat mire megszorítja a karom.- Engedj el!

- Ebben a pár hónapban kinyílt a csipád. Hogy merészelsz így beszélni velem?!- sziszegte majd ütésre emelte a kezét. Csukott szemmel vártam, a bármelyik pillanatban bekövetkező fájdalmat azonban nem történt semmi. Lassan kinyitottam a szemem és Jungkookot pillantottam meg aki anyám mellett állt és úgy tűnik még időben elkapta a csuklóját.

- Mintha a lánya azt mondta volna, hogy engedje el.- mondta látszólag nyugodt hangon mégis érzékelhető volt az elfojtott feszültség hangjában. Anyám idegesen fordult felé majd lassan végigmérte.

- Ne szólj bele ez családiügy. Egyébként is ki a fene vagy te?!

- Az aki kihívja a rendőrséget ha nem tűnik el.- Jungkook szinte köpte a szavakat idegességében. Látva hogy anyám meg se mozdul előkapta a telefonját majd a tárcsázásra nyomott.- Nem hisz nekem?

Anyám szúrós pillantást vetett rá majd majd kirántotta kezét Jungkook szorításából.

- Nehogy azt hidd hogy befejeztük, Naeun.- nézett rám majd sietős léptekkel eltűnt a szomszédos utcában.

Jungkook sóhajtva felémfordult és aggódó tekintettel vizslatott. Láttam hogy szólásra nyitja a száját de gyorsan befogtam a füleim és leguggoltam ahogy a telefonok vakuinak fehér fénye betöltötte a látó terem. A rengeteg szempár szinte lyukat égetett a testemre.

Jungkook POV.

- Én nem akartam ezt. Én nem.- suttogta halkan maga elé mire mellé guggoltam és lassan felsegítettem.

- Gyere menjünk haza.- mondtam neki olyan lágyan ahogyan csak tőlem tellett de ő csak megrázta a fejét.

- Én nem akartam, hogy ez történjen sajnálom.- mondta majd átsietve a tömegen elrohant.

Azonnal Jiminre néztem aki egy bólintással jelezte, hogy kézben tartja itt a dolgokat majd Naeun után eredtem.

Az eső szemerkélni kezdett és a sötét felhők se jelentettek jót. A környék összes zugát átvizsgáltam de sehol nem találtam.
Az egész egyetem előtt tiporta el az önbecsülését a saját anyja. Azt hittem azzal hogy magamhoz hittem egy időre lezártuk ezt az ügyet de úgy tűnik az események tovább gabalyodtak a hátam mögött. Mérgesnek kellett volna lennem amiért titkolózott már megint, dühösnek de nem ment. Így hogy láttam ahogy teljesen megalázzák nem.