At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]

negyvennyolcadik fejezet

𝑬𝒅𝒅𝒊𝒆

Richie távozása rosszul esik, de neki is vannak jobb dolgai, mint velem lenni. Nem merek Machez szólni semmit sem. Főleg azok után, amit tettem. Elvetettem a súlykot, mikor csók csatába bonyolodtunk. Itt van nekem más, nem ő. Mac látja rajtam, hogy másnapos vagyok. Azzal is tisztában van, hogy most nagyon nem vagyok a helyzet magaslatán. Sőt, nem is érzem valami fényesen magam, de nem akarok neki panaszkodni. Ahogy ketten maradunk kezelésbe is vesz. Ilyenkor mindig egy nagy adag szeretet bombának nevezett kis napot tart, amikor csak az én kedvemben jár, egész nap fekhetek az ágyban, azt nézünk amit én szeretnék, meg minden. Valójában olyan, mint mikor megbánt. Nem tudom miért szeret ennyire a kedvemben járni, hiszen nem érdemlem ki ezt a fajta törődést. Főleg azok után amit az éjjel történt. Félek neki róla szólni, mert attól tartok valami rosszat fog velem tenni. Inkább csak visszafekszem az ágyba és hagyom, hogy a fiú azt csinálja amit akar. Nem félek tőle, sokkal inkább a benne rejlő borzalomtól rettegek. Valójában ő egy angyal, most is lesi, hogy mire vágyom.
Az igazság az, hogy Richievel szeretnék beszélni. Az éjszakáról. Nagyon bánt a dolog, nem szabadott volna megtenem, szégyellem magam. És most még Mac sem tudja helyrehozni, hiába van folyamatosan mellettem. Étvágyam sincs, az egész napom elrontom a hülye gondolkodásommal. - Min gondolkodsz ennyire? - ül le mellém a fiú.

- Semmi, nem fontos. - válaszolom. Mac hozzáér a kezemhez, de én azonnal alhúzom onnan. Megijedek. Mi van velem? - B-bocs.

- Semmi baj. Tudom, hogy egy seggfej voltam, de remélem tudod, hogy még...

- Persze. - vágok a szavába. Nem akarom, hogy kimondja, szeret. Akkor csak rosszabbul érezném magam. - Beszélnem kell Richievel. 

- Történt valami?

- Nem, nem, csak valamit meg kell vele beszélnem. Maeve-vel kapcsolatos. - hazudok. Fáj, hazudni neki, de nem akarom bevallani, hogy egész éjjel, részegen faltuk egymást. Megtörném.

- Értem. Ez bánt annyira? - kérdezi, mire bólintok. - Holnap elviszlek a munkahelyére, hogy tudj vele beszélni. - mondja.

- Ne! Majd én megyek, jót tenne egy kis séta. De csak holnap, ha teljesen kitisztultam.

- Hát jó. Kérsz valamit? Egész nap nem ettél semmit.

- Nem, köszönöm. Lehet megpróbálok egy kicsit aludni.

- Rendben. - puszilja meg a homlokom, kimegy és becsukja az ajtót maga után. Viszont nem tudok elaludni. Túl sok gondolat cikázik a fejemben, ami nem hagy nyugodni. Beszélnem kell vele, minél előbb. De nem ma. Tényleg, vajon jobban van? Olyan rosszul nézett ki délelőtt. Rakérdezek. Nem! Nem szabad. Azzal csak rosszat tennék, nem lenne helyes. Megvárom a holnapot. Az oldalamra fordulok és a mellettem levő üres helyet figyelem. A fehér lepedőt, és a gyűrött takarót. Még lehet érezni Mac illatát benne. Nem tudok mit kezdeni magammal. Folyamatosan jár valami a fejemben. Tele van gondolatokkal. Borzalmasan rossz gondolatokkal is. Muszáj beszélnem Richievel. Minél előbb, nem bírom tovább. Nem, nem. Mac is megmonda, hogy legyen holnap. Azért írok neki.

Én: holnap tudnánk beszélni?

Öt percig nézem a képernyőt, hogy hátha visszaír, de semmi. Lehet, hogy dolga van. Hisz dolgozik, még szép, hogy nem nézi meg. El kéne magam foglalom, hogy ne gondoljak erre egész nap.

Egész éjjel forgolódok. A fiú semmit sem írt vissza, csak megnézte az üzenetet. Macet is felébresztem a mozgolódásommal. Felém fordul és lassan nyitogatja a szemeit. Az ablakon beáramló hold fénye megvilágítja a szemeit, az orrát és az ajkait. Eltűröm a zavaró hajszálakat az arcából és fegyelmezetten megvárom, amíg teljesen magához tér. Rám mosolyog és rekedt, kesernyés hangon megszólal. - Miért nem alszol? - kérdezi.