I really just..(J-Hope ff)(ÁTÍRÁS ALATT)

8

Jin SunMi:

A szolgálati autóba ülve, azonnal az indító kulcsért nyúlok, és már adnám rá a gyújtást, amikor az anyós oldali ajtó kinyílik és Hoseok ül be mellém. Értetlen fejjel nézek rá, majd elengedve a kocsikulcsot, ölembe ejtem a kezeimet.
-Mégis mit művel? Azonnal szálljon ki a kocsiból-rivallok rá.
-Magával megyek! – vágja vissza, mint egy durcás kisfiú.
-Kizárt! Biztos nem jön velem. Nincs valami dolga a cégénél vezérigazgató úr? – kérdem nem kevés gúnnyal a hangomban.
-Nincs. Akkor mehetünk?
-Nem! Azonnal szálljon ki! Nem mondom még egyszer! Ha tovább bosszant, inkább vállalom a börtönt és lepuffantom itt helyben! - nézek mélyen a szemébe, hátha jobban megérti, amit mondok.
-Jin nyomozó, tudom azért mérges rám mert azt hiszi tegnap hazudtam, – fordul felém az ülésben, és nyugodt hangon beszél hozzám - hogy nem ismerek senkit. De erről szó sincs! Azokat az embereket valóban nem ismerem, akik a versenyre járnak, de van egy két ember, akik viszont igen. A segítségem nélkül nem fognak magának beszélni.
-Akkor megoldom másképpen. Most pedig emelje meg azt a formás fenekét, és takarodjon a kocsimból! - vicsorgok rá.
Semmi szükségem az állítólagos segítségére. Civillel nem fogok nyomozni!
Hoseok kiveszi zakójából a mobiltelefonját, majd rövid nyomkodás után a füléhez emeli.
-Maga tényleg értetlen? -türelmetlenkedek.
Unott arccal nézi, ahogy teljesen kiakadok, majd egy halvány görbület jelenik meg ajkain.
-Azonnal szálljon...
Mutatóujját a számra teszi, ezzel belém fojtva a szót.
Miért ilyen kellemes ez a bosszantó érintés?
-Kapitány? Igen, pontosan úgy reagált, ahogy mondta...igen, egy pillanat.
Felém tartja a hatalmas kütyüt és fejével bólint, hogy vegyem át.
-Jin nyomozó! -szólít meg mérgesen kapitányom
-Uram?
-Legyen olyan szíves és fogadja el Jung úr segítségét.
-De uram...
-Nincs semmi de! - rivall rám -Csak annyit mondok...Főkapitányság!
Az utolsó szó után azonnal bontja a vonalat. Kezemben megremeg a telefon miközben visszaadom tulajdonosának. Észre sem veszem, hogy ujjai hozzám érnek, miközben még mindig szorosan fogom a mobilt.
Nem teheti meg velem ezt a kapitány! Nem ragadhatok itt az életem végéig! Ha most nem teljesítem a parancsát, akkor felhasználja kapcsolatait és én itt maradok unalomfalván.
Mutatóujja megmozdul az ujjaimon, mire felkapom a fejemet és mintha tüzes vasat tartanék a kezembe azonnal elengedem a telefont.
-Nézze. Most úgy érzi, hogy terhére vagyok, de higgye el, azzal, hogy valaki megölte BoGum-ot valaki üzenni szeretne.
-Hogy érti?
-Múlthéten JaeYun volt a második helyezet a versenyen.

Munil középiskola mögött parkolok le a többi villogó rendőrautó mellé. A fekete furgon már itt van, arra várva, hogy BoGum-ot magával vigye a halottkém hideg fémágyára. A rendőrség feliratú szalaghoz lépve kardigánom szélét elhúzom és megmutatom a jelvényemet. A járőr fiú azonnal feljebb emeli, hogy kényelmesen alatta átbújhassak. Már látom a fehér lepellel letakart fiút, amikor utánam szól.
-Nyomozó!
Hátra fordulva kérdőn tekintek rá, amikor meglátom a mellette toporgó Hoseok-ot.
-Be ne engedje! Ő a főgyanúsított! – még látom a férfi döbbent arcát, és azt, hogy járőr a fegyverére teszi a kezét. Kuncogásomat visszatartva lépek a holttest mellé, és az egyik helyszínelőtől elveszek egy kis kék gumikesztyűt.
A leplet felemelve, az alig ismert fiú hideg tekintetével találom szembe magam. Nem vagyok egy kényes kislány, de ahogy szemem a nyakára siklik kicsit elfintorodom. Magasabbra emelve a rongyot, derekán meglátom a rózsaszín tütüt.
-Szóval ezért hitte el, hogy nem én vagyok a gyilkos! - guggol le mellém Hoseok és fejével a fiú nyaka felé biccent.
-Felhívta a kapitányt? – húzom fel a szemöldököm, miközben visszarendezem a fehér anyagot a holttestre.
-Igen, és üzeni, hogy ha végzett, akkor szeretne magával beszélni.
Újabb fintorral az arcomon állok fel és a kint tartózkodó halottkémhez lépek nem törődve az öltönyös férfival.
-Ugyan úgy találták meg?
-Igen. Kezei a feje mellett magasban, bal térde behajlítva. Így elsőre azt mondanám, hogy neki is eltörték a térdkalácsát és a vállai is ki vannak ficamítva. De ezek a sérülések mind posztmortem.
- A nyakán lévő sérülés?
-Erről később a boncolás utána tudok biztosat mondani, de szerintem ugyanaz az anyag.
-Köszönöm Dr.Pil. - biccentünk egymásnak, majd míg ő a furgon felé fordul, én a helyszínelőkhez.
-Egyelőre semmit nem találtunk Jin nyomozó - kezdi hadarni Jeon - A nyomok alapján úgy tűnik, hogy nem itt ölték meg, Csak ide hozták. Ott, - mutat egy sáros csíkpárra - tisztán kivehető a nyom. Visszakövettük és egészen az útig vannak vonszolásra utaló nyomok. Szerintem kocsival hozhatták addig, majd onnan ide húzták.
-Találtak ujjlenyomatokat?
-Eddig nem nyomozó.
-Jeon tizedes, tudja mind gondolkodok. Hogy a gyilkos is kesztyűt viselhet. Erre vonatkozóan találtak valamit.
-Jók a megérzései nyomozó! - villant felém egy mosolyt. Magunk közt csak Nyuszinak hívjuk, mert amikor elvigyorodik mosolya olyan, mint édes bundás tapsifüles – Az előző helyszínen találtunk marhabőrből készült anyagot a halott ruházatán, illetve Dr.Pil kapart a mostani áldozat körme alól hasonló kinézetű szövetdarabkákat. Persze többet majd csak a vizsgálat után.
-Küzdöttél! - nézek szomorúan a letakart BoGum felé - Ügyes, nem adtad magad könnyen.
A fiú mellett még mindig ott áll lehajtott fejjel Hoseok. Kényszert érzek, hogy itt hagyjam, de valamiért az izmaim pont az ellenkezőjét teszik, és a férfi felé vezetnek.
-Végre valaki izgalmat hozott a versenybe. - pillant rám, majd újra a testet kezdi nézni -Tudja, ma reggel Jimin átadta a verseny felvételét, és nagyon tudott a srác. Pár hét alatt simán legyőzhetett volna. Nagyon kár érte.
-Hoseok... - érintem meg a vállát. Nem néz rám, csak egy pillanatra megrándul -Mindent megteszek, hogy megtaláljam és sittre vágjam azt a szemetet.
Gyanúmat ugyan még nem osztom meg senkivel, amíg valami bizonyítékot nem találok, de szinte biztos vagyok benne, hogy valaki azért gyilkol, hogy a férfi maradjon a kiskirály a birodalmában.

J-Hope:

A kapitány, nem kíméli a lányt a szavaival. Legalább tíz perce hallgatok olyan cifra káromkodást, amit életemben nem hallottam még.
Kényelmesen a feldőlve várom meg, míg a kedélyek csillapodnak.
Kicsiny kapitányságon mindenki, aki él és mozog, most a gyilkossági ügyeken dolgozik. És az egészet, ez a gyönyörű teremtés vezeti. Felettese csak annyira szól bele, hogy nyakába akasszon engem. Természetesen az én kérésemre.
Kezdem kényelmetlennek érezni a nyakkendőmet, ezért kissé meglazítom, majd a legfelső gombot kioldom.
Sosem szerettem ezt a kötelező viseletet, mert túl szabad vagyok az ilyen kötöttségekhez.
Gyerekkoromban mindig is arra vágytam, hogy táncolhassak. Nem érdekelt, hogy mit, hol, csak az, hogy a testemet mozgathassam ritmusra, ezzel mások csodálatát kivívva. Amikor a versenyeket elkezdtem, még élveztem ezt a csodálatot, de mára már ez ellaposodott.
A kivágódó ajtó annyira megijesztett, hogy szinte rátapadtam a falra. Jin nyomozó viharzott ki rajta, majd egy megsemmisítő pillantás után elsietett mellettem, és leült a vélhetőleg saját íróasztalához.
Közelebb sétáltam, majd egy szabad gurulós széket megforgatva asztala egyik rövidebb oldalához ültem le. Lábamat átvetve egymáson, az asztalt kezdem tanulmányozni.
Nem is gondoltam, hogy ennyi minden elférhet egy asztalon!

Akták, papírok, kábelek, CD-k, és pendrive-ok. Helyenként egy-egy lányos dolog, mint hajgumi, vagy hajcsat, kézápoló, minitükör, és egy ponyvaregény.
-Győzött! – temeti tenyerébe az arcát. Pár másodperc után hangosan felnyög, mire az én fejemben a hang hallattán megjelenik a lány egy igencsak keveset takaró vörös csipkefehérneműben.
Kacérkodva áll a tűzvörös tűsarkújában, miközben az egyik ujján egy bilincset lengett meg felém. Hosszú barna haja lágy hullámokban hullik alá, miközben, modelleket megszégyenítő lépésekkel közelít meg. Még jó, hogy a nyakkendőn lazítottam!

Nagyot nyelek és megrázom a fejemet, hogy lehessegessem ezt a képet a fejemből. Koncentrálnom kell a gyilkosságokra, nem pedig a nyomozást vezető kívánatos Jin SunMi-re.
-Hogy érti, hogy győztem? – könyökölök az asztalára, és a legszebb mosolyomat küldöm felé.
-Úgy, hogy a kapitány és én is arra a következtetésre jutottunk, hogy valaki maga miatt öli sorra a táncosokat.
-Ez nekem miért győzelem?
-Mert mostantól Jung Hoseok vezérigazgató úr, a rendőrség védelme alatt áll. – összeszorítja a szemeit, és félve mondja ki az utolsó szavakat -Vagyis, az én védelmem alatt.