Szabadon vagy fogságban

35.rész

× 35.rész ×
Hosszú másodpercekig öleljük egymást. Elenged majd sóhajt egyett. Leveszi a kabátját és rám teríti. Elmosolyodok ő pedig a szemembe néz.
- Miért kellett elmenned? - kérdezi Lucas.
- Úgy éreztem mennem kell. - suttogom mire megrázza a fejét és újra megölel.
- Ne csinálj ilyet soha többé. - mondja majd elenged és a kisebb tömeg felé fordulunk.
- Minden rendben? - kérdezi egy kedves hölgy.
- Igen. A motorral mit csináljunk? - kérdezem.
- Feltolom. - válaszol Lucas majd meg is fogja a széttört motort és fel viszi az utcára éppen akkor mikor a mentő autó már befordult az utca másik végén.
- Fel tudsz lépni? - kérdezi az egyik mentős.
- Igen, persze. - mondom majd be is lépek a kocsiba és Lucas is követ engem.
- Bocsánat! Csak hozzá tartozok jöhetnek vele. - tessékelné ki a barátomat.
- A bátyám. - nézek rá mire furcsán néz.
- Jaj akkor elnézést! - csukja be az ajtót és el is indulunk a kórház felé.
- Hadd nézzem. - fogja kettő keze közé a aromat és a másik mentős nő kötszert és fertőtlenítőt hoz oda.
Lekezelik és leragasztják a sebeket de a kezem majd egy orvos fogja helyre rakni.
- Lucas minden rendben? - nézek felé.
- Persze. - válaszolja beharapva a száját és rám se néz. Elrontottam megint, nem hiszem el.
Beérünk a kórházba és segítenek bemenni majd egyből a sűrgőségire sietünk Lucas pedig kint marad és felhívja a szüleimet és Ethant.
- Szervusz fiam. Nem rég találkoztunk nem igaz? - jön be az orvos. Ő volt az aki akkor kezelt mikor először kerültem be.
- Igen. Jó napot! - válaszolom.
- Jó nagy törés. - állapítja meg és megvizsgálja a már nem annyira lila nyakamat.
- Hogy történt? - kérdezi.
- Balesetem volt motorral, kb egy órája.
- Jó nagyot eshettél. - mondja mire bólintok.
- Más valamid nem fáj? - kérdezi.
- Nem, tökéletesen jól vagyok.
- Akkor jó. De viszont ha készen állsz most helyre állítom a csontot.
- Oké, csinálja. - mondom halkan mire egy kesztyűt húz és megfogja a karom és egy mozdulattal összeilleszti a ketté vált csontot. Felüvöltök mikor csinálja de utána már csak minimálisan fáj. Bekötözi és rögzíti. Elküld a gipszelőbe ahova azonnal be is mehetek. Begipszelik a kezem és adnak egy lapot, hogy mikor kell visszajönnöm..

Mikor kilépek a gipszelő szobából Lucast látom meg előttem egy széken ülve. Egyből felkapja a fejét mikor visszacsukom az ajtót.
- Jól vagy? - kérdezi felállva.
- Igen jól. - válaszolom. Egyre közelebb lép hozzám majd óvatosan megfogja a sebesült karomat majd megsimitja.
- Ez is az hibám volt. Ne haragudj. - néz a szemembe.
- Én szöktem el, te ne haragudj. - nyelek egyet és könnyesedni kezd a szemem.
- Nem kellett volna azt mondanom a mentőautóban. - hajtom le a fejem.
- Jogosan mondtad amit mondtál. Megértem, ez természetes. - engedi el a kezem.
- Tudom, hogy neked nem az. - húzom vissza a kezénél fogva a lehető legközelebb magamhoz és megcsókolom mielőtt akármit is mondhatna.
Elmosolyodik és mormog valamit az orra alatt de a nyakamra csúsztatja a kezét és visszacsókol. Csípőmet megragadva szorít ő is magához.
- Szeretlek. - váll el tőlem majd megölel.
- Én is szeretlek. - hajtom a fejem a vállára.

Kézenfogva sétálunk vissza a másik váróterembe. Anyáék már ott várnak minket. Mikor Ethan észrevesz egyből oda siet és kiránt Lucas kezei közül és odahúz anyáékhoz.
- Kisfiam! Minden rendben? Mi történt? - kapja szája elé a kezét anya.
- Minden rendben. Elcsúsztam a motorral a csúszós úton. - vakarom meg a szabad kezemmel a tarkomat. Lucas odaér mellém és átkarolja a derekamat.
- Akadj le róla! - üvölt rá Ethan.
- Te hibád, hogy balesete volt!
- Nem az ő hibája! - fordulok a testvérem felé.
- Nyugodjatok meg! Ne itt beszéljük ezt meg! Menjünk haza! - utasít minket apa.
- Szerintem is. - nézek dühösen vissza a bátyámra.
Újra magamra terítem a kabátot és a sálat a nyakam köré tekerem.
Lucas kezét megfogva megyünk ki a hidegbe. Most már apa is tudja..
Kettő kocsi áll a kórház előtti parkolóban. Az egyikben a hátsó ülésen Anthony és Oliver ül. Ők is eljöttek szuper.
Apa és anya egy kocsiba ülnek, mi pedig öten a másikba.
Ethan ül a kormány mögé. Oliver pedig mellé.
Csöndben indulunk el.
Anthony megszeppenve néz ki az ablakon én pedig középen feszengek.
- Ethan figyelj, ne haragudj Lucasra. - kezdem de félbe szakít.
- Inkább kussolj egy darabig. Sehova nem mehetsz többet nélkülem! - mondja határozottan.
- Nem vagyok gyerek! Azt csinálok amit akarok!