At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]

tizenkilencedik fejezet

𝑬𝒅𝒅𝒊𝒆

Másnap reggel a szokásos rosszullétem után meg reggelizünk és bevesszük a gyógyszereink. Aztán visszamegyünk a szobájába és a bakelit lemez gyűjteménye között kezd el keresgélt.

- Szereted a régi zenéket? - kérdezi, mire meglepődök.

- Igen, de miért? Mit fogunk csinálni? - kérdezem. Rám néz, felvonja a szemöldökét, majd a kezébe veszi az egyik lemezt és felém mutatja, mire elnevetem magam. - Komolyan? Ez is megvan? - kérdezem.

- Viccelsz? Anyámékkal vagy százszor láttam a Mamma Miát. Ez a kedvenc zeném az egész romcsi és uncsi nyáladzásból. - tolja fel szemüvegét az orrnyergén. Mikor így felvág ezekkel a dolgokkal, olyan jó érzés önt el.

- Te szoktál filmet nézni velük? - kérdezem meglepetten. belőle nem néztem volna ki. Őt inkább annak a fiúnak néztem, aki soha nem mondd el nekik semmit. Azért is, mert tudom, hogy mit csinált. Bár úgy érzem tegnap is a szemembe hazudott, mikor azt mondta nem csinálja.

- Régebben rengetegszer. Mostmár nem igazán. Megromlott a kapcsolatuk, mióta kijöttem a rehabról. Utána is csak azért néztünk filmekek, hogy ne érezzem rosszul magam. Az én kedvemért. - mondja majd elfordul. Mostmár minden világos. Az anyukái csak jót akartak neki ezzel. Bár talán ez a világ legrosszabb ötlete, főleg egy függő, beteg tinédzsernél. De ők legalább találtak valamilyen megoldást. Nem úgy mint az én szüleim. Főleg nem anyám, aki még a széltől is óvott. - De most inkább élvezzük a zenét. - vált át a megszokott, vicces Richiebe. Kiveszi a lemezt és a lejátszóra helyezi, majd lenyomja a kart és lassan elindul a zene. Én csak érdeklődve figyelem ahogy a lába lassan el kezd mozogni.

- Te nem vagy százas. - jegyzem meg, mire felém fordul. Közben pedig a Dancing Queen megy.

- Ne rontsd már mindig el a szórakozásom Eds! Csak élvezd. - mondja. - A tested átveszi a ritmust. - Néz a szemeimbe. Elkaptuk egymás tekintetét. - És a refrén. - mondja és elkezdi énekelni. - Táncolhatsz, rázhatod, élvezed az életed. Nézd azt a lányt, nézd a színpadot, légy a tánckirálynő! - csúszik elém, a csúszós zoknijával. Megfogja a kezem, felrángat az ágyról majd már táncolni kezd. Fogjuk rá. A fejét rázza. Össze-vissza lépked a lábaival, kezeivel az én csuklóim szorítja, de a lényeg, hogy jól érzi magát és én is. A közepén teljesen beleélem én is magam és együtt ugrálunk. Persze egymás kezét nem engedjük el. Richie hangosan énekel én pedig csak nevetek rajta. Nem érdekel, hogy hogyan kapok levegőt, csak élvezem. Most nem kell egy percig rá figyelnem. Elkezdünk forogni a szoba közepén közben pedig egymás szemébe nézünk, mármint amennyire a fiú láthat, ugyanis a sötét barna, göndör haja teljesen a szemébe lóg. A végén elszédülünk és elesünk. Richie hátrafelé, amivel húz maga után így én rá érkezem. Jó pillanat lenne, ha megcsókolnám, de inkább nem. Ez túl valóságtalannak tűnik. És a tüdőm is jelez nekem, hogy jobban tenném, ha levegőhöz jutnék. Egy másodperc múlva hangosan felnevetünk. - Ez tök jó volt. Van még egy csomó zeném. gyere keressünk még. - felállok, és felhúzom. Kiveszi a lemezt, visszahelyezi a papír csomagolásáva és új lemezek után kezd el kutakodni, amíg én az asztma spray segítségével levegőt kapok. -Szereted Elton Johnt? - néz hirtelen rám.

- Persze. - válaszolom. - De ezt már régebben megvitattuk. Mikor még csak chateltünk.

- Tudom, de gyorsan megváltozhat a véleményed. De, akkor az lesz. - mosolyog, és berakja. - Ezt még az... az apám hagyta nálunk. Dedikált. - mutatja felém. - Elton aláírta. Egyszer voltak anyával egy koncertjén és be tudtak jutni a szím falak mögé, mivel a faterom ismerte az egyik barátját. Nem fasza? - kérdezi, mire bólintok. - Zseni az ember. - jegyzi meg. - Az egyik kedvencem számom... az? - néz rám. Most emlékezem kéne, de az agyam nagyon zavaros. Megvan.