Az Esők Ura (Befejezett)

4.

A nagy Tuon, ahogy megjelent Faust szemei előtt, úgy zárta le a vitát. Egyetlen mély dobbantással sötétült el minden a trónteremben, mattultak el a tükrök és záródtak be az ajtók. Egyedül az anyaistennő maradt a kaszás mellett. Fauszt egy szó nélkül megfordult és kisétált a kastély mélysötét kőfalai közül. Sápadtan, megtépázva, új hegekkel az arcán, nem tudott szabadulni a pusztulás vak istennőjének méltatlan szavaitól. A túlvilág királynője hangtalanul követte.  Aztán, amint kiértek a szabadba megállt.
–Úrnőm?
–Semmi gond. Csupán arra gondoltam, hogy ha a lányom nem tart velünk, segítségre lesz szükségünk.
–Ahogy kívánod.
–Átvágunk az Ambróziához, aztán te és Xion továbbindultok Kerberoszhoz. Egy dolgotok lesz csupán, a kapuőrt meggyőzni, hogy adja át nekünk a lányt. Ha így teszünk, a fiú szerinted követni fogja?
–Igen Úrnőm, biztos vagyok benne.
–Kiváló. Akkor induljunk.
Egy suhintással késöbb már a mogyoróbarna bárpultnál beszélgetett az anyaistennő az Ambrózia pultosával. Körülöttük lehajtott fejjel, mindenféle hang nélkül, arctalan lelkek toporogtak. Xion, ahogy az lenni szokott, a poharak törölgetésébe merülve gondolkozott.
–Tehát, azt mondod, hogy...?
–Odakint vár... – biccentett az anyaistennő.
–És akkor most vele kéne mennem? – Xion elemelte a mosogatótálcáról az utolsó kristálypoharat. Száraz ronggyal áttörölte, majd egykedvűen a pult alá rakta.
–Azt szeretném. Igen. Addig, ha gondolod én intézem a boltot.
–A boltot? A bolt amint látod, fullon van. A váró megtelt. Ha valakinek ez nem tetszik, persze szívesen mondanám, hogy lehet máshol tovább álldogálni, de ha jól tudom, akkor innen egyelőre nincs tovább.
–Egyenlőre nincs. A folyókon már nem halad át senki. Hidat pedig egyedül csak Kerberosz képes emelni a Phlegethón két partja közé. Azt is csupán addig, amig ő maga is azon tartózkodik. Pont ezért nem kéne a lányt kisérgetnie. Fauszt szerint, ha a lányt elvesszük tőle, a fiú követni fogja. A lényeget már kitaláltam. Azon felül, csak egy kis időre van szükségünk. Ha így folytatjuk, a kártyavár órákon belül összedől.
–És a túloldallal mi a helyzet? A nagynéném végül, hogyan határozott?
–Mivel a hatalma az embereket Mortalishoz köti...nem is tudom pontosan. – Tuonetár hunyorítva Xion szemébe nézett, arcára kiült a töprengés.
–Vagy csak nem akarod. – a pultos kihúzott egy széket a mosogató alól és maga alá csúsztatta. Előtte az anyaistennő megemelte a vállát.
–Meglehet.
–A nagynéném szimplán őrült.
–Tisztában vagyok vele. De mivel szükségünk van rá, ezért semmit sem tehetek. Tuon törvényei egyértelműek.
–A nagyapám...
–Hagyjuk ezt Xion. Mondd ki nyugodtan.
–Az „apám”...Tuon törvényei nem a mindenség törvényei. Ukko a hatalmas, a kozmosz első szülött atyaúristene nem hagy választást nekünk. –  az anyaistennő hirtelen hévvel megragadta Xion bal karját, és a körmeit, átszakítva a hófehér inget, mélyen beleeresztette.
–Róla, nem beszélhetsz így, megértetted!? – Xion dacolva a fenyegetéssel, annyira közel amennyire csak tudott,  az istennő arcához húzódott.
–Már miért ne tehetném? – suttogta kérkedve, majd kétszer megemelte a szemöldökét. Tuonetár engedett a szoritásán. Megpaskolta Xion arcát, intett neki, hogy jöjjön ki a pult mögül, majd elfordult tőle. 
– Jajj fiam, nem kell itt az irónia. A hatalmas Ukko szimplán csak túl nagy erőt bízott ránk. Olyat, amit szerinte korlátok nélkül nem tudnánk megfelelően használni. Addig örülj Xion, amíg a kezed csupán ennyire van szorosan kötve. Vagy te nem így gondolod? – az istennő Xion helyére lépett – Húzni kéne még egy kicsit a gyeplőn?
–Nem...dehogyis. Legyen úgy, ahogy kívánod. Anyám.