Szabadon vagy fogságban

21.rész

× 21.rész ×
— Hogy, hogy találtál rám? — kérdezem a számba harapva.
— Egyből értesített minket a kórház miután vért vettek tőled.Ilyenkor tudod be szokták hívni a hozzá tartozokat.
— Más nem volt itt mikor be jöttél?Egy magasabb fiú, és egy hosszabb hajú is? — kérdezem reménykedve.
— Nem, kik ők? — kérdezi mire nyelek egyett.
— Csak kettő barát. — mosolygok majd lehajtom a fejem.
Pár másodperc múlva nyitodik az ajtó és egy orvos és egy nővér lép be rajta.
— Elnézést Mrs. Johnson.Meg kell vizsgálom a fiút.
— Persze. — megy el tőlem, majd leülök az ágyra és az orvos megvizsgál.
Add pár gyógyszert amit be is veszek.
— Jól érzed magad? — kérdezi felmérve még jobban.
— Igen, csak fáj a nyakam. — válaszolom.
— Igen azt megértem, nem tudod, hogy történt? — kérdezi mire nyelek egyett.
— Nem. — hazudok.Nem mondhatom el, hogy valaki el akart minket rabolni, vagyis engem és a barátomat.
— Rendben van.Holnap haza is mehetsz. — mosolyog rám kedvesen majd kimennek.
— Noah, jól érzed magad? — kérdezi az anyám és oda jön hozzám.
— Persze, csak kicsit elveszve érzem magam itt.
— Nem kell.Mostantól mindened meglesz amit csak szeretnél.Végre vissza kaptalak. — puszilja meg a fejem bubját.
— Ez nekem nagyon furcsa. — mondom halkan mire elválik tőlem.
— Neharagudj, nem is ismersz.Nem tudod ki vagyok én pedig puszilgatlak. — nevet egyett majd vissza ül a székre.
— Nem úgy értettem, csak eddig nem nagyon ismertem más embereket, főleg nem nőket, akik ilyen kedvesek lettek volna velem. — ismerem be mire elmosolyodik.
— Van egy bátyád is.Meg persze apukád. — mondja mire felcsillan a szemem.
— Tényleg?Ők hol vannak? — érdeklődők.
— A bátyád iskolában de hamarosan jönnek az apaddal együtt. — simitja meg a kezem.
— El sem hiszem, hogy ez tényleg megtörténik.
— Mi sem. — válaszolja.
— Annyi mindent szeretnék majd kérdezni és megtudni.
— Majd idővel..Egyébként hol voltál ennyi ideig?Azt hittem már meghaltál.De mikor hívtak a kórházból nem akartam elhinni.Ha aznap, 14 évvel ezelőtt nem viszlek ki a játszótérre akkor, nem csak most ismertél volna meg.
— Bepótolunk mindent. — mosolyog kedvesen.
Beszélgetünk még egy ideig, de mikor kinyílik az ajtó egyszerre pillantunk annak irányába..
Egy kb velem egyidős fiú áll az ajtoban, akinek ugyan olyan göndör fürtjei vannak mint nekem, egy farmer kabátot visel, elég jól öltözött ahogy a férfi is aki mellette áll.
— Noah? — kérdezi a férfi majd felém kezd jönni.
— Noah te vagy az? — ölel át, mire én is átölelem.Valószínűleg ő az édesapám.
— Mennyit változtál.Nagyon jóképű lettél fiam. — mondja elválva tőlem és kicsordul egy könnycsepp a szeméből.
— Köszönöm apa. — mosolygok majd oda engedi hozzám a testvéremet is.
— Úgy hiányoztál. — ölel magához, majd össze roppant.Kinézete alapján az iskolai sportcsapat egyik játékosa lehet.
— Úgy örülünk, hogy meg lettél. — néznek mostmár hárman rám.Egy kicsattanó boldogsággal az arcukon.
— Az a kurva rendőrség feladata egy kettő év után a keresésedet. — csap az ágy szélére az apám.
— Alexander! — csap egy aprót az oldalála az anyám.
— Neharagudj szívem de te is tudod mennyit kérleltem a rendőrséget de mégsem segítettek. — válaszol.
— Persze tudom, de most már megvan így minden rendben lesz.Újra együtt az egész család.
— Igen. — mosolyognak össze majd egy apró csókot váltanak.
— Egyébként a testvéred Ethan, az apukád ugye Alexander én pedig Olivia vagyok. — mondja az anyukám mire bekönnyezek.
Nem tudom elhinni, hogy ez tényleg a valóság és félek, hogy egyszercsak felébredek és kiderül, hogy ez mind csak a képzeletem szüleménye.
— Drágám jól vagy? — eszmélek fel anya szavaira a gondolataimból.
— Igen persze, csak egy kicsit elgondolkoztam.
— Meg értjük. — válaszolja.
— Hé, szoktál xboxozni?Csajozni stb? — kérdezi Ethan.
— Ömm..Még sosem játszottam semmilyen tévés játékkal.Meg tévét se néztem nagyon.
— Hol nőtél fel tesó? — nevet mire énis nevetek egyet de hallattszodik, hogy ez egy állnevetés.
— Ethan! — szól rá dühösen apa.
— Jó oké bocs. — néz rájuk majd rám.
— Hol nőtél fel? — kérdezi.
— Igazából egy pincében. — nyögöm ki gomboccal a torkomban.
— De nyugalom viszonylag jól bántak velem. — válaszolom.
— Tudod, hogy hívják azt az embert aki elrabolt? — kérdezi apa mire megszeppenek.
Nem fedhetem fel Jonaht és Lucast.Nem akarom, hogy bajuk essen vagy, hogy börtönben végezzék.
— Nem emlékszem túl sok mindenre. — rázom meg a fejem.
— Semmi baj..