I really just..(J-Hope ff)(ÁTÍRÁS ALATT)

11

Jin SunMi:

Ahogy Hoseok belépett aprócska szobámba és becsukja maga után az ajtót, enyhe pánik kap el. Az, hogy a férfi ilyen mértékben a privát szférámba lép, kellemetlen, de közben kellemes érzéseket vált ki belőlem. Engedve a késztetésnek, hogy még mindig remegő lábaimat elrejtsem, gyorsan leülök az ágyam szélére és úgy nézek fel a bámészkodóra.
Lassan körbe járja az aprócska helységet, miközben hol a tárgyakra pillant, hol pedig rám. A fésülködő asztalnál egy pillanatra megáll és a tükrön lévő képeket kezdi vizsgálgatni. Barátokkal, családdal, és NamJoon-nal tarkított közös képek sokaságában felfedezi azt az egyet, ami bár nem tűnik ki, mégis talán a legfontosabb számomra mind közül. Ahogy közelebb hajol a fotóhoz szövetnadrágja kissé megfeszül combján és a zakója feljebb csúszik. Pont annyira, hogy tökéletes rálátásom legyen kerek fenekére.

Istenem, az a bűnös tánc!

Pironkodva nézek a tükörbe, ahol felfedezem, hogy már nem a képet nézi, hanem engem vigyorogva.
-Tetszik? – húzza el a szájját perverz mosolyra. Kihasználja pillanatnyi megdöbbenésemet, hogy lebuktam, és a képhez nyúlva finoman kihúzza a többi közül. Hosszú vékony ujjaival óvatosan megforgatja és a hátán szereplő dátumot hangosan felolvassa.
-Jin SunMi és Kim Taehyung. 2013 június 23. Szent Iván éji bál. Érdekes. – arcom még pirosabbra vált és amennyire a kötés engedi felpattanok és megpróbálom kikapni a kezéből, de magasabbra tartja, amit épen se érnék el, nemhogy repedt, fájó bordákkal. Makacsságom erősebb, mint a testi fájdalmam, ezért magasabbra nyúlva megpróbálom elérni, de a bal oldalamba nyilalló fájdalom miatt kissé megszédülök.
Két tenyérrel megtámaszkodva dőlök Hoseok-ra, aki megtántorodva, de megtart. Szabad kezével a derekamra fog, míg a másikkal még mindig a plafon felé tartja a képet.
Félig engem tartva leül az asztal szélére, így szemmagaságba kerül velem.
Képtelen vagyok kezeimet elvenni róla, ahol érzem izmainak finom játékát, mellkasának szapora emelkedését és süllyedését, szívének ütemes lüktetését. A fájdalom már enyhül, én mégis úgy érzem, hogy a szobám körbe forog körülöttem.

Ez vajon a fájdalomcsillapító mellékhatása amit YoonGi adott, vagy Hoseok közelsége váltja ki?

J-Hope:

Tudtam, hogy Jin nyomozó makacs, de hogy a fájdalmát képes háttérbe szorítani azért, hogy a kezembe levő képet megszerezze, még engem is lenyűgöz. De képtelen a testének parancsolni, még ha ezt bele is verték az akadémián, mert van az a mértékű fájdalom, amit az elme képtelen elviselni. Ahogy megszédül, azonnal megtámaszkodik rajtam, ami nem kicsit döbbentett meg, de ösztönösen cselekedve a derekára kapok, hogy legalább talpon maradjon. Az sem volt eltervezve, hogy leülök az asztalra, és így szembe kerülök a gyémántként csillogó szempárjával.

Szóval ilyen érzés? Volt már dolgom, nem kevés nővel, és mind nagyon szép volt és kívánatos. De SunMi-t tartani a karomban, ahogy teste a testemnek feszül, ahogy elpirulva, fátyolos szemekkel néz rám, minden eddigi nőt, akire azt hittem, hogy gyönyörű, hirtelen elfeledtem, és csak Ő maradt meg emlékeimbe vésődve.

Testem közelségére azonnal reagál, és hálát adok az égnek, hogy van pár centi távolság köztünk, mert lehet megijedne testem reakcióján.
Egy pillanatra lehunyja szemeit, mint aki küzd magával, majd ahogy kinyitja újra őket megnyalja alsó ajkát. Kérdőn felhúzott szemöldökkel nézek rá, hisz számomra ez egyet jelent azzal, hogy megengedi számomra, hogy az annyira vágyott cseresznyepiros ajkakat megízleljem. Ahogy közelebb hajolok hozzá, hogy végre birtokba vehessem, lejjebb engedem az eddig magasan tartott kezemet. Az alkalmat kihasználva kikapja a féltve őrzőt kincsét, majd kiszakítja magát karjaim közül.
-Ez nem volt fair Jin nyomozó. – sóhajtok fel miközben igyekszem úgy ülni, hogy a merevedésem ne látszódjon egyértelműen. Kezeimet összekulcsolom az ölemben és úgy várok a lányra, hogy Ő is összeszedje magát.
Újra leül az ágy szélére a képet pedig gondosan a feneke alá dugja.