I really just..(J-Hope ff)(ÁTÍRÁS ALATT)

21

Jin SunMi:

-SunMi…SunMi…ébredj! – hallok meg valahonnan távolról az ismerős hangot. Kellemesen meleg hangja a hideg sötétből, ahova kerültem, hirtelen visszaránt a fagyos valóságba.
Ahogy hirtelen megtelik a tüdöm levegővel annyira fájdalmas a légzés, hogy legszívesebben nem is venném többet. Apró tűszúrásokat érzek minden egyes oxigénmolekula beszippantása után a torkomon, ezért amennyire csak tudom szabályozni, igyekszek minél kevesebbet magamhoz venni.
-Lélegezz, az isten áldjon meg! Ne ellenkezz! – még mindig nincs nyitva a szemem, de a felettem térdeplő hang tulajdonosa rázni kezdi a vállamat.
-Fáj…fáj… - artikulálom a szavakat. Minden egyes hang fájdalmasabb, mint a levegővétel, ezért némán mutogatok a torkomra, hogy éreztessem, nem igazán megy a beszéd.
-Akkor nyisd ki a szemed. Nézz rám SunMi! -adja ki a parancsot.
Óvatosan nyitom szét a pilláimat. A hang tulajdonosan nagyon közel van az arcomhoz, szinte összeér az orrunk. Ahogy meglátja, hogy nyitva van a szemem és a pupilláim azonnal ráfókuszáltak, egy megnyugtató mosoly jelenik meg ajkai körül.
-Hál’ istennek. – húzódik el tőlem és a sarkára ül. Azonnal egy vékony karocska löki el a látószögemből és Bo jelenik meg.
-Istenem, SunMi! Jól vagy? Az a vadbarom! Majdnem megölt! Annyira sajnálom! – zokog fel és kezeivel eltakarja arcát, hogy a pulóverével itassa fel könnyeit -Jimin…Jimin…ahogy meghallotta, hogy belökte az ajtót, berántott a fürdőbe! Nem tudtuk mi történik kint…Aztán csörömpölést hallottunk…és… - képtelen befejezni és mellette guggolóra tekint könnyes szemeivel, hogy folytassa a történetet.
-Hoseok leütötte. De sajnos az a rohadék, csak megtántorodott, és egy-két öklös után lelépett. Nem tudtuk elkapni.
Megrökönyödve kapom a tekintettemet Jimin-ről Hoseok-ra, és kérdőn felhúzom a szemöldököm. Kissé már kényelmetlen a földön fekvés, ezért Bo-ba kapaszkodva felülök és a kanapé oldalának dőlve várom a magyarázatott a néma kérdésemre.
-Most mi van? Azt akarod tudni, mit kerestem itt? – bólintok – Jó, ha ennyire erőszakos vagy, akkor azért jöttem, mert Jimin küldött üzenetet, hogy megint késni fogtok. És gondoltam, ha a környéken járok felveszlek titeket.

Komolyan, Hoseok? Ezt te sem gondolhatod, hogy beveszem.

Újra bólintok, mint aki elfogadja a magyarázatot és finoman a torkom felé nyúlok. Istentelenül fáj annak a szemét állatnak az ujjlenyomatai a nyakamon.

Ujjlenyomat!

Azonnal a dohányzó asztal felé kapom a fejemet, ahol a telefonom pihen és kezembe véve megnyitom az üzenetküldő alkalmazást.
-Szóltam YoonGi-nak. Pár perc múlva itt lesz és megvizsgálja a rendőrlányt. – tájékoztatja Jimin Hoseok-ot és Bo-t. Nekem erőm sincs ellenkezni – És jeleztem, hogy ma elmarad a verseny.

SunMi: JK, kérlek, gyere hozzám a felszereléseddel!
JungKook: Negyedóra és ott vagyok.

SunMi: Elmarad a verseny. Kérlek, gyere hozzám.
Joonie: Baj van?
SunMi: Csak gyere!
Joonie: Pár perc, és ott vagyok. Ne mozdulj onnan!

-Gyere, segítek bemenni a szobába, amíg megjön YoonGi. – nyújtja felém kezét Hoseok, amit én önkéntelenük elfogadok és hagyom, hogy felhúzzon a földről. Ahogy felállok, rögtön megszédülök, ezért a férfiba kapaszkodva próbálom megtartani az egyensúlyomat.
-Ez így nem lesz jó! – kissé meggörnyedve a térdem alá fog az egyik kezével, míg a másikkal a derekamnál fogva felkap az ölébe és indul meg a szobám felé. Mivel még mindig szédülök, belekapaszkodok a nyakába és a mellkasába fúrom az arcomat. A szappan és a bőrének illatának hatására lehunyom a szememet és újra a múlt éjszaka álmodott emlékképei jelennek meg.
Óvatosan letesz az ágyra, fejem alatt megigazítja a párnát és utána betakar. Mind ezt olyan közel teszi hozzám, hogy továbbra is érzem az illatát, ami úgy tűnik hosszú időre beköltözött az orromba.
-Pihenj, amíg a YoonGi ide nem ér. – megsimogatja a hajamat, majd egy tétova mozdulattal a homlokomra ad egy puszit.