Szabadon vagy fogságban

3.rész

× 3.rész ×
Erre vágytam volna?
Kijutottam abból a pincéből ahol leéltem életem legfontosabb éveit, és most hol vagyok?Nem tudom, egy kocsiban száguldok valamerre, sötétek az ablakok így nem látok ki.
Biztos ezt akartam volna?Abban a pincében legalább biztonságban voltam.De itt a kinti világban semmire se megyek, nem tudom, hogy mit csináljak.Hat éves voltam mikor elraboltak, nem tudok semmiről, hogy mi történt az a tizenhárom év alatt.Jonah tanított dolgokra csak arra nem hogy mit csináljak ilyen helyzetekben.Hiányzik, hogy lássam, hiányzik, hogy hozzám érjen.Vissza akarok jutni hozzá.
— Kiszállás! — dörömböl az ajtón az egyik ember.Hallom hogy leesik a lakat a kocsiról és kinyilik az ajtó.
Nem tudom meg állapítani hogy hol vagyok mert abban a pillanatban hogy ki szállok leütnek valamivel és utána már sötétség.
Egy szobában ébredek, itt másabb, egy ágyon vagyok, kényelmesebb mint a kanapé amin eddig aludtam.
Szép, sőt gyönyörű ez a szoba.
Nem értem ezt az egészet.
Miért hoztak ide, mit akarnak velem csinálni?Én lennék az áldozat, akit tízenhárom éven át őriztek?
— Nyissák ki! — üvölt egy hang mire kattan a zár és egy kb velem egy idős fiú esik be az ajtón, a kettő faszi aki ide hozott ott állt az ajtóban mégegy, szépen felöltözött emberrel, inkább már egy öregebb bácsinak mondanám, öltöny volt rajta és szépen vasalt ing.Mintha ismerős lenne ez az arc.
— Jó szórakozást. — nevetnek, az öltönyös ember pedig csak vigyorogva néz végig rajtam..
— Minden oké? — megyek oda hozzá és segítek neki felállni.
— Nem tudom, hol vagyok? — kérdezőskődik.
— Énis ezt szeretném megtudni. — nézek körbe a szobában.
— Hogy hívnak? — kérdezi.
— Noah Johnson. — válaszolom.
— Én Lucas Willings vagyok. — nyújtja a kezét én pedig kezet fogok vele.
— Mikor kerültél ide? — kérdezem.
— Pár napja, de jött egy újabb srác és el hoztak a szobából ide.De most kiderült, hogy te vagy az a fiú. — mosolyog, édes a mosolya és szimpatikus is.
— Újabb? — kérdezek vissza.
— Igen, volt szerencsém hallgatozni és kiderült hogy nem mi vagyunk itt először. — mondja remegő hangon.
Semmi jel nem mutatott arra hogy innen kijussunk, egyetlen kis ablak volt, de semmi más, csak egy helyen lehetett kimenni, méghozzá azon az ajtón ahol behoztak minket.
— Lucas. — pillantok felé mikor meghallok egy nyikorogó kocsi hangot, alszik.
— Lucas. — mozgatom meg egy kicsit a vállát.
— Tessék. — motyogja.
— Jött valami autó. — mondom ő pedig felriad, nagyon ijedős.
— Nyugi nem lesz semmi baj. — biztatom, pedig énis nagyon félek.
Egyszercsak kiabálásokat hallok az ajtó tuloldaláról.
— Fred most azonnal engedd ki vagy rossz vége lesz. – üvölti egy ismerős hang.
— Még a nagy fenét.Nekem ígérted még annó, tízenhárom évig vártam rá.Ő mostmár az enyém. — nevet az öregebb de utána siri csönd lesz.
Mi történik itt?Ez biztos hogy Jonah de miről beszélnek?
— Jonah itt vagyok. — futok oda az ajtóhoz és abban a pillanatban nyitodik és Jonah áll velem szemben.
— Ne haragudj. — mondja könnyes szemekkel én pedig értetlenül nézek rá mígnem egy lövést hallok és a lélegzetem elakad..