I really just..(J-Hope ff)(ÁTÍRÁS ALATT)

24

J-Hope:

Tanácstalanul toporgok egyhelyben a lakókocsim mellett. Az eredményhirdetés után láttam NamJoon-t elrobogni, de SunMi még mindig a színpad mögött van. A tömeg egyemberként hömpölyög haza felé, míg a technikai emberek a színpadot, a hangosítást és a fényeket kezdik szét szerelni.

Hol a fenében van már?

Kapucnimat a fejemre húzom, míg a kezeimet a farmerzsebembe süllyesztem. Elindulok a kocsi felé, amikor egy dühös hang üti meg a fülemet.

-Eltűnt? De mégis hogyan? - értetlenkedik a telefonba - Oké, értem, de...Jó, itt megvárlak...Nem, Jimin még itt van...Jó! - csapja le a telefont és nagyot fújtatva körbenéz a gyér fényben.

Hosszú sötét barna haja, mint egy selyem függöny lengedezik arca körül, ahogy fordítja a fejét jobbra és balra. Egyszerű szűk farmerbe bújtatott lábaira tökéletesen simul az anyag, kiemelve formás combjait és kerek fenekét.

Miért kell ilyen gyönyörűnek lenned?

Ahogy észre vesz a kocsi mellett, megszeppenten pillant rám, majd bizonytalan léptekkel elindul felém. Ajkam automatikusan mosolyra húzódik, amit nem láthat a maszk miatt. Előttem két lépésre áll meg, és néz bele a szemembe. Az enyhe májusi szél felém fújja a lány parfümmel kevert illatát, amit lehunyt szemmel mélyen beszívok a tüdömbe. Mire újra kinyitom a szemem, egy aggódó szempárral találom szembe magam.

-A kezed...jól van? - kérdi dadogva. Hirtelen azt sem tudom mire gondolhat, de mivel a még mindig a zsebembe süllyesztett kezem fél nyúl azonnal leesik, mi miatt aggódhat.

Kelletlenül kihúzom a jobb kezemet. A pulóverem eddig takarta, de most feljebb húzom, hogy láthassa a fekete kötést. Felé nyújtom és mozgatni kezdem az ujjaimat, jelezve, hogy semmi bajom, de ő rögtön érte nyúl és apró kezeivel óvatosan betemeti mancsomat. Közelebb lép, hogy jobban szemügyre vegye. Kecses ujjaival alig érintve végig zongorázik sérült bütykeimen, majd óvón megsimogatja. Az anyagon keresztül is érzem az aggódást és a féltést, ami teljesen összezavar.

-Fáj? - pillant fel - YoonGi rendesen lefertőtlenítette?

-SunMi...te most...aggódsz értem? - húzom fel a szemöldököm.

-Miért ne aggódhatnék egy barátom miatt, aki megsérült? - emeli dacosan fel az állát és engedi el a kezemet.

Hiányzik az érintése!

-Barát? Barátok lennénk? - igyekszem úgy feltenni a kérdést, hogy ne érezze benne a reménykedést és a csalódottságot egyszerre.

-Megmentetted az életemet, és közben megsérültél. Még nem volt lehetőségem megköszöni rendesen. - alsó ajkába harap, és félre pillant. Látszik rajta, hogy belül küzd, nem tudja, hogy helyesen fog e cselekedni, de végül meggyőzi magát és újabb lépést tesz felém.

Jin SunMi:

Elment a józan eszem!

-Barát? Barátok lennénk? - teszi fel a kérdést, amire őszintén, én sem tudom a választ. Csak azt, hogy életemet neki köszönhetem.

-Megmentetted az életemet, és közben megsérültél. Még nem volt lehetőségem megköszöni rendesen.

Barát? Igen, talán annak is mondhatnánk. Ha nem lennél benne az álmaimban. Ha nem körülötte forogna minden ébren töltött percben a gondolataim. Ha nem dobbanna meg a szívem, ha meglátlak. Vajon félre érti majd? Vajon el fog lökni magától? Csak egy lépés felé.

Önmagammal küzdve lépek felé. Félve álla alá húzom a maszkját. Alsó ajkán egy aprócska kis sebet pillantok meg, amit valószínűleg a tegnapi verekedésben szerezhetett. Lábujjhegyre állva a sebre nyomok egy apró puszit. Ajkaim azonnal lángra lobbannak, ahogy értik a bőrét, agyam kikapcsolja az józanész szekciót és csak a szívem egyre ritmusosabb dübörgését érzem testem minden sejtjében.

-Köszönöm, hogy megmentetted az életemet. - húzódnék el tőle, de kezeivel a derekam felé kap, és szorosan magához ölel. Jobb és bal tenyere megnyugtatón simogatja a hátamat, miközben a fejét vállamra hajtja. Nem én irányítom a testem, ezért arcomat a mellkasába fúrom és úgy szívom magamba a férfi illatát, amin még érezhető a tusfürdő illata, keveredve a mai fellépés izgalmával. Karjaimmal én is átölelem, szívem pedig megnyugodva egyenletes ritmusban kezd el verni.

Biztonság. A karjaiban, biztonságban vagyok, senki nem bánthat, mert te megvédsz engem.

-SunMi... - hallom meg NamJoon hangját a hátam mögött. Hoseok azonnal elenged és egy lépést hátra lép. Maszkját felhúzza, így ismét csak a szemei látszódnak ki, amik most csalódottan és talán dühösen villannak meg NamJoon felé.

Levegőmet visszatartva a férfi felé fordulok. Eddig még fel sem tűnt, hogy ma este elegánsabban van öltözve. De nem is az öltözéke az ami tanácstalanná tesz, hanem a tekintetében lévő csalódottság.

Azért, mert szem elől tévesztette a táncost? Vagy azért, amit az előbb látott? De hiszen eddig teljesen figyelmen kívül hagyott.

-Kim nyomozó jó, hogy jöttél. - szólal meg mögülem Hoseok - Akkor ismét te tudsz vigyázni Jin nyomozóra. Nekem mennem kell.

Még mindig NamJoon-t figyelve hallom, ahogy a férfi kinyitja, majd maga után csapja a lakókocsi ajtaját. Pár pillanattal később felbőg a motor, felkapcsolódnak a fényszórói, és elhajt, ott hagyva engem kétségeim, kérdéseim közt.

Kim NamJoon:

Bosszúsan, magamat átkozva, hogy gondolataim nem a nyomozás, hanem SunMi körül forogtak, dühösen lépkedek vissza a verseny helyszínére. Már csak pár ember lézeng a színpad körül, amit fél tucat ember szerel szét, és gondosan rakod el az eddig elrejtett furgonokba.

Vajon SunMi hátul van? Van vele valaki? Vigyázz rá egyáltalán valaki?

Lépteimet megszaporázom, és éppen kilépnék a színpad háta mögé, amikor Jimin a semmiből előbukkan és karomnál fogva megállásra késztet.

-Hyung! Egy percre.

-Ki van SunMi-val, ha te itt vagy? - kérdem bosszúsan és kirántom a karomat a fiatalabb kezéből.

-Hoseok-kal biztonságban van. Beszélgetnek, hagyd kicsit őket. - kérlel, miközben zavartan a farzsebébe süllyeszti kezeit. Gyanúsan viselkedik, ezért minden felesleges szó nélkül ott hagyom és a lakó kocsi felé igyekszem.

A gyér fényben felfedezem a két alakot, akik egymással szemben állnak. SunMi tesz egy lépést Hobie felé, álla alá húzza a maszkot, majd megcsókolja őt. Azonnal kifut az arcomból a vér, és megtántorodok.

Megcsókolta!

Lábaim maguktól indulnak meg feléjük, de a következő mozdulat, ami Hoseok tesz, újra megtorpanásra késztet.

Átöleli őt! Szorosan tartja karjaiban!

Fejemet elfordítom, amíg a kínzó düh, és féltékenység végig söpör a testemen. Képtelen vagyok őket így látni. Mégis mikor kerültek ők ilyen közel egymáshoz?

Erőtlenül bukik ki belőlem a lány neve.

-SunMi...

Hoseok azonnal elengedi és hátra lép a lánytól, aki továbbra is háttal áll nekem.

Nem mer a szemembe nézni?

-Kim nyomozó, jó hogy jöttél. Akkor ismét te tudsz vigyázni Jin nyomozóra. Nekem mennem kell.

A lány csak ekkor fordul felém, és a szemébe rémületet vélek felfedezni. Tőlem ijedt e meg, vagy attól, hogy lebuktak, nem tudom, csak azt, hogy most nagyon szívesen beverném az egyik legrégebbi barátom arcát.

Hoseok nem tétlenkedik, beszáll a kocsiba, majd minden további nélkül elhajt.

SunMi, lehajtott fejjel lép elém. Hosszú haja az arcába hullik, eltakarva előlem érzelmeit. Dühös vagyok, csalódott, de nem akarom megijeszteni, vagy elijeszteni magam mellől. Felesleges magyarázkodás helyett, megfogom a kezét, összekulcsolom az ujjainkat és magam után húzom.

-Gyere, menjünk haza.