At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]

második fejezet

𝑹𝒊𝒄𝒉𝒊𝒆

Elmosolyodom és leszállok az ablakpárkányról. Igyekszem halk lenni, hogy az anyáim ne hallják meg, lerakom a telefonom az éjjeliszekrényre és előveszek valami normálisnak mondható pólót és egy nadrágot. Megzörren a telefonom, azonnal odamegyek hozzá és megnézem, ki üzent nekem.

Maeve: öt perc múlva.

Én: ott leszek.

Gyorsan lecserélem a pizsamám a kiválasztott fekete pólóra és a fekete farmerra. Magamra fújok egy kis dezodort, megigazítom a kócos, sötétbarna, göndör hajam, leveszem a szemüvegem és berakok egy kontaktlencsét. Kimászok az ablakon, majd elsétálok az utca végéig, ahol Maeve felvesz a megbeszélt időpontra. Szőke haja vállára omlik, smaragd zöld íriszeit kiemeli a fekete szemhéjfestéke. Egy vörös rúzst ken az ajkaira, és rám néz. Vékony álla, piros arcocskái vannak. – Felkészültél? – kérdezi rekedtes hangján.

- Csak ha te is ribikém. – kacsintok. Elmosolyodik és elindul. Egy csendes, elhagyatott helyre értünk. Bár a városban nem nagyon volt zsúfolt hely. – Anyádék mit szóltak ahhoz, hogy el kellett mennem? – kérdezem.

– Nem örültek neki. De megbékélnek vele. Csak annyi hátránya van, hogy nem találkozhatunk mindennap. – gombolja ki rózsaszín selyem pulcsiját. – Gyere be hátra. – szállt ki én pedig követtem. Becsukta az ajtót és rám nézett. – Tetszik a szerelésed. – jegyezte meg.

– Nem romantikázni jöttem, te is tudod. – mosolyodok el.

– Tudom. Akkor térjünk a lényegre. – térdel fel az üléseken és megcsókol. – De ugye hoztál?
  Előhúzom a zsebemből az óvszert és megmutatom neki. Kigombolja a nadrágomat és lejjebb húzza én pedig felrakom magamnak. Ahogy kész vagyok rögtön nekem esik. Már tizenhat éves korunk óta csináljuk ezt. Őszintén nem bánom, hisz olyan jó volt vele. Persze nem minden nap, csak egészségesen, nem esünk túlzásba. Ahogy végzünk lihegve ülünk egymás mellet, majd Maeve elneveti magát.

– Most mi van? – nevetem el magam én is.

– Semmi. – vesz egy mély levegőt és megigazítja a melltartóját. – Hol a...

– Egy zsepibe. – válaszolom. – Még mindig nem tudod kimondani azt, hogy óvszer? – kérdezem tőle. Soha nem meri kimondani. Azt mondta gáz. – Nem hiszlek el. – nevetek fel.

– Inkább hazaviszlek. – száll ki a kocsiból és előre ült.

– Nem kell berágni. – jegyzem meg.

– Ezt honnan veszed? – kérdezi, de a választ sem várja meg. – Csak hazaviszlek. Holnap új suliba mész nem? De. Úgyhogy aludnod kell.

– Nem vagy egyik anyám se. Nem szeretem ezeket a komoly dolgokat tőled hallani. – mondom.

– Komoly vagy nem komoly, de ez az igazság. – áll meg az utcánk végén. – Fuss haza te pöcsfej. – néz hátra.

– Megyek ribi. Jó éjt. – szállok ki a kocsiból. – Ja és tartsd meg. Aji. – vigyorgok rá és otthagyom a zsebkendőt.

– Richie! – kiabál utánam, de én már elfutok. Tudom, hogy nem haragszik meg, hisz oly sokszor játszottam már ezt el vele. Bemászok az ablakomon és ledőlök az ágyamra. Újra elmosolyodom, majd elszívom a szokásos esti cigarettám. Visszaveszem a pizsim és befekszek az ágyamba, és lassan én is elalszok.

  Reggel sietve öltözöm fel, és keszülődök össze, felveszem a szemüvegem, majd lesietek a konyhába ahol anya, (Madelin az igazi anyám felesége) már végzett a reggelivel és készült elvinni az új sulimba. Gyorsan bekanalazom a reggelim, felveszem a cipőm és várok, hogy vigyenek. Izgatott vagyok? Talán. Jó nagyon. Főleg már azt várom, hogy valami undorító gúnynevet aggassanak rám. Nem tudom miért élveztem, ha piszkálnak. Talán valami bajom van. Sőt tudom, hogy az van.