At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]

huszonnegyedik fejezet

𝑬𝒅𝒅𝒊𝒆

Türelmetlenül várom, hogy Richie eljöjjön. Skyenak is sokat meséltem róla. Persze azonnal leesett neki, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátomba, de azt mondta nem buktat le. Majd segít. Azt mondta jó lenne, ha anyámat is beavatnám, de nem tudom, hogy fogadná. Félek a reakciójától. Attól, hogy kitagad, hogy megutál vagy egyszerűen csak azt mondja nem vagyok többé a fia. De remélem csak túl reagálom. Hisz kedvesen állt Richie anyukáihoz is és kedveli őket. Jó, mondjuk én mégis a fia vagyok. Lehet túl sokat kattog az agyam ezen mostanság. Lehet sokat gondolkodom ezen. De hát miért? Persze, hisz aggódok, de ahj... nyugi van Eds. Csak vedd be ezeket a rohadt gyógyszereket, majd beszélj Skye-jal.
Így is cselekszem. Beveszem a kikészítet gyógyszerek, amire ráiszom a narancslém, majd kimegyek a szobából és átkopogok Skyehoz. – Már ennyi az idő? – kérdezi, mire bólintok. – Várj akkor kell a maszkom. Baszki. – ütközik bele a gyógyszeres kocsijába. – Valahol itt lesz. – kezd el rámolni az asztalán, aztán megnézi az ágya alatt, majd az ágyába. Végül a párna alatt találja meg a keresett dolgot. – Tudtam ám, hogy itt van. – veszi fel és még utoljára megigazítja a fülénél. – Mehetünk. – lép ki az ajtón én pedig gyorsan kapcsolok és hátra lépek egyet. Ha Skyeon múlna már rég megszűnt volna a távolság köztünk. Pedig be kell tartani. Muszáj, nincs kihágás. Elindulunk egy szokásos sétánkra miközben beszélgetünk. – És, mikor jön? – kérdezi.

– Ma. Anyámmal együtt. Nyugi imádni fogod Richiet. Kicsit olyan mint te. – jegyzem meg. Erre csak rejtélyesen rám néz és elmosolyodik.

– Szóval azért lógsz velem, mert hasonlítok kiszemeltedre? Kösz. – mondja viccesen.

– Nem azért lógok veled. Bírlak. Mert jó fej vagy és jó a sorozat ízlésed is. Így van mit csinálnom unalmas esti óráimba, amíg te nem jelentkezel. – dugom zsebre a kezeim.

– Mitől tartasz Eddie? – kérdezi. Egyáltalán nem ide való ez a kérdés. Nem a beszélgetésbe. Bár ő mindig átcsapja valami másikba. – Valamitől félsz, látom rajtad.

– Szerinted?

– Én nem tudom, nem vagyok gondolat olvasó. – vonja meg a vállát. Pontosan tudja, hogy mitől félek és ez dühít fel a legjobban. Persze, hogy tudja, ő mindig tudja. – Eddie...

– Pontosan tudod, hogy mi miatt félek! – állok meg és dühösen nézek rá.

– De ha magadban tartod azzal csak rosszabb lesz. – mondja.

– Nem érdekel! Ha ennyire tudod mi a bajom akkor oldd meg helyettem, mert nekem elegem van abból, hogy folyton mindenki jobban tudja mit kéne tennem! Ezért mindig valamin kattog az agyam. Érted? Folyton, egyfolytában a nap huszonnégy órájában. Tudod milyen rossz?

– Igen.

– Na, akkor azt is pontosan tudod, hogy miért vagyok most dühös! – emelem meg egy kicsit a hangom. A lány értetlenül néz engem.

– Nem. Nem tudom, de szeretnék segíteni. Kérlek. – lép egy picit közelebb. Már nincs meg az egy lépés. Már veszélybe került. Én meg nem lépek hátrébb. – Eddie kérlek hagyd, hogy segítsek. Csak beszéljük meg. – fogja meg a kezem, de én azonnal elhúzom.

– Te normális vagy? Te is tudod, hogy tartanunk kell azt a kurva egy lépés távolságot! A végén még neked esik bajod! – emelem fel újra a hangom, de csak annyira, hogy ne legyen az túl feltűnő.

– Majd én elődöntöm, hogy te veszélyes vagy e számomra vagy nem! Nem is értem miért kezdtünk el beszélni akkor, ha veszélyes vagy rám nézve! Egész életembe el voltam zárva! Egy kicsit szeretnék olyan emberhez is hozzá érni, aki sokat jelent nekem, hiába csak két napja ismerem! Fontos vagy nekem, az Isten szerelmére Eddie! Ezért akarom, hogy egy kicsit jobban érezd magad! Ha már a betegséged miatt úgy is el vagy zárva a külvilágtól! – emeli fel ő is a hangját. Mondjuk teljesen igaza van én pedig paraszt módon beleszóltam.