Szabadon vagy fogságban

17.rész

× 17.rész ×
— Te is Jonah!Örüljetek, hogy nem mentem el messzebbre. — veszem egyre magabiztosabbá a hangnememet vagyis próbálom.
— Nem beszélhetsz így velem! — sziszegi Jonah a hátam mögött és el is kapja a karomat de Lucas megrázza a fejét mire elenged.
— Köszönöm. — nézek Lucas kisírt szemeibe majd ki kerülöm és bemegyek a szobába.
Már nem alszok vissza, a nap egy óra múlva már süt be az ablakon.
Ki nyitom a szekrényt amibe Lucas rakott ruhákat.
"-Csak mert ez szekszin állna." olvasom fel azt a cetlit ami egy szettre van ragasztva.
Elmosolyodok de aztán eszembe jut hogy mi történt pár órája és gombóc keletkezik a torkomban.
Leakasztom a fogasról a pulóvert és a nadrágot majd felveszem.
Gondolkozok azok hogy talán meg kéne beszélni mi is történt igazából.Talán tényleg Jonah akart keresztbe tenni nekünk?
Azért tette, biztos tudta hogy hallom a veszekedést.
Úgy pontosított hogy pont akkor menjek ki.
— Lucas! — kiáltok fel és egy könnycsepp folyik végig az arcomon.
Tisztázni akarom a dolgokat.
Az ajtóhoz sietve, kinyitom azt és mikor meglátom ki áll előtte hátra lépek egy lépést.
Már kezdtem örülni hogy Lucas is megbánta és meg akarja beszélni de Jonah áll előttem.
— Mit akarsz? — kérdezem komolyan, de a hangom megremeg.
— Be akartam nézni hozzád, hogy minden rendben van e. — válaszolja.
— Attól még, hogy kedves vagy, nem javítód ki magad az én szememben. — nézek az íríszeibe mire félre áll én pedig kimegyek az ajtón.
Körbe megyek a kis faházban de nem találom Lucast.
— Hol van Lucas? — esek kétségbe és Jonahoz fordulok.
— Nem tudom, kb fél órája ment el a kocsival valamerre.
— Elengedted ilyen állapotban? — kérdezem és bele túrok idegesen a hajamba.
— Igen. — mondja, mintha ez természetes lenne.
— Elmegyek megkeresni. —mondom.
— Nem mehetsz el! — áll elém és bekulcsolja a zárat.
Legszívessebben zokogva pofoznám fel de erősnek kell lennem.
— Engedj el!Meg akarom keresni!Remélem érthető voltam! — mondom neki határozottan.
— Mióta lettél ilyen kis nagyképű? — jön közelebb.
— Mióta fontossá vált számomra, és rájöttem, hogy ki is az aki tényleg szeret engem.Lucas az a személy.Meglepett, hogy nem a te nevedet mondtam?! — fröcsögöm az arcába..
— Egy dolgot mindig elfelejtesz. — jön egyre közelebb mígnem a hátam az ajtónak nyomodik.
— Úgyis vissza fogsz jönni hozzám, az enyém vagy. — ragadja meg a vállam és egy csókot ad a fülem mögé.
Elengedi a kezem és kinyitja az ajtót.
— Most megyek. — mondom pár másodperc hallgatás után és leakasztom Jonah kocsi kulcsát.
— Vigyázz magadra. — mondja de én már becsuktam az ajtót.
Hátra döntöm a fejem és le csúszok a földre.Fejemet kezembe temetem.
Túl sok ez így egyszerre, de a legfontosabb hogy most megtaláljam Lucast.
Meg törlöm pulcsim ujjával a szemem és felállok.
A kocsihoz megyek, kinyitom ajtaját majd beülök és arra felé kezdek el menni, ammerről jönnek a kocsi nyikorgások.
Mindenhol megnézem de sehol nem találom meg.
Parkba is megnézem, forgalmasabb helyeken de semmi.Még kocsmákba is félve de benézek de ott sincs.
Már vagy fél órája állok egyhelybe az autóval és gondolkozok mikor beugrik, hogy talán vissza ment a házhoz.
Beinditom a kocsit és az utolsó remenyeimet is össze kaparva indulok el arra felé.
Sírhatnékom lesz mikor meglátom a kocsit a nagy ház előtt.
Kinyitom az ajtót és kipattanok a járműből.
Oda szaladok a ház bejáratához és olyan hangosan kezdek el kopogni hogy a ház csaknem, hogy megremeg.
— Nem veszek semmilyen cserkész sütit!Húzzatok el! — kiáltja ki mire egy apró mosoly telepszik számra és próbálok nem nevetni.
Tovább kopogok de nem nyit ajtót.
Leülök és fejem kezembe temetem.
— Noah? — hallom meg Lucas hangját a hátam mögül.
Hirtelen felugrok és semmi szó nélkül magamhoz vonom és megölelem.
Vállára hajtom a fejem és majd szét vet a boldogság.Szívem hevesebben kezd verni.Kivirul az arcom és sokkal vidámabb vagyok.
Szaporán szuszogok és kb egy percig állunk úgy mígnem felemeli a kezét és megsimitja a hajam.
Gyengéden húz közelebb magához.
— Örülök hogy itt vagy végre. — szólal meg elsőnek.
— Te tűntél el nyomtalanul. — válaszolom.
— Sajnálom, sajnálok mindent.
— Én is. — kezdek el befelé sétálni majd becsapom mögöttünk az ajtót.
— Tudod mire jöttem rá, min jár az eszem egész nap.Minden percben? — kérdezem mire elvállik tőlem, majd a szemembe néz.Kicsit megijedtek de aztán kinyögöm amit szeretnék..