Szabadon vagy fogságban

30.rész

× 30.rész ×
- Meg ígérted, hogy nem lesz semmi bajom. De mégsem voltál ott akkor, abban a pillanatban mikor szükségem lett volna rád. - suttogom szemébe nézve majd elforditom a fejem.
- Ne haragudj. De most itt vagyok, ez a lényeg nem? - kérdezi és közelebb jön hozzám majd kezei közé fogja hideg arcomat.
- Ezt csak te gondolod így. - mondom neki mire megrázza a fejét és egy apró csókot ad a homlokomra. Lehunyom a szemem és élvezem meleg érintését.
- Megyek. - váll el tőlem pár másodperc után.
- Vigyázzatok magatokra. Ha nem találkoznánk a közeljövőben. - szólok utána mire vissza néz rám és elmosolyodik. Kinyitja a kocsi ajtaját majd be ül ő is és elhajtanak a hóval lepte betonúton.
Fázva lépek be a zimankos hidegből a meleg lakásba.
Lerázom magamról a havat és a bent lévő személyekhez fordulok akik néhol dühös néha értetlen fejet vágnak.
- Minden rendben volt odakint? - kérdezi Ethan.
- Persze, miért. - megyek oda hozzájuk.
- Nagyon furcsák, mind a ketten.
- Ilyen a személyiségük. - mosolyodok el halványan majd Anthony felé nézek.
- Beszélhetnénk odafent? - kérdezem mire bólint és megindulunk mind a ketten a lépcső felé. A szobámba érve becsukom az ajtót.
- Mit akarsz? - szipog halkan.
- Tudom mi történt közted és Lucas között. - húzom le az ágyra a kezénél fogva.
- Miről beszélsz? - kérdezi.
- Oliver elmesélt nagyjából mindent. - válaszolom mire könnybe lábad a szeme.
- Az volt életem legrosszabb estéje. Azóta nem is láttam, két év után a mai napon. - túr a hajába és a tenyerébe temeti az arcát.
- Sajnálom, de megváltozott. Tudom, hogy nem tenne már olyat. - akarom megsimitani a hátat de megfogja a kezem.
- Nem tudsz róla semmit. Azt hiszed szeret közben nem is. Higyj nekem. - néz rám féloldalasan majd enged a kezem szorításán és el is engedi.
- Miért vagy ennyire magabiztos? - kérdezem idegességgel a hangomban.
- Miért ne lehetnék, csak nem védeni próbálod szegény, ártatlan barátodat? - kérdez vissza gúnyosan.
- Fejezd be! - sziszegem fogaim között mire csak egy vigyor kerekedik az ajkaira.
- Majd meglátod. Ha egyáltalán együtt maradtok ezek után. Nagyon sok mindent meséltem neki. - áll fel.
- Mégis miről? - kérdezem felhúzva szemöldökömet.
- Rólunk..
- Micsoda? - esik le, hogy mire megy ki a dolog és felpattanok Anthony mellé, majd megragadom a pólója nyakát.
- Miket mondtál neki? - kérdezem magabiztosan de már csillog biztos a könnyektől mindkét szemem.
- Hogy milyen jól kijöttünk és, hogy elcsattant egy csók, persze ezt ő egyből be is vette. Nem fura egy kicsit, hogy ennyire bízik benned? - nevet egyett mire olyan ideges leszek, hogy simán agyon tudnám verni itt ültő helyeben.
- Mi jogosít fel arra, hogy ilyeneket hazudozz neki? Hogy merted és egyáltalán miért? - kérdezem és érzem, az egyik kezemmel letörlöm a könnyeim.
- Azt se tudod, hogy ki vagyok. Vagy, hogy milyen a kapcsolatom Lucassal. Azt hiszed, hogy vissza kaphatod? - kérdezem kiabálva vele.
- Ne merészelj így beszélni velem! - mondja mire elengedem és egy pofont adok a jobb arcfelére.
- Te neked csak ne okoskodj, és ne legyen neked feljebb! - mondom ő pedig az arcát fogva néz velem farkasszemet. Íriszeiből haragot tudok ki olvasni de nem érdekel. Az ablakhoz sétálok és gondolkozni kezdek, hogy mitévő legyek.
Ki kéne magyaráznom magam Tony meséje alól.
- Noah.. - kezdi de félbeszakítom.
- Hagyj békén! Menj ki a szobámból. - mondom halkan mire furcsán mered rám pár másodpercig majd elhagyja a szobát és becsapja az ajtót.
Meredten nézem a hóval lepte fa csúcsokat. Előttem van Lucas képe. Nem is gondoltam bele, hogy akár ilyen is történhet. Ezért volt olyan szomorú. Miért nem vettem észre?
Összefonom magam előtt a kezem és felső ajkamat beharapva próbálom visszafogni a sírást. Utálok sírni.
Megmutatja a külvilágnak, hogy milyen gyenge is az ember. Előnyt szereznek belőle amit egyre jobban fokoznak.
Jonah nem tanított ilyen dolgokra, de rájöttem magam is. Szörnyű világban élünk ami egy színpad és színesz rajta minden férfi és nő. Én is az vagyok, Jonah, meg persze Lucas is.
- Édesem. Minden rendben? - nyit be anya a szobába kizökkentve engem a gondolataimból.
- Persze, csak egy kicsit elgondolkoztam. - fordulok felé és rámosolygok.
- Mi történt már megint? - kérdezi. Biztos, hogy Anthonyra utal ezzel.
- Semmi. Csak beszélgettünk. - válaszolom.
- Akkor jó. Csak, mert kicsit furcsa volt, ahogy lerohant tőled..