Jin Sun Mi egy frissen diplomázott, feltörekvő nyomozó Szöul külkerületében. Rangját kemény, kitartó munkával érte el. A nála idősebbek persze rossz szemmel nézik a kapitányságon, hogy a feltörekvő fiatal lány minden legkisebb bűnügyre ugrik, és meg...
Pár perces küzdelem után, Jimin adja fel a harcot a csöpp lánnyal szemben. Mivel finoman és erőszakosan ki lettünk tessékelve a házból, így hamar odaértünk a verseny helyszínére. A színpadot, most csak egymás mellé rakott laminált parketta szolgálja, míg a zenét biztosító hangfalak tíz-tizenöt felturbózott kocsi hangszórójából fognak szólni az éjszaka alatt. A nap már lement, így a gyárban dolgozó munkások is haza mentek már az őrt pedig lefizettük, és természetesen megígértük, hogy mire fel kell a nap és megjelennek az első emberek, addig a helyet úgy ahogy volt elhagyjuk. Mert hát, ha már rosszban sántikálunk, bizonyítékot ne hagyjunk magunk után. Az egész betongyár a mienk, ahol senki nem zavarhatja meg a mi kis bulinkat.
A fellépőruhám, ami mindig ugyan az és a szöges maszkom már a kicsiny ágyon várja, hogy felvegyem, de valamiért most úgy érzem, hogy valami másra lenne szükségem. Ahogy végig vezetem a szememet a fekete ruhadarabokból álló, feszes anyagon, elmegy a kedvem az egésztől.
Miért nincs már meg az a tűz?
-Hoseok! – érinti meg a vállamat Jimin, mire én ijedtemben nagyot ugrok. A baj csak az, hogy a lakó kocsi belmagassága nem alkalmas arra, hogy egy száznyolcvan centis ember ugra-bugrájon benne. Fejtetőmhöz kapok, amit jól bevertem, és érzem, hogy azonnal egy pup kezd el nőni a fájdalmas találkozás helyén – Bocs, haver! Koppogtam, de nem kaptam választ. Azt hittem elaludtál. -Nem gond. Kicsit elgondolkoztam, ezért nem hallottam. – meg simogatom még utoljára a púpot, majd az ágyra ülve a tenyerembe temetem az arcomat -Jimin, azt hiszem nekem ez volt az utolsó. -Utolsó mi? – kérdi rémülettel a hangjában. -Az utolsó fellépés. Nem bírom. Fáradt vagyok, nem élvezem úgy, mint rég. És itt vannak a gyilkosságok is. Ha tényleg miattam van, akkor, egészen addig, amíg fellépek csak gyűlni fognak az áldozatok. Én…ezt… -Hopie, haver! – gugol elém legjobb barátom – Ha minden jól megy, akkor Jin nyomozó és NamJoon ma lecsapnak a gyilkosra. És utána minden visszaáll a régibe. Ne ad fel! -Nem megy. Már előtte is éreztem. Ezt a kettőséget már nem bírom. A cég vezetése, az állandó bujkálások, a maszk, és hogy nincs semmi életem! -Legyünk túl a ma éjszakán, és utána, amikor minden elcsendesedett beszélünk róla, rendben Hoseok? – teszi vállamra apró kezét Jimin, és biztatóan megpaskolja. Ránézek az ujjaim közül és szomorú, de közben bizakodó arca kissé megnyugtat. Lehet igaza van, ha majd vége a nyomozásnak, akkor újra a régi leszek.
De vajon akarok a régi lenni?
Jin SunMi:
BoYeong mindenképp velünk akart jönni, így miután NamJoon-nal leegyeztettük a terv minden részletét, kelletlenül, de Jimin-re bíztam a lányt. Valahol tudat alatt azt érzem, hogy az a bájgúnár kedveli Bo-t és a lány is viszont, csak még maguknak sem vallják be. A mellkasomon lévő kötést egy lazább pólóval el tudtam fedni, míg az arcomon látható karcolásokat, Bo egy profikat megszégyenítő sminkkel rejtette el. Egy fekete fehér csikós pólót, rövid fekete farmert vettem fel necc harisnyával, de mivel az idő ma kissé hűvősebb, és a technikai eszközöket is el kell valahova rejtenem, így egy vékonyabb széldzsekit vettem felülire.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
