Jin Sun Mi egy frissen diplomázott, feltörekvő nyomozó Szöul külkerületében. Rangját kemény, kitartó munkával érte el. A nála idősebbek persze rossz szemmel nézik a kapitányságon, hogy a feltörekvő fiatal lány minden legkisebb bűnügyre ugrik, és meg...
Tényleg a környéken jártam. Napok óta nem hallottam SunMi-ről és ha csak egy pillanatra is, de látni akartam.
A házuk előtt parkolok, és Jimin-től kapott üzenetet olvasom, hogy most indulnak, amikor feltűnik egy sötét alak az utcában. Nem mintha ismerném a környéket, de nem túl biztató látvány egy feketébe öltözött magas férfi, aki kapucnit és maszkot visel. Tekintetét a kocsim felé kapja, és áldom az eget, hogy pont előtte húzódtam le az ülésben, így nem láthatja, hogy ülnek benne. Gyorsan kör benéz az utcán, majd SunMi-ék kocsifelhajtóján felsétálva bekopog a lányokhoz. Előszőr semmi mozgás nincs a házban, majd résnyire kinyílik az ajtó, amit az idegen férfi azonnal belök és kezét előre tartva beront a lakásba. Ebben a pillanatban felcsipog a telefonom.
Chim: Hyung, baj van! Ennél több nem is kellett, azonnal kiszállok az autóból és a félig nyitott ajtó felé rohanok. Amint belökőm és belépek szörnyű látvány fogad. A fekete ruhás idegennek mind a tíz ujja SunMi nyaka köré van fonva és a lány épp elájul a levegőhiányban. Azonnal felkapok az első kezem ügyébe kerülő tárgyat és tarkón vágom a férfit.
A váza több száz darabra törik szét a kezem és az idegen koponyája által. A hirtelen érkezett csapástól azonnal elengedi a nő nyakát, aki, mint egy rongybaba csuklik össze a padlóra eszméletlenül. Szívem szerint oda ugranék hozzá, hogy ellenőrizzem, semmi baja sincs, de a férfi felém fordul és már indítja is az öklét az arcom felé.
A jól irányzott jobbosa telibe talál, ezért megfordulok tengelyem körül és kicsit meg is szédülök, de a következő csapását már sikerül elkerülnöm, sőt meg is előztem és most én roppantottam meg kissé az állkapcsát, ezzel őt padlóra küldve. Hirtelen kivágódik a fürdőszoba ajtaja és egy tettre kész Jimin lép ki, mögötte a remegő Bo-val. Amíg a helység felé figyeltem a tettes kihasználta az időt és a padlóról felállva ismét nekem támad. Újra sikerül kikerülnöm a felém érkező csapást, és egy gyomrossal köszönöm meg a nem kért ingyen edzést a maszkosnak. Összegörnyedve, gyöngyöző homlokkal kapja felém és Jimin felé a pillantását. Pillanatok alatt realizálódik benne, hogy mi ketten vagyunk ellene, így esélye nincs. A hajlottságából nem kiegyenesedve ront nekem és lök félre lendületből a vállával. Utána kapok, de csak a kapucniját érem el és rántom le a fejéről. Fekete haja a tarkóján van összefogva, ami a pulcsija alá ér. Hátra sem nézve ront ki a lakásból és mint egy űzött vad pillanatok alatt eltűnik a szemünk elől.
-SunMi! – hallom meg Bo nyöszörgő hangját, ahogy a lány mellett térdelve rázogatja ernyedt testét.
Remélem még nem késő!
Gyorsan arrébb lökőm a lányt és SunMi elé térdellek. Ujjamat az orra alá teszem, de nem érzem, hogy lélegezne. Finoman a tarkója alá teszem a kezem és kissé megemelem a nyakát, hogy megfelelő ívben legyen. Gondolkodás nélkül hajolok a szájához, míg a másik kezemmel összefogom orrlyukait.
Nagy levegőt veszek és erőteljesen belefújok a lány szájába. Egy…két…há’…majd újra.
-SunMi…SunMi…ébredj! – könyörgőm hangosan. Hirtelen levegőt vesz, de a fájdalomtól eltorzul az arca -Lélegezz, az isten áldjon meg! Ne ellenkezz!
Szerencsére YoonGi hamar megérkezik. Jimin és Bo felváltva mesélik el neki a történteket, amit a férfi komoly merev arccal hallgat végig. Miközben a két mesélő egymás szavába vágva hadar, érzem hyung-om perszelő tekintetét a hátamon. De képtelen vagyok rá nézni, így figyelmen kívül hagyom.
-Oké, oké. Nyugi gyerekek. A szobájában van?
-Igen. – sóhajtok fel. Bár nem látom, hisz háttal ülök a kanapén, hallom ahogy YoonGi elcsoszog mögöttem majd a lány ajtaja előtt egy pillanatra megáll, bekopog majd benyit.
-SunMi! – robban be a bejárati ajtón NamJoon és mint egy őrült körbe forog a szobában.
Kurvára kulcsra kellene zárni az ajtót. Még egy idiótával nem bírok el.
-Hol van? – ragadja meg a galléromat és ránt fel ültömből. Öklömet összeszorítom és magamra erőltetett nyugalommal próbálok kommunikálni a dühös férfival.
-Több tiszteletet! Még mindig idősebb vagyok, szóval engedj el kölyök. – szemei vörösen izzanak fel, ahogy feldolgozza, hogy nem a kérdésére válaszoltam, sőt be is oltottam, hogy bizony Koreában igenis számít a kor.
-Hyung! Kérlek! – enged el, de a szemei még mindig dühösen villannak felém.
-SunMi a szobájában van. – kapom el a karját, mert már rohant volna a lányhoz -És mielőtt berontanál hozzá, YoonGi vele van.
-Mégis mi a fene történt már megint vele? – fordítja el a fejét a Jimin-ék irányába, onnan várva a választ.
-Röviden? Épp menni készültünk, amikor valaki bekopogott, a rendőr lány kinyitotta az ajtót, a férfi megtámadta, fojtogatni kezdte, Hoseok megmentettet.
-Fojtogatni? – mered rám, mintha én tudnám, az okát, de csak a szememmel jelzem, hogy én sem tudom – És legalább látátok ki volt az?
-Maszk volt rajta, nem sikerült leszedni róla.
-És noona pont ezért hívott engem ide. – lép be hangtalanul JungKook.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hol az a kibaszott kulcs?
-Ezt, hogy érted? – fordul felé NamJoon dühösen, mire a kisebbe ösztönösen kicsit összébb húzza magát, régi vezetője előtt.
SunMi ajtaja halkan kinyílik és YoonGi lép ki rajta, de nem csukja be teljesen résnyire nyitva hagyja.
-Kölyök! Jó hogy itt vagy. SunMi vár. – int a fejével az ajtó felé. A kanapéhoz csoszog, majd kényelmesen leül és maga mellé teszi a táskáját. Nem törődik kérdő tekintettünkkel, csak mellkasa előtt összefonja a karjait, és lehunyt szemmel hátradőlt.
-Dr. Min…esetleg… - lép mellé félénken BoYeong. A megszólításon mosolyognom kell, hisz senki nem hívja így YoonGi-t. Neki sem tetszett, mert kissé megrándul a teste. Szemeit résnyire nyitva, tekintetét rávezeti az előtte álló lányra, majd nagyot sóhajtva felkészül a vallatásra.
-A barátnőd rendben lesz. Kell pár óra, mire a hangszálai regenerálódnak, és pár nap, amíg a felületi sérülések elmúlnak. Mindent megtettem a test gyógyítása érdekében. A lelki bajokat, sajnos én nem tudom gyógyítani.
-Lelki? – remeg meg Bo ajka. Én is jobban hegyezem a fülemet a beszélgetésre, ahogy NamJoon is egy lépéssel közelebb lép barátjához.
-Igen, lelki. Előszőr itt van az, hogy megtámadták – emeli meg az egyik ujját – Aztán maga a fojtogatás is traumát okozhat, a levegőtlenség, és a harmadik, hogy rendőr létére, aki elég komoly kiképzést kapott, nem tudott védekezni. Ezek külön-külön is megviselhetik az ember lelkét, hát még együttesen. Lesznek rémálmai, legalábbis addig, amíg a nyakán lesz a kötés.
-Hogyan tudunk neki segíteni? – kérdezzük egyszerre NamJoon-nal. Összeráncolt homlokkal mér végig minket YoonGi, majd nagyot sóhajtva feláll a kényelmetlen kanapéról. Bár nem ő a legkisebb köztünk, mégis fel kell ránk néznie, ahogy megáll előttünk. Egyik kezét az én vállamra a másikat NamJoon-éra teszi.
-Zárjátok le mihamarabb ezt az ügyet.
Jin SunMi:
Vajon mi történt a két testvér között, hogy ennyire megromlott a viszonyuk? Egy szülő elvesztésekor a testvérek közelebb kerülnek egymáshoz, támogatják egymást a gyászban. Ők mégis hátat fordítottak a másiknak. Miért?
Épphogy felteszem magamban a kérdéseket, amikor JungKook lép be a nyitva hagyott ajtómon.
-Hallottam, hogy nem tudsz beszélni. Tessék, papír és toll. Írd le mit szeretnél tőlem. – nyújt felém egy jegyzettömböt és a hozzá tartozó íróeszközt. Hálásan elfogadom, és kicsit felülök az ágyban. YoonGi-nak jeleztem, hogy a kötést még ne tegye fel, mert még szükség van vizsgálatra. Szerencsére megértette, így megígérté, hogy visszajön.
Kérlek, csinálj képeket a nyakamon lévő sérülésekről. JK bólint, majd a táskájából előveszi a fényképezőgépet, és több tucat képet készít a nyakamról.
Sikerült megkarmolnom a tettest. Kérlek, vegyél mintát. Egy fehér kesztyűt vesz fel, majd egy apró fémkaparó is előkerül a táskából. Egy kerek, lezárható műanyagot tart a kezeim elé, miközben a körmeim alól kikaparja az eszköz segítségével a tettes bőr és felhámsejtjeit. Gondosan, mint a tíz körömből vesz mintát. Lezárja a műanyag hordozót, majd egy „Bizonyíték” elnevezésű zacskóba helyezi és minden eszközt eltesz a táskájába.
Sóhajtva leül az ágyam szélére, és megfogja a kezemet. Meleg óriási tenyerében elveszek, de olyan gyengéden pillant rám, és simogat hüvelykujjával, hogy pillanatok alatt elkap az álmosság.
-Noona! Nagyon aggódom érted. És nem csak én. Kérlek, vigyázz jobban magadra. – bársonyos mély hangja, amiben valóban aggódást fedezek fel, azonnal az álomvilágba taszít.
Miközben elfogadom a jótékony sötétséget, mely körbe ölel, még egy utolsó gondolat fut át ébren agyamon.
Hoseok…
