Szabadon vagy fogságban

29.rész

× 29.rész ×
Elindulok felé, ahogy ő is felém. Szemem könnyes és a szívem majd kiugrik a mellkasomból.
— Lucas.. — suttogom pár méterre tőle de egy kar vissza húz majd így szól.
— Hozzá ne merj érni. — sziszegi Ethan a fogai között, Oliver pedig Anthonyt ráncigálja vissza hozzánk.
— Engedj oda hozzá! — szorítok rá a testvérem karjára mire rám néz és megrázza a fejét.
— Felejsd el! — mondja.
— Nem vagyok kisgyerek, hogy megóvjon a dédelgető bátyám! Eressz! — ütök a mellkasába.
— Mindig is kisgyerek maradsz. — feleli egy hang az ajtóból. Oda pillantok és lélegzetem elakad. Melegem lesz és kellemetlenül feszengek Ethan kezei között.
A cigaretta füstje csak úgy száll ki a szájából a havas ég felé. Börkabátja színe fekete és fehér ing virít az alatt. Haja kuszán lóg a szemébe amit hátra is tűr egyik kezével majd köszön.
— Szia. — jelenik meg egy édes mosoly a száján.
— Szia Jonah. — köszönök vissza halkan.
— Ez meg ki? — kérdezik.
— Jonah, akivel felnőttem. — válaszolom és a szemébe nézek. Boldogságot sugároz amit nem értek miért van.
— Őt is sittre kell vágni mint Lucast? — kérdezi Oliver.
— Nem, és Lucast sem! — rázom le magamról a testvérem karjait és oda megyek az ajtóban álló kettő személyhez. Tudom, hogy mindenki figyeli minden lépésem de nem érdekel.
— Sziasztok. — köszönök suttogva.
— Nem lesz semmi bajotok, nem kerültök börtönbe ígérem.
— Ugyan. — legyint Jonah egyet mire elmosolyodom.
— Noah figyelj. — kezdi Lucas de félbe szakítom és a füléhez hajolok.
— Gyere el este. — motyogom a fülébe majd megpuszilom a nyakát egy pillanat erejéig mindenki előtt.
Elhajolok tőle mire meglepett arcot vág de aztán bólint.
— Kicsim. — jön oda anya pár másodperc múlva. — Anya gyere közelebb. — fogom meg a kezét.
— Ő a barátom. — mutatom be Lucast. Tudom merész volt tőlem de nem lehetnek titkaim az édesanyám előtt.
— Noah! — néz rám Lucas.
— Nyugi. — pillantok vissza rá.
— Ő pedig Jonah. Aki életben tartott ez a 14 év alatt. Neki köszönhetem, hogy most itt vagyok. — nézek Jonahra mire mosolyogva fog kezet anyukámmal.
Lehet, hogy csak a tisztelet vezérelte őket. Jonaht biztosan..
— Örülök a találkozásnak hölgyem. — csókolja kezen Jonah.
— Én is. — válaszol kedvesen.
— Gyertek beljebb. — invitálja be őket mire Lucas lemerevedik.
— Elnézést, de nem lehet. — válaszol Jonah.
— Ohh hát nagy kár, akkor majd máskor. — mosolyog rájuk. Annyira idili ez a pillanat, hogy azt már rossz nézni. Tudom, hogy Jonah nem szívesen van itt főleg nem Lucas.
— Most akkor megyünk. — mondja Jonah.
— Jobb is lesz. — válaszol helyettem vagy anyám helyett Ethan. Hátra nézek és Oliver is bólogat Tony pedig elszörnyedve néz rám majd a padlóra.
— Fiam! — szól rá anya.
— Nagy öröm volt találkozni veletek. — mondja anya.
— Megtisztelő volt. — válaszol Jonah és kifelé indulnak.
— Sziasztok! — akarja becsukni az ajtót de ki megyek rajta.
— Mingyárt jövök. — szólok vissza majd becsukom az ajtót. A kocsihoz sétálunk és pár percre meg állunk beszélgetni.
— Nem is tudom mit mondjak. — fonom össze a karjaim magam előtt.
— Jól el basztad! — rivall rám Jonah, egy másodperc alatt változik meg a hangulata.
— Most mit csinálhattam volna? Ne mutassalak be titeket? Vagy talán azt kellett volna mondanom, hogy ő itt az elrablom aki fogságban tartott ennyi éven át. Ő meg a barátom aki egy.. — kiabálom de aztán megakadok és nem folytatom tovább. Lehajtom a fejem és kínomban nevetem el magam.
— Miért is jöttetek ide? — kérdezem nevetséges hangnemben.
— Akartunk jönni. — válaszolja Lucas az egyértelmű választ.
— Hát persze. Hiányzott Tony? — kérdezem ha már így bele folytunk mindenbe.
— Mi? Tudsz róla? — kérdezi.
— Persze Oliver elmesélte, azt az éjszakát is.. — nézek fel rá mire beharapja a száját és csillogni kezd a szeme a könnyektől.
— Nem voltam magamnál. Nem tenném meg veled ugyan azt ugye tudod. — jön közelebb.
— Persze tudom. — válaszolom oldalra nézve.
— Noah kérlek, ne kezdjük ezt most el. Elmesélek este mindent. — fogja meg a kezem de én lassan kihúzom.
— Ne gyere. — mondom neki mire beletúr a hajába.
— Hát oké. — folyik le az első könnycsepp az arcán és egy hangos sóhaj közepette ül be a kocsiba és becsapja annak ajtaját.
Jonahval maradok kint kettesben. Már eléggé fázom és készülök elköszönni tőle.
— Noah. Figyelj tudom nem a legalkalmasabb de ne haragudj, hogy nem mentem be a kórházba. Aggódtam érted de nem tehettem..