Az Esők Ura (Befejezett)

IV. Fejezet: Párhuzamos oldalak

1.
Visszás dolog belegondolni, hogy a múltunkba van elrejtve a kulcs a jövőnkhöz, amikor a jelenünket egyszerűen felzabálja az idő. Mi azonban nem tudunk nem engedelmeskedni az elmúlás hatalmának. Hiszen az idő ereje mérhetetlen, felfoghatatlan és örökkévaló. A világegyetem legnagyobbja, mégsem láthatjuk soha. A mindenség lételeme, ami mindent elpusztít. Én pedig mostmár tudom, hogy ellene harcolok. Senki nem mondta, hogy így lesz. Senki sem készített fel rá, vagy akár az ellenkezőjére. De úgy érzem, hogy mégis ez a feladatom. Nem holmi vérebek elől kell elmenekülnöm, és nem is a mitológiák csodáit kell felfedeznem, hanem, ahogy anno Xion mondta, vissza kell fordítanom az idő kerekét, méghozzá úgy, hogy a legkisebb veszteséget okozzam ezzel másoknak. Hiszen most már tudom, hogy az én hibám volt minden.
–Akkor hát ezért vagy itt? Ezért te jöttél utánam? – a csuhás kezdetben tétovázott, majd kimérten bólintott. – Úgy akartál bosszút állni rajtam, hogy elviszel Tuonhoz? – Faust mereven tartotta kezében a kaszáját, az arcára merengő, ködös tekintet húzódott. Mintha nem is ott, előttem állt volna.
–Nem. Eredetileg nem így szólt a terv.
–Nem? Akkor mégis hogyan? – keltem ki immár teljesen magamból, mert a látottak után felgyülemlett feszültség, minden akaratom ellenére egyszerre akart kirobbanni belőlem – Nem az lenne számodra az elégtétel, ha a halál kezében láthatnál engem is megrohadni?
–...amíg nem láttam az emlékeidet, addig csak egy fejvadász voltam.
–Hogy mondod?
–Tuon felajánlotta, hogy visszaadja az életemet, ha én szállítalak le neki.
–Akkor miért nem akarsz most azonnal elvinni hozzá, hogy meghozza felettem az ítéletet, te pedig boldogan élj tovább, amíg valakit ismét el nem küld érted.
–Ez most így túl bonyolult...
–Mi a franc van? Nem! El kell mondanod...nekem, szükségem van... – hirtelen megtántorodtam és a fejemhez kaptam – Ezt nem hiszem el...ezt nem teheted!
–Legyen elég annyi, hogy akármi is történt ott abban a kereszteződésben, azt most már tudom, hogy te valahogy képes vagy befolyásolni. – Faust mellett állva szabályosan izzadni kezdtem, kivert a víz, majd egyszer csak megszédültem.
–Xion...azt mondta, hogy...Akka és... – ahogy ki akartam mondani Amanda nevét, halvány ködfoltszerű képződmények szálltak a csillagos égbolt és a számomra egyre instabilabbá váló városkép közé. Aztán óvatosan, lassú cseppekben rákezdett az eső. Az aprónak vélt cseppek, amint a bőrömhöz értek, már-már kibírhatatlan fájdalmat okoztak. A csuhás jól látta, hogy valami történik velem, mégsem próbált meg segíteni. Egyszerűen elfordult tőlem, úgy folytatta a mondókáját, amit a fülem zúgása miatt egyre tompábban és szaggatottabban hallottam.
–Mindennek fényében, tovább kell csinálnod azt, amit elkezdtél. – óvatosan rám nézett. Ekkor láttam meg a szemében, hogy valami köztem és közte mégis megváltozott. Én totálisan szétestem, és már szinte mindenben bizonytalan voltam, de rajta tisztán láttam, hogy tudja, mit csinál. Erőt sugárzott a tekintete, és valahol egyfajta bátorítást. Majd megnyitotta az átjárót, amin kezdetben megérkezett. – Nekem vissza kell térnem Mannalába. Beszélnem kell Tuonnal még mielőtt túl késő lenne.
–Mi az, hogy késő? – próbáltam valahogy működésre bírni a hangszálaimat, de a pánik átvette a testem feletti irányítást. Keresztülfúrta magát a gondolataimon, és elszakított a külvilágtól – Mégis mi folyik itt? – dadogtam.
–Össze kell szedned magad, Ray! – fordult vissza utoljára.
–Nem tudom! – sírtam el magam, és a hangom hallatára irtózatos égzengés kíséretében lecsaptak az első villámok a kereszteződés lámpáira. Hatalmas szikrák csapkodtak mindenütt, a szél is felerősödött, és az aprónak vélt esőcseppek egyszerre hatalmassá duzzadtak. – A francba! – nyekegtem fájdalmamban – Már nem tudom visszatartani! – az arcom elsápadt, az ereim irtózatos erővel lüktettek a halántékomon, a közeledő villámok pedig becélozták a testem. Egyetlen csapást éreztem, mialatt körülöttem az égbolt sötétje hófehérré változott.
–Semmi baj, – suttogta magában Faust – ezúttal, azt hiszem, túl fogod élni.