Jin Sun Mi egy frissen diplomázott, feltörekvő nyomozó Szöul külkerületében. Rangját kemény, kitartó munkával érte el. A nála idősebbek persze rossz szemmel nézik a kapitányságon, hogy a feltörekvő fiatal lány minden legkisebb bűnügyre ugrik, és meg...
Ez a nap is pontosan úgy indult, ahogy az elmúlt hetekben és hónapokban. Felkeltem, rendbe szedtem magam, bementem a munkahelyemre, az asztalomhoz ülve megreggeliztem, majd a monitort bámulva vártam az ebédszünetet. Tisztára, mint az iskolában. Ott is csak a padban ülve néztem ki a fejemből, és vélhetőleg értelmes arcot vágva figyeltem tanáraim mozdulatait, ahogy a tudást adják át, vagy az ablakon bambultam kifele, és az évszakok változásairól merengtem. Nem hiszem el, hogy felnőttként is pont ugyan ezt csinálom! Órámra pillantva látom, hogy idő van, BoYeong felkelt, így feldobva a napomat, szokásosan kitoltam magam alatt a széket és telefonnal a kezembe, elindultam a kapitányság hátsó kijáratához, hogy ott elszívjak egy cigit, és közben legjobb barátnőmet zaklassam telefonon keresztül. Épp a kapitány ajtaja előtt csoszogok el, a bevetési bakancsomban, amikor hirtelen kitárul mellettem a hangszigetelt falap. Meglepődöttségtől elfelejtettem félre állni, így a lábamban megakadva, fejjel előre kezdett zuhanni Bang kapitány. Szerencsére a gyors reflexeimnek, időben elkaptam, így nem kellett az arcával feltörölnie azt a két hete a padlón árválkodó kávépacát. -Főnök! – biccentek felé, majd folytatnám tovább az utamat, de megállít benne. -De jó, hogy beléd futottam. – húzza ki magát. Mellkasán megcsillan a jelvénye. Minden nap legalább kétszer kifényesíti, ezért vakítja el az ember szemét, akármikor a közelébe kerül -Téged kereslek,gyere be velem kérlek. Amint belépek az irodába, rögtön hellyel kínál, és amíg megkerüli az asztalát, hogy velem szembe leüljön, én vagy századjára nézek végig a berendezésen. Mindenhol különböző, oklevelek, plecsnik, díszes tányérok, és díjak. A szekrények tetején különböző híres és hírhedt emberekkel, kézfogós és ölelgetős fotók. És egyiken sincs egy porszem sem. A jelvényének a napi tisztítása mellett az irodájának a tökéletes tisztántartása a másik hobbija. Vagyis szerintem kényszerből csinálja, mert annyira unatkozik. Én is heti szinten rendezgetem át az asztalomon található mütyüröket, szóval teljesen megértem őt. Torokköszörülésére felé vezetem a pillantásomat és egy édes mosolyt küldök felé. Elvileg nem csináltam semmi rosszat, ami miatt megdorgálhatnak, szóval nyugodtan ülök vele szemben és várom, hogy végre kinyögje, mit is szeretne tőlem. -Nos, Jin nyomozó, ha jól tudom, neked az a vágyad, hogy a Főkapitányságra kerülj, igaz? -Igaz, Uram! -Nos, mivel nem csak te szeretnéd, hanem mindenki aki az örsön dolgozik, így itt a legújabb ügy. – teszi elém az aktát, ami úgyan nem túl vastag, de még így is nagyobb súlya van, mint a többi eddigi esetemnek – Egy sima kis gyilkosság. A te képességeiddel remélhetőleg hamar megoldód és akkor teljesülhet az álmod. Remegő kézzel nyúlok a kis barnafedeles reményért, és nyitom ki az első oldalon.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Végre! Egy gyilkosság! Tekintettem azonnal a belsőjéhez tűzött képre esik. A képen egy fiatal fiú van. Arcát látva olyan, mintha aludna, de mégis kitűnik az a vékony csík a nyaka körül. De az egész képen, nem az a legfeltűnőbb, hogy egyértelműen megfojtották, hanem a teste helyzete. Kezei feje mellett magasan ki van nyújtva, ujjai épphogy csak érintik egymást. Egyik lába derékszögben a térdnél fel van húzva, míg a másik egyenes áll. És ha az egész kép nem lenne eléggé furcsa a szemnek, egy rózsaszín tütü van a derekán. Mint egy kifigurázott balerina, úgy néz ki szerencsétlen. A kép tanulmányozása után, a halottkém jelentését kezdem olvasni. Szervezetében nagy mennyiségű ketamin találtak, ami kis adagban fájdalom csillapító, de amennyi benne volt, inkább kábító hatású. Leszedálták. A gyomortartalomban nincs semmi különleges, egy kis csirkerizottó, és kevés mennyiségű bor. Valószínűleg így kerülhetet a szervezetébe a nyugtató. Viszont, ami furcsa, hogy mind a két válla kiugrott a halála után, és a térdkalácsait is eltörték. -Azonosították már? – veszem el a tekintettemet a jelentésről és kapitányomra függesztem. -Igen. Jo JaeYun. Tizenhatéves. A Hanjang művészeti középiskolába járt. -Fiatal. – nézek újra a képre. -Valóban. Túl fiatal a halálhoz. Pont ezért kérlek meg téged erre az ügyre. Korban te vagy hozzá a legközelebb, így talán könnyebben ki tudod kérdezni majd a tanukat, és talán a gyanúsítottat is. -Van már gyanúsított? – kapom felé a fejemet. Ez így túl könnyű lenne! -Nem egészen. Az aktában kicsit hátrébb olvashatod, hogy a fiú, a jó nevelésével ellentétben, nem is volt annyira ártatlan. Rendszeres résztvevője volt a Kaszan-tong beli illegális versenyeknek. -Autó? -Nem. Tánc. -Tánc? – nézek értetlenül – Uram, a tánc, mióta illegális? -Azóta, amióta tizenéves gyerekek vesznek rajta részt, felügyelet nélkül. Rendszeresen megsérülnek. Plusz engedély nélkül foglalnak le nagyobb területeket a szervezők, és húznak fel kisebb-nagyobb színpadokat. Hangosak és zavarják mások pihenését. Mert mindezt éjszaka csinálják. – néz rám rosszallóan. Nem értem miért dühös, sose hallottam még illegális táncversenyekről. Legalábbis nem Koreában. -Értem. Akkor a valószínűleg a tettes vagy az egyik résztvevő, aki vetélytársat látott benne, vagy egy olyan polgár, aki megelégelte a hangoskodást és így próbálja távol tartani őket. -Nagy a valószínűsége. Meg bízom benned Jin nyomozó. Kérlek, gyorsan és pontosan zárd le ezt az ügyet. Nem szeretném, ha a média felfigyelne arra, hogy a körzetemben gyilkosság történt. -Értettem, Uram! Akkor engedélyével távozok. – állok fel a székből és egy tisztelgés után vissza sétálok az asztalomhoz tanulmányozni a további információkat.
Órák óta ülök az íróasztalomnál az aktát tanulmányozva. Hajam már rég kibomlott a kontyból, ahogy a ceruzámat folyamatosan beledöftem, amikor a klaviatúrát nyomkodtam, és kirántottam, amikor jegyzeteket készítettem magamnak.
-Jin nyomozó, nem szeretnél haza menni? – érinti meg a vállamat az éjszakás tiszt Sung JiSoo. Fejemet elkapva a monitorról megpróbálok fókuszálni. Az iroda már félhomályban van, mindenki haza ment. Az éjszakás takarító néni már az utolsó sarkot porszívózza, miközben JiSoo értetlen tekintettel ül le mellém. -Nagy ügy? – érinti meg a fiú képét majd elborzadva teszi is vissza – Szegény kölyök, nagyon fiatalnak néz ki. Meg dörzsölőm a szememet, majd az aktát összecsukva a táskámba rejtem. -Az is. Túl fiatal a halálhoz. – biccentek felé, majd a táskámat átvetve a vállamon, félig csukott szemekkel indulok haza.
Lakásunktól nem messze van egy kis vegyes kereskedés, ahova beugrok és veszek két doboz kimbap-ot. Egész nap nem ettem, és úgy érzem, hogy egy elefántot is fel tudnék falni szőröstől. Ahogy ücsörgők a bolt elé kiállított asztalnál az agyam lázasan járatja neuronjait, keresve egy pontot, ahol elindulhatok a nyomozásban. Az már fix, hogy valahogy el kell jutnom egy ilyen versenyre. De mivel titkos, és csak a bennfentesek ismerik a hol és mikor-t, így kevéske esélye van, hogy véletlenül belefutok. Kell egy kapcsolat, aki által meghívást kaphatok. De senkit nem ism… -BoYeong! – csapok a homlokomra. Igen, ő lesz a tökéletes kapcsolat. Azonnal a telefonomért nyúlok, és az egyes gombot a tárcsázón megnyomva, azonnal hívni kezdi a lányt. Többszöri kicsöngésre veszi csak fel, és idegesen szól bele. -Mi van, eszedbe jutottam? Egésznap ignoráltad az üzeneteimet és a hívásaimat. Tud meg most nagy… -Bo! Bo! Nyugi! Ne haragudj, de bejött egy új ügy. És teljesen bele temetkeztem. – állítom meg a lány a hadarásban. -Új ügy? Milyen ügy? – kíváncsiskodik azonnal. -Hol vagy most? – térek ki a válasz alól -Még a stúdióban. Most épp reklám van, de még legalább két óra mire végzek és… -Oda megyek! Várj meg! -Oké, de Sun…-a többit nem hallottam, mert bontottam a hívást. Az utolsó falatokat is betömtem a számba, és még félig rágcsálva fogtam egy taxit.
