Jin Sun Mi egy frissen diplomázott, feltörekvő nyomozó Szöul külkerületében. Rangját kemény, kitartó munkával érte el. A nála idősebbek persze rossz szemmel nézik a kapitányságon, hogy a feltörekvő fiatal lány minden legkisebb bűnügyre ugrik, és meg...
Jin SunMi: Unatkozom. Nagyon! Itt ülök az asztalomnál, és hol a stresszlabdámat nyomkodom unalmamban, hol a ceruzám végét rágom. Valaki kiáltson már egy gyilkosságot!
Szöul, Geumcheon-gu kerületén lakok és dolgozok a helyi kapitányságon. Az összesen húsz főt számláló kis őrsön én vagyok az egyik nyomozó. Viszonylag kevés munkával.
A nevem Jin SunMi, és nem rég végeztem a rendészeti egyetemen kiváló eredménnyel, ezért is lehetek huszonhárom évesen nyomozó. Ami az itteni kollégáknak nagyon nem tetszik, de kit érdekel? Úgyis hamarosan itt hagyom őket, csak kell egy jó kis szaftos ügy, amivel kiemelkedhetek, és már itt sem vagyok! Azonnal beadom az áthelyezési kérelmemet a főkapitányságra, és egy könnycsepp nélkül hagyom el a világ legunalmasabb körzetét.
Apám szerint, sosem tudtam a fenekemen maradni, így amikor átvettem a diplomát, Ő már a kapitányi kinevezésemnek is előre gratulált. Nincsenek ilyen nagyra törő terveim, sőt nem is igazán vonz az irodában való ücsörgés. Jobban érdekel a veszély, és a titkot felderítése, hogy minden apró nyomot megtalálva gondolkodás nélkül vágjam sittre azokat, akik törvényünk ellen vétettek.
Az elmúlt hónapokban nem sok ügyünk volt, kisebb szabályszegések, vagy ittas vezetés, piroson való áthajtás, és egy betörés a környékbeli ABC-be. Szóval dög unalom az egész!
Amikor jelentkeztem a rendőrség kötelékébe, azt hittem, hogy az életem végre tele lesz izgalommal, rejtéllyel és megoldásokkal, és persze sok-sok verekedéssel. Három harcművészetet is profin űzők. Taekwondo, Hapkido és Kick-box. Nem akarok dicsekedni, de eddig csak egy ember tudott legyőzni. Még hozzá az én mentorom, akit még kamaszként ismertem meg, és részben hozzájárult ahhoz is, hogy nyomozóvá válljak, és mindennél gyorsabban a Főkapitányságra akarjak kerülni. Ő az, aki bevezetett a bűnüldözés rejtelmeibe, aki felnyitotta a szememet, hogy lehetek több is, mint egy aprócska kicsi lány a kasza mögött.
Emlékszem rá, amikor először találkoztunk. Alig múltam 18, és a tavaszi szünetben a lakásunk melletti kis vegyes boltban mulattam az időt. Nyomkodtam a telefonom, néha feltöltöttem az árut, és persze a kaszát is kezeltem. Egy szóval unatkoztam. Már ép a zárásra készültem, ami azt jelenti, hogy egy nejlon zacskót tömők meg minden földi jóval, mint chips, sör és soju, hogy aztán örök barátnőmmel BoYeong-gal elfogyasszuk, amikor egy maszkos férfi lépett be az üzletbe. Mivel akkoriban semmit nem tudtam a verekedésről, csak annyit, hogy fáj, azonnal a pult mögé ugrottam remegve. A férfi nem habozott, és utánam jött, és a térdeim közé rejtett fejemhez szegezte a pisztolyát.
-Nyugi kislány! Nem esik bajod, ha azt teszed, amit mondok. – hangja az évek alatt elfogyasztott alkohol és cigaretta miatt olyan karcos volt, mintha valaki egy kést húzott volna végig egy táblán. Kirázott a hideg, de ennek ellenére felemeltem a fejemet és könnyáztatott arccal néztem a szemeibe. Nagy fekete szemei sötétségről árulkodott. Láttam, hogy ha meg merek nyikkanni, gondolkodás nélkül agyamba ereszt egy kis ólmot.
-Ügyes kislány. És most szépen nyisd ki a kaszát, és ad ide a benne lévő pénzt. Ha ezzel végeztünk, a raktárban lévő páncéldobozt is szépen kinyitod nekem. Ha nem csinálsz semmi hülyeséget, akkor ennyi lesz az egész. Remegő kézzel nyomtam meg a pénztárgép oldalán lévő gombot, mire azonnal kiugrott a fiók, amiben ott lapult a teljes napi bevétel. Támadóm nem habozott, azonnal félre lökött az útból, és a pénzt a zsebeibe kezdte tömködni. Lökése által elterültem a földön és felhorzsoltam a térdem. De nem mertem sem szólni, se mozdulni, csak lehajtott fejjel vártam, hogy mielőbb végezzen és kimenjen azon a fránya ajtón.
Amint végzett a kassza kiürítésével, a karomnál fogva rántott fel a földről és maga előtt lökdösve a raktárba mentünk. Bicegve léptem a kis lefúrt kazettához és a nyakamban levő kulccsal kinyitottam a zárját. Ebben volt az egész heti bevétel. Csillogó szemekkel lökött ismét rajtam, és a már amúgy is sérült térdemmel nem bírtam magam megtartani, így az árukészlet közé dőltem be. Hangos sikollyal érkeztem a kartondobozokra, ami a férfinak nem tetszett.
-Nem megmondtam, hogy egy nyikkanást sem? – fordult felém – Akkor most meg leszel büntetve! Leguggolt elém, és a pisztolyának a csővét végig húzta a lábszáramon át egészen a combomig. Mivel ma este, egy kis kiruccanást terveztünk munka utána BoYeong-gal, ezért csak egy rövid nadrág voltam rajtam, így végig éreztem a halálos, hideg fém érintését. Azonnal tudtam, hogy milyen büntetésre számíthatok, ezért kezemmel valami kapaszkodót kerestem, de semmi keményet nem tapintottam.
A férfi közben lehúzta az álla alá a maszkját, és felém villantotta sárgás fekete fogait. Azonnal megcsapott az alkohollal kevert cigaretta szájszag és undorodva próbáltam elhúzódni előle, amit ő nem engedett. Lábaival a lábamra nehezedet és egy kézzel fogta át mind a két csuklómat, amit a fejem fölé akart emelni.
Rettegtem, nem így akartam sem életem első csókját, pláne ilyen undorító módon, ahogy a szüzességem elvesztését sem. Amennyire csak bírtam, elkezdtem mozgolódni a férfi alatt, de a magam alig ötven kilójával semmit nem értem el ezzel, csak azt, hogy még bosszúsabb lett.
-Nyugszol! – üvöltötte az arcomba, majd a pisztolyát maga mellé rakta és lekevert nekem egy igazán fájdalmas pofont. Azonnal felrepedt a szám széle, és éreztem a vérem fémes ízét. Nem volt vesztenivalóm, csak a fájdalomtól való rettegés, azért segítségéért kezdtem kiáltozni.
-Segítség!! Valaki!! Segíííí… – újabb pofon, még nagyobb vérpatak a szám szélén.
-Kussolsz, vagy lelőlek! – lihegi arcomba, miközben a nadrágom gombjához tapad a keze, és ráncigálni kezdi. Annyira fájt a szám, és annyira féltem, hogy megszólalni, megmozdulni sem tudtam.
Itt a vég! Ilyen fiatalon meg fognak becsteleníteni, és talán még meg is ölnek.
Nadrágom már a térdemnél járt, miközben a pólómat is egészen a nyakamig felhúzta. A szememet nem akarta eltakarni, látni akarta, ahogy rettegek, ez a szadista. Kezei meglepően gyorsan mozogtak, így már a saját nadrágjának a zipzárját kezdte lefele húzni.
A raktár ajtajában ekkor megjelent egy árnyék. Magas vékony férfi a támadóm mögé lépett, úgy hogy az ne láthassa, és azonnal rácsapott a tarkójára. Az erős ütéstől rámzuhant, de egy fejrázás után már fel is pattant és az ismeretlen felé mozdulva gondolkodás nélkül támadt. Megmentőmet csak egy pillanatra láttam, ahogy védekezve kihátrál a raktárból és az üzlet helységben folytatják tovább a harcot.
Annyira le voltam döbbenve, hogy talán megmenekültem, hogy nem bírtam mozdulni sem. Pedig lehet, hogy segítségre lenne szüksége, mégis képtelen voltam a sokktól mozdulni. Kintről jövő zajokat hallva keményen küzdöttek egymással, mert a bolt portékája repült és tört minden fele. Nem sajnáltam egyáltalán a rendetlenséget, hisz ez lehet az én menekülésem ára. Ahogy csattantak az öklök a másik testrészein, hallottam az ajtó feletti csengőt, és rögtön utána egy mély simogató hangot.
-Állj! rendőrség! – Azonnal megtelt élettel a testem minden porcikája, így rendbe szedtem magam és megpróbáltam elmászni az ajtó felé. Menet közben hallottam a bilincs kattanását, majd újra a csengőt.
Mire az ajtófélfába kapaszkodva felálltam, támadóm már a földön térdelt, előtte pedig egy magas nyurga, nálam alig idősebb fiú állt pisztollyal a kezében. Rövid szőkésbarna haja a verekedés ellenére is tökéletesen állt, úgy ahogy azt reggel elrendezték. Szemeit összehúzva tartotta az előtte lévőn, de amikor engem észre vett, enyhített rajta és felém mosolygott.
-Minden rendben van már. Már nem eshet bántódása! – és abban a pillanatban megláttam azokat a csodás gödröcskéket. Lábaim végleg feladták a harcot, és összecsuklottam. Az adrenalin távozott a testemből, így az utolsó kép amire emlékszem, hogy a rendőr felém fut, és megpróbál elkapni az esés közben.
Ő volt az én életem megmentője, és pár hónappal később a mentorom. És csak BoYeong tudja, hogy nekem ezeknél sokkal több.
Ő életem szerelme.
Kim NamJoon.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
