At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]

ötvenötödik fejezet

𝑹𝒊𝒄𝒉𝒊𝒆

Már harmadik napja nem írok vissza Eddienek. Nem azért, mert haragszom rá, vagy bármi, csak nincs kedvem. Nem mintha bármihez is kedvet kaptam volna ebben a három napban. Történt valami, amit nem tudok megmagyarázni. Azon a napon mikor felkeltem, Eddie nem volt ott, én pedig teljesen elfogadtam a tényt, hogy lelépett. Hagyott egy cetlit, hogy majd később beszélünk. Lementem enni valamit. A konyhába ültem, mikor anyámék újra nekiálltak veszekedni, nem emlékszem már min kaptak össze, csak azt tudom, hogy ordibáltak egymással. A kezemben pedig megállt a kanál és magam elé kezdtem el bámulni és akkor ütött meg valami hatalmas nagy üresség, ami azóta nem megy el. Összefolyt ez a pár nap, arra sem emlékszem már, hogy mikor aludtam utoljára, olyan mintha évek óta az ágyamban feküdnék, betakarózva. A napom ugyanúgy telik, egész nap fekszem, néha iszom és közben pedig végig a Jóbarátokat nézem. Néha megállok egy gyors mosdó szünetre, de aztán vissza is vonulok, hogy folytassam. Alig alszok egy-egy órát, a testem az ami fáradt. Semmilyen életképes gondolat nincs a fejemben, minden olyan csendes odabent, lehet már minden agysejtem elhalt azóta vagy ki tudja. A szobámban is csak a sorozatban lejátszott nevetés hallatszódik, de én nem nevetek, csak vagyok és nézem, mint egy zombi. Lehet el kéne mennem egy dili dokihoz. Ez az egyetlen gondolat ötlik fel a fejemben ebben a percben, de aztán el is tűnik ahogy elkezdődik az újabb rész.
Hallom ahogy jönnek az üzenetek Eddietől. Reggel óta ezt csinálja, bombáz engem. Most megint azzal jön, hogy átjön hozzám. Erre már egyáltalán nem reagálok, inkább lenémítom a telefonom.
Harmadik napja egy száll cigarettát nem szívtam el, még a gógyszereim sem vettem be, ami csak ront a helyzetemen. Meg mozdulni alig tudok, ma még egyszer sem álltam fel pedig már délután kettő van, de nem érzem úgy mintha fel kéne állnom. Megparancsoltam az agyamnak, hogy mondja azt a húgyhólyagomnak, hogy tartsa még egy kicsit, legalább addig amíg a résznek vége van. Ez volt, egy órája nagyjából. Mostmár tényleg ki kéne mennem, nem akarom, hogy baj legyen belőle. Ahogy vége a résznek kikászálódom az ágyból és kimegyek a mosdóba. A hajam borzalmasan áll, a pólóm is lóg rajtam a nadrágomról nem is beszélve. Kézmosás után végignézek a combjaimon és végig húzom az ujjam a hegeken. Nem érzek semmi különöset. Fogalmam sincs miért nézem meg minden alkalommal, mikor rövidnadrág van rajtam. Talán próbálok hozzászokni a tényez, hugs ezek örökké itt lesznek.
Visszamegyek a szobámba és bedőlök az ágyamba. Egy ideig még folytatom ezt, majd meghallom, hogy valaki jön fel a lépcsőn és egészen a szobámig jön. Először nem jön be, így nem is érdekel, majd hirtelen kivágódik az ajtó és Eddie lép be rajta, dühösnek látszik, majd ahogy meglát enyhül a tekintete. – Rohadt büdös van itt Richie. – megy az ablakhot, hogy kinyissa. Fura, én nem éreztem. – Harmadik napja írok neked, de te ignorálsz, mi van veled? – kérdezi, de én nem figyelek rá. Jobban érdekel a Jóbarátok mint ő, ezért nem is mondok semmit. Erre nyilván megharagszik. – Figyelj rám! – csukja le a laptopom tetejét, mire felháborodva nézek rá.

– Mi a fasz bajod van? – kérdezem és kimegyek a szobámból, egészen le a konyháig. Eddie azonnal kiugrasztott a helyemről.
Enni akarok valami nagyon cukrosat. Kell a szervezetembe valami legális drog, ami egy kicsit életre kelt. Eddie természetesen követ le, hogy végre beszélhessünk.
Végig nézem az összes szekrényt, hátha van valami, de kekszeken és tányérokon kívül eddig semmit se találtam. Talán a hűtőbe. Van kóla, az most egyelőre jó lesz. Kiveszem és az üvegből kezdem el inni.

– Richie nem tudom mi van veled, de kezdek megijedni. – mondja, de így sem különösebben érdekel. Lerakom a pultra az üveget és müzli után kezdek el kutakodni. Emlékszem, hogy nagyjából egy hete vettem valami iszonyat édes szart amit azóta nem ettem meg, de nem emlékszem hova raktam. – Richie, figyelj már rám! – csap a pultra.
Meg is van. Előveszem a dobozt, kinyitom és a számba öntök egy kicsit belőle. Igen, ez még mindig annyira édes, mint a múltkor. – Bassza meg Richard Tozier, hallgass rám!