I really just..(J-Hope ff)(ÁTÍRÁS ALATT)

23

J-Hope:

A félelem és féltés érzése remegve fut végig a tagjaimon, miközben izmaimat melegítem be a fellépés előtt. A tegnapi versenyt végül mára halasztottuk el, és bármennyire is próbáltuk SunMi-t lebeszélni róla, valahol a nézők között cikázik NamJoon oldalán, az ismeretlen lány fantom képével.
Lerázom a karjaimat és a lábaimat, majd kicsit ugrálok, hogy a feszültséget levezessem valahogy.
-Haver! Sose voltál még ilyen ideges fellépés előtt. – lép mellém Jimin.
-Egyáltalán nem a verseny miatt izgulok.
-Nyugi, a rendőrlány mellett ott van hyung. Vigyázza minden mozdulatát.
-Kurvára nem örülök neki, hogy a támadást követő napon az makacs nőszemély nyomozni kezd. NamJoon-t sem értem, miért engedte. Egyedül is tud kérdezősködni.
-Most az a baj, hogy nyomoz, vagy az, hogy NamJoon-nal teszi ezt? – vállamra teszi az kezét, ezzel a végtelennek tűnő pattogásban megakadályozva engem -Hopie, te most féltékeny vagy?
-Ugyan, ne beszélj faszságokat. Miért lennék féltékeny?
-Talán, mert a farkad után akarsz menni, az eszed helyett.
-Jimin, nincs jobb dolgod, mint engem csesztetni? Olyan vagy, mint YoonGi.
-Oké, vettem! Akkor, ma bemutatod az új koreót?? – pillant hátra.
-Ma még nem, tökéletesíteni szeretném. Ma csak freestyle lesz.
-Rég csináltál már ilyet, menni fog? – pillant vissza a függöny előtt, mely elválaszt minket a már tomboló közönségtől.
-Egyszer lehetek második is. – sóhajtok fel miközben megmasszírozom a vádlimat. Még mindig húzódik, így csak egy laza táncot tervezek.
-Hyung, emlékszel mit mondott a rendőrlány! Nehogy ellened forduljon, ha nem leszel első.
Legyintek erre feltevésre, hiszen én még nem hiszem el teljesen azt, hogy valaki pont miattam gyilkolna.

Ugyan miért tenné?

Kim NamJoon:

Hiába minden ésszerű érv, könyörgés, SunMi-t nem lehet visszatartani. Már szinte megszállottan keresi a gyilkost, ahelyett, hogy az Őt ért támadások után nyomozna.

Szorosan SunMi mögött lépkedve verekedjük át magunkat a tömegen előre és hátra, majd újra előre és hátra. Mindenkitől, aki hajlandó szóba állni velünk megmutatjuk a képet a lányról, de eddig senki nem ismerte fel. A versenynek lassan vége, már csak Hoseok van hátra és az eredményhirdetés, ezért SunMi füléhez hajolok. Ahogy megcsiklandozza a kibontott haja az orromat, úgy kúszik be szaglószervembe a lány csodálatos illata, ami egy pillanatra megrészegít. Kezemmel ösztönösen nyúlok az egyik karjához és simítok végig a csupasz bőrén. Érzem, ahogy a lány beleborzong az érintésembe.

Vajon, ha a számat egy pillanatra odatapasztanám a nyakára, csak hogy kicsit megízleljem, felpofozna?

-SunMi. Mindjárt vége a versenynek. – súgom a fülébe, és a hüvelykujjammal simogatni kezdem finom puha bőrét. Az illata, és bőrének tapintása megmozgat benne valamit, ami kőkeményen dél felé indul meg, hogy kissé kényelmetlenné tegye a farmeromat. Hogy ne kerüljek kínos szituációba a lány előtt, megpróbálok elhúzódni tőle, de a tömeg ebben a pillanatban egy emberként mozdul előre, magával sodorva minket és még közelebb préselve a lány testéhez.
Hogy ne veszítsem el és ne sebesítse meg a tömeg, megfogom a kezét és amennyire csak lehetséges és még belefér a szakmaiságba, szorosan mögé állok. Ahogy a háta a mellkasomhoz ér, újra érzem az illatát és ösztönösen simítok végig ismét a karjain, hogy éreztessem vele, mellettem biztonságban van.
-SunMi, mennünk kellene hátra. – hajolok hozzá közelebb, ami már tényleg kínzás a testem lenti részének. Kiseprem a lelogó tincseket a nyakából és egy lágy röpke, pillangó szárnycsapásnak is alig érezhető csókot lehelek a vállára. Hogy ne legyen félre érthető az előbbi mondatom kiegészítem -Beszélnünk kell a versenyzőkkel is.
SunMi éppen csak megmozdítja fejét felém, hisz még mindig fáj a nyaka, és artikuláltan tátogni kezd.
-J-Hope-ot még nézzük meg.

Hoseok! Hoseok! Hoseok! Miért kell nekünk megnézni őt? Mit lát benne?

Beletörődve a sorsomba megszorítom a karját, hogy értettem a választ, majd elengedem a karját.

Mi van velem? Miért akarok közelebb lenni hozzá? Miért zavar, hogy más jobban felkelti a figyelmét? Én itt vagyok! Csak felém kell fordulnia. Csak egy lépés, csak egy…

Jin SunMi:

Teljesen lemerevedtem, amikor megéreztem NamJoon forró ajkait a vállamon. Épphogy érintette a bőröm, csak egy pillanat volt, vagy annak csak a tört része, mégis kellemetlen számomra. Éreztem, ahogy a hajamat birizgálja, majd a fülembe suttog.
-Beszélnünk kell a versenyzőkkel is.

Igen, kell. De csak ha láttam Hoseok-ot. Látnom kell, hogy rendben van. Hogy nem sérült meg sehol sem!

Tegnap este csak egy pillanatra láttam, amikor megmentett, mert utána már csak YoonGi-val és JK-vel találkoztam. Szegény fiúra is alig emlékszem, pláne, hogy mit mondott, mert a dokitól kapott gyógyszertől nagyon hamar elaludtam. Pedig biztos vagyok benne, hogy valami fontosat mondott, vagy akart mondani.
De, amikor Hoseok bevitt a szobámba, láttam, hogy a keze megsérült a bütykeinél.
Vajon YoonGi lekezelte neki? Tud így táncolni? Máshol nem sérült meg?
-J-Hope-ot még nézzük meg. – fordulok kissé NamJoon felé, de rögtön a színpadra tapasztom szemeimet, ahol Ő jelenik meg fekete maszkban. Bár most nem szegecses, de még így is különleges, és csak a fekete szemceruzával kihúzott szemei látszódnak. A mindig tökéletesen álló haja, most kócosan áll fel az égtáj minden irányába. Fekete kapucnis pulóver és feszes fekete térdnél szaggatott farmert visel. Ahogy lazán kisétál a színpad közepére, ha nem tudnám, hogy ő Jung Hoseok a Jung kozmetika huszonöt éves igazgatója, azt hinném, hogy egy alig tizennyolc éves kölyök van a maszk mögött.
Jimin mikrofonnal a kezében szó szerint odaperdül J-Hope mellé és kissé pipiskedve átöleli barátja vállát.
-Drága barátaim! Gondolom már rájöttetek, hogy elérkeztünk az utolsó fellépőhöz. De engedjétek meg, hogy tolmácsoljam barátom J-Hope kérését felétek.
Elengedi a fiú vállát és közelebb lép a színpad szélére. Rá kacsint pár elől álló lányra, majd bizalmasan leguggol és úgy folytatja a szereplést.
-Szóval a kérése az lenne, hogy ti válaszotok egy dalt, amire táncolni fog. De ne bekiabálással! – emeli meg az ujját, azonnal csitítva a tömeget – Másik jó barátom Kim Jong In, aki a pult mellett keveri a dalokat véletlenszerűen lejátszik nektek három dalt. Ebből kell választanotok. Érthető?  - ugrik magasba és mutat a pult felé. A magas jóképű férfi azonnal a fülére húzza a fejhallgatót és pár gombnyomás után felcsendülnek az első dallamok.
-Az első dal: Taemin-től a Move!  -egy kissé lassabb, de kimondottan táncra alkalmas dal csendül fel. – A második: Bigbang: Fantastic baby! – újabb gyors keverés után egy már sokkal ritmusosabb, táncolható ritmusokat hallhatunk. -És a harmadik, csak hogy kissé megizzasszuk a mi reménységünket! Sistar: Touch my body! – hangos nevetés követi a bejelentést, és szinte biztos vagyok benne, hogy a tömeg ezt a számot fogja választani.
Nem kellett csalódtam a megérzésemben, mert a nézők egyszerre és egyöntetűen kántálták a harmadik számot.

Szegény Hoseok, egy aztán kihívás!

J-Hope tökéletesen hozta a refréneknél a mozdulatokat, a többi részen pedig a saját random mozgását mutatta be nekünk.
Amint vége az előadásnak, megragadom a még mindig mögöttem álló NamJoon kezét és a színpad mögé siettünk. Amint odaérünk, azonnal a versenyzőkhöz lépünk és egyesével mutogatjuk meg nekik a képet.
-Hát nem is tudom, kicsit ismerős. Nincs róla esetleg fénykép? – kérdezi az egyik lány bizonytalanul, én pedig elkezdek reménykedni, hogy talán mégis csak valaki ismeri.
Mire végig kérdezzünk mindenkit, a szavazás lezárul, ezért újra a színpad felé mozdulnak, de még hátra van egy fellépő, méghozzá akit legutóbb követtünk NamJoon-nal.
Beak SoHee.
-Beak kisasszony, egy pillanatra. – állok meg előtte. Nagy óriási szemeit rám emeli és próbál rájönni, hogy honnan is vagyok neki ismerős. Kell pár pillanat, amíg meglátom az arcán a felismerés egyértelmű jelét.
-Egy pillanatra igazán ráérhetne. – áll meg előtte NamJoon és mellkasa előtt keresztbe fonja karjait, úgy néz le a nála majdnem másfél feljebb kisebb lányra.
-Tudja ki vagyok én? – fakad ki – Ha az apám meg tudja, hogy feltartóztatnak, akkor mind a kettőjüket be fogja perelni! Azonnal menjen az utamból! – löki félre NamJoon-t.
-Szerintem, ha az apja meg tudja, hogy itt járt, az magának okozna fejfájást. – szólok utána mielőtt kimegy a színpadra. Kellettlenül, de visszafordul felénk.
-Fél percem van magukra. – villantja ránk a tekintettét.
- SoHee kisasszony, kérem nézze meg ezt a képet. Esetleg felismeri a lányt róla? – adom a kezébe a rajzot. Előbb engem mér végig undorral az arcán, majd a képre pillant. Egy pillanat erejéig egy árnyék fut át az arcán, majd dadogva kérdezni kezd minket.
-Mi…miért keresik…
-Ismeri tán? – csillan fel a szemem.
-Ő itt Kang Cho Hong. Egy osztálytársam. De legalább egy hónapja nem jár be az iskolába. Baj…bajba keveredett? – őszinte aggódás látok a szemében, ezért nem szeretnék neki hazudni.
-Az a helyzet, hogy Kang Cho Hong kisasszony elhunyt, úgy egy hónapja. Fogadja őszinte részvétemet. Kérem, az eredmény hirdetés után lehetséges, hogy beszéljünk még az osztálytársáról?
-Persze! Rögtön jövök! – gyorsan megfordul és kisiet a színpadra. Mi NamJoon-nal csendben várjuk, hogy vége legyen, és újra tudjunk vele beszélni.Aa lehető legtöbb dolgot megtudni Kang Cho Hong-ról.
Pár perc alatt lemegy az eredményhirdetés, és nem meglepő, J-Hope nyert. A második Cha Dong Tak lett. Nevét NamJoon azonnal felírja a jegyzetfüzetébe.
Ahogy jönnek vissza a színpadról Jimin Dong Tak felé bök az állával, és Joonie követni kezdi a fiút. Én maradok hátul és megvárom SoHee-t.
Már mindenki visszajött a színpadról, kivéve a lányt, ezért Jimin-t keresem a szememmel.
-Jimin, SoHee?
-Az eredményhirdetés után odament Kim Jong In-hez. Utána szerintem együtt mentek el Eléggé siettek. Miért? Valami baj van?
-Talán. Ő azonosította az első áldozatot. Megígérte, hogy visszajön. De ezzel elérte, hogy hivatalból keressem meg.


Sorry...ez most kicsit gyengére sikerült, de sajnos szükség volt erre, mert a következő résztől beindulnak az események és meg sem állunk a...😉