Stay Strong [YOONMIN] |SZÜNET|

11.

~1 héttel később~

Taehyung szemszöge:

-Utálom az ilyen ünnepségeket. Oké, hogy karácsony és hogy művészeti egyetem, de nem kéne ekkora dobra verni - mérgelődött a mellettem sétáló Jimin.

-Én sem vagyok oda értük, de ez az utolsó tanítási nap az évben- kacsintottam rá.

-Tényleg.. December 21.. - gondolkodott el Chim. - Yoongi már lassan másfél hete bunkó-tette hozzá szomorúan.

-Majd a karácsony kihozza belőle a régi énjét - nyugtattam az 1. dologgal ami eszembe jutott. Nem válaszolt csak reménykedően bólintott.

Rég láttam ilyen letörtnek. Nem is mostanában akartam, sőt.. Soha nem is akartam volna ilyennek látni. Az út további része a suliba menet csöndben telt. Az egyetem kapujában megálltunk, ugyanis fogalmunk sem volt, hogy merre tovább.
-Hova is kell mennünk? -kérdezte a barátom.

-Ő..Amúgy tudom csak..Passz- hajtottam le a fejem.

-Induljunk el az osztályterem felé! - dobta fel az ötletet Jimin.

-Ti mit keresgek itt? - szólt utánunk Namjoon az egyik folyosón.

-Fogalmunk sincs-Mondtam unottan
-A csarnokban vagyunk- bökött a kijárat felé és elfutott.

-A csarnokban vagyunk- mosolyogtam a mellettem állóra.

-Tae, itt állok melletted, hallottam, te bolond- forgatott szemet és elmosolyodott.

A csarnokba érve rengeteg ember fogadott minket. Utálok tömegben lenni, meg suliban is. A kettő egyszerre viszont elviselhetetlen. Szeretek emberekkel lógni, de nem 200-300-zal.

Helyet foglaltunk a kijelölt székeken és vártuk, hogy elkezdődjön az előadás. Úr isten, valaki nagyon sokat dolgozhatott tegnap este, ha ennyi diák nevével látta el a székeket. Az ujjaim tördelésével voltam elfoglalva, amikor egy ismerős alak sétált el előttem. Felkaptam a fejem és Yoongit véltem felfedezni, ahogy Jimin mellett foglal helyet.

Nem lehet igaz.

Ökölbe szorított kézzel figyeltem minden egyes apró mozdulatát. Ha bántani meri Jimint, esküszöm megverem. Chim kicsit megfázott az elmúlt pár napban, sokat köhög és tüsszent. Most is rájött egy kisebb köhögés roham, amire Yoonginak kötelessége volt beszólni.

-Halkabban nem megy? - rivallt rá Yoongi a mellettem ülőre.

-Bocsánat, csak kicsit náthás vagyok. - hajtotta le a fejét a barátom.

-Szerintem attól még nem kell mindenkit megzavarni. - tette karba a kezét a végzős.
Én ezt nem hiszem el! Jimin alapvetően érzékeny, erre még így beszél vele!
Egyszer megverem még az biztos!
Yoongi még mindig szúrós szemmel méregette a barátomat és már láttam, hogy nyitja a száját, hogy mondjon még valami nagyon kedveset, de megállítottam.

-Meg ne merészelj szólalni. - morogtam vészjóslóan, mire felvontana szemöldökét.
-Egyáltalán minek jössz ide, ha képtelen vagy befogni azt a kurva nagy szádat, és nem genyóságokat mondani állandóan?! - folytattam. Éreztem, vörösödik az arcon a dühtől.

-Fogd be Min Yoongi, ha szeretnéd, hogy az aranyos, színes hajacskád a helyén maradjon! - erre csak megforgatta a szemét. Ne forgassa mert kikaparom!
Az előadás során nem történt semmi különleges, vagy formabontó, ha azt nem vesszük, hogy a diri elesett, majd legurult a színpadról. Nagyot csattant. Mikor végre vége lett, mindneki egyszerre indult kifelé. Már majdnem kiértünk a csarnokból, mikor valami nekem csapódott hátulról. Nem tudtam megtartani az egyensúlyomat, így az a valami lenyomott, én pedig Jiminre borultam, aki pedig Yoongira esett. Yoongi pedig Jungkookra, de az osztálytársunkat nem nagyon hatotta meg. Mintha minden nap valaki földhöz vágná.

-Baszki Seokjin, vigyázz már hová lépsz! - nyavalygott valaki mögölünk.

-Chaeyoung, te idióta, ha nem a telefonodat bámulnád, akkor lehet, nem estem volna el benned! - háborgott Jin.
Namjoon megfogta a vállát és visszahúzta, mielőtt az megfoszthatta volna Rosét a vörös hajkoronájától.

Viszont csak, hogy vicces legyen, előttem is kiabálni kezdtek.

-Nem tudsz vigyázni?! Ennyire kibaszottul szerencsétlen nem lehetsz! - ordította a végzős Jimin arcába.

Itt pattant el bennem valami.

Jimint egy laza mozdulattal arrébb löktem, egyenesen Jungkook karjaiba, aki a kijárat felé kezdte húzni a megszeppent fiút. Az öklömet rekordsebességgel csaptam az alacsonyabb arcába, akinek a feje hátracsuklott. Az orrából ömlött a vér, de ő csak kikerekedett szemekkel bámult rám.

-Nem megmondtam, te paraszt, hogy fejezd be? - erre a kérdésemre fintorba rándult az arca és megindult felém. Mivel egy fejjel legalább kisebb nálam, ütése a hasamat érte, mire összegörnyedtem a hirtelen fájdalomtól, de felfogni sem tudtam, mert már lendült a keze az arcom felé. Egy kéz hátulról elkapta az övét megállítva ezzel az öklét. Valaki az évfolyamról de hirtelen nem tudtam, hogy hívják. Engem is karok ragadtak meg és kezdtek húzni az ellenkező irányba.
A kezek tulajdonosa magafelé fordított.

-Normális vagy Tae?! Mi ütött beléd? Tudhatnád, hogy ezt nem így kell megoldani! - rázott meg a vállamnál fogva a hang tulajdonosa.

Óvatosan pillantottam az előttem állóra. Jisoo talán még sosem nézett rám ilyen mérgesen.

-Most mész és megbeszéled vele! Ember módjára! - magyarázta szájbarágósan, aztán konkrétan megpördített és taszított rajtam egyet.

Szúrós szemmel néztünk egymásra, a csarnok egyik elhagyatottab részén. Egyikünk sem akart kezdeményezni, végül Jisoo törte meg a jeget.

- Tae nem akarsz esetleg mondani valamit? - kérdezte villámokat szóró tekintettel.

Felsóhajtottam és belekezdtem a beszédembe.

-Ne haragudj Yoongi. Csak tudod kurvára zavar, hogy folyton belekötsz Jiminbe, lebaszod valamiért, ellököd vagy bármi. - fakadtam ki teljesen mire Jisoo bólintott egyet.

-Asszem magatokra hagylak titeket, de meg ne tudjam, hogy verekedtetek!- hadonászott a mutatóujjával Jisoo.

-Jó-adtam egyszavas választ.

Jisoo elsétált mi pedig kettesben maradtunk.

-Nem fordul elő többet- sóhajtottam fel.
-Oké, először is, baszd meg Kim Taehyung, másodszor, jogos volt valamilyen szinten harmadszor..-meredt maga elé, nem folytatta, csak bekönnyezett. Sajnáltam, mert legbelül tudtam, hogy nyomós oka van a viselkedésének, de nem mutattam ki. Ültem és bámultam a könnyeivel kűzdő végzőst.

2019.10.18.

Hibákért és a rövid részekért elnézést!