At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]

negyedik fejezet

𝑹𝒊𝒄𝒉𝒊𝒆

Őszinte leszek. Semmi dolgom sincs. Vagyis egy. Kipakolni a maradék cuccaim. De túl lusta vagyok. Így inkább csak lemegyek a konyhába és kinyitom a hűtőt és megnézem milyen ital van itthon. Vizek, tej, gyümölcslé meg pia van benne. Újra megszólalnak a hangok a fejembe, amik arra késztetnek, hogy fogjam meg és igyam meg. Újra ellene mondok. Megfogok egy üveg vizet és becsukom az ajtót. Madelin hirtelen megjelenik én pedig megijedek és a szívemhez kapom a kezem. – Nem akartalak megijeszteni. Csak szólni akartam, hogy gyorsan találd ki mit akarsz kivenni a hűtőből, mert te is tudod, hogy nem szabad nyitva lennie. – szólal meg.

– Ja. Igen... tudom. – tűröm el a szemembe logó tincseim.

– Megint? – kérdezi és elém lép. Neki elmondtam, hogy néha kísért, hogy igyak vagy a gyógyszert szedjek. Ő tudta csak. Anya frász kapna, ha megtudná. – Nagyon ügyes vagy. Tényleg. – ölel meg. Jól esik. Visszaölelem. – Büszke vagyok. – suttogja a fülembe és megpuszilja az arcom a nálam kisebb nő. Ez a mondat az amitől összeszorul a szívem. Ilyenkor mindig eszembejut, hogy mit tettem és mekkora fájdalmat okoztam. Elengedjük egymást. – Szeretlek. – simítja meg az arcom.

– Én is szeretlek. – mondom. Ez a szó nálunk sokszor hangzott el, de mindig nagy súlya volt. Szeretlek. Sokak annyiszor mondják, hogy már semmi jelentésük sincs. Nálunk nem. Mindig úgy érezzük, hogy utoljára mondjuk ki ezt a szót. Mint a cisztás fibrózisban szenvedő emberek.
Náluk is ilyen nagy jelentősége van ennek a szónak. És nálunk is. – Nem pakoltam ki. Bocs. – váltok témát. – Csak tudod milyen. Sok emlék. – ül ki egy halvány mosoly az arcomra.

– Igen. Majd pakold ki ha úgy gondolod. – mondja és elindul.

– Anya! – szólok utána. Felém fordul és rám néz. – Mi lesz, ha hamarosan megint költözünk? – kérdezem. Visszajön hozzám.

– Nem kell izgulnod. Amúgy meg, miért drágám? – néz a szemeimbe.

– Csak, hogy hogyan barátkozzak. Tudod milyen lenne, ha megint elmennénk. – válaszolom.

– Reméljük nem kell. Nekem tetszik ez a hely. – mosolyodik el.

– Neked az összes hely tetszett. – nevetem el magam. – Amúgy... hallottam, hogy szombaton lesz egy buli és gondoltam elmegyek rá.

– Menj csak. Találtál telefonkönyvet? Tegnap nagyon kerested. – mondja.

– Aha. És megismertem egy kurva jófe...

– Richie! – szól rám.

– Jó akkor egy nagyon jófej srácot. A suliba jár. És megbeszéltük, hogy a buliba találkozunk. Gondoltam akkor több okom van elmenni rá. – magyarázom. Tényleg nagyon bírom a beszélgető társam. Bár tippem sincs ki lehet az, mert annyi szimpatikus arcot láttam az iskolában
Bárki lehet.

– Ennek örülök. Őszintén. – itt megáll egy fél percre. – Van kedved este filmet nézni? – vált egy újabb témára. Nincs kedvem. Annyira nincs kedvem hallgatni ahogy veszekednek.

– Bocsi, de nem. Arra gondoltam járok egyet a városban. Szerintem csak este érek haza. Majd hívlak. Megmondod anyának? – válaszolom. Megsimítja a vállam és bólint. Felsietek a szobámba és bezárom az ajtót. A kezemben szorongatom a palackot, amit a földre teszek, és egy mély lélegzetet veszek. Hallom a hangokat amiket nem akarok. Nekem ez túl sok. Úgy érzem, hogy lassan átveszik az irányítást a józan eszemen és teljesen megőrülök. Leveszem a szemüvegem és a kezem a szemeim elé helyezem, majd lelülök a földre, felhúzom a lábaim és csak lassan próbálom lélegezni. Lassan elmennek a hangok a fejemből és újra a magam ura leszek. Lassan megpróbálok felállni és elvánszorogni az ágyamig, ami csak nehezen sikerül, mert annyira remegnek a lábaim, mintha egy földrengés rázta volna a házat. Ez az eddigi legrosszabb ilyen “roham„ szerűségem. Felállok, zsebre rakom a cigarettás dobozom, az öngyújtóm és a telefonom, majd egy mély lélegzetet veszek és a fürdőbe sietek. Beveszem az antidepresszánsom és lemegyek. Elköszönök anyától és elmegyek. Ahogy kiértem az utcánkból látom, hogy sok ember van itt. Nagyon sok és ez nekem nagyon szokatlan. Hisz amikor Las Vegasban laktam, sehol senki sem volt abban az utca szakaszban ahol laktunk. Igaz elég kihalt helyen volt, valahol a város szélén, de jó volt az úgy. Most valahol a város közepén élünk egy viszonylag nyugodtabb helyen. Céltalanul sétálgatok az utcákon, már egy órája vagyok úton és csak most érzem, hogy szükségem van egy szál cigarettára. Ahogy rágyújtottam megláttam azt a fiút akit akit a suli előtt is láttam. Pontosan ugyanazt a testes, alacsony fiút. Oda akarok hozzá menni, de látom, hogy másokkal találkozik így inkább hagyom. Végül tovább sétálok, és megállok a könyvtár előtt. Egyáltalán nem az én helyem. Mikor régebben jártam, vagy túl hangosak voltunk Maevvel, vagy be voltam állva, esetleg részeg voltam, ezért nagyon utáltak a könyvtárosok. Egy ideje nem is jártam. De most hosszasan elgondolkodok, hogy bemenjek e vagy ne.