◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
ʟᴀʀᴀ ʙʟᴀᴄᴋ
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆A vasárnap gyorsan eltelt és mire feleszméltem a nap hétfőre virradt. Lassan és komótosan kászálódtam ki a meleg ágyamból és a fürdőszobába lépve nehezen emberi külsőt varázsoltam magamnak majd visszamentem a szobámba és felöltöztem, ami most se volt egyszerű. Ahogy elkészültem mentem is le a konyhába ahol anya és Joker várt. Anya elém rakta a már kész reggelimet és Jokert is megetette, majd ment is aludni mivel tegnap éjszakás volt. Joker követte anyát és amint mindketten elmentek aludni én kiléptem az ajtón majd a buszmegálló felé vettem az utat.
A buszmegállóban állva, várva a buszt megállt egy autó és, ahogy az ablakot valaki lehúzta akkor láttam meg a vezető ülésben lévő monacói fiút. Intett, hogy szálljak be és én eleget tettem a kérésének. Ingyen fuvarra nem mondok nekem.
- Szia, Lara. - köszönt Arthur miután elfoglaltam az anyósülést.
- Szia, Arthur. Hát te?
- Tegnap hamarabb leléptem gondoltam megleplek. Arra gondoltam, hogy elviszlek suliba és majd mikor végzel, elmegyünk valahová. Persze csak ha szeretnél.
- Jól van. Benne vagyok így is rám fér egy kis móka. - válaszoltam majd megláttam, hogy már a sulim előtt álltunk. - Akkor majd írok, hogy mikor is végzek. Addig is puszi. - majd nyomtam egy puszit a fiú arcára.
- Szia, csajszi.
Kiszálltam az igazán menő autóból és a suli bejárata felé vettem az irányt. Nem törődtem azzal a sok kérdő és kíváncsiskodó pillantással amint akkor kaptam mikor kiszálltam Arthur mellől. Az ajtón belépve először a szekrényemhez sétálok, hogy a cuccaimat berakjam. Becsapva a szekrény ajtaját indultam meg a terem felé ahol az első órám lesz.
A teremben elfoglaltam a már megszokott helyemet és vártam, hogy a matematika óra elkezdődjön. Míg várakoztam elővettem a telefonomat és teljesen belemerültem így azt se vettem észre, hogy valaki leült mellém. Egyszer csak a mellettem ülő személy megelégelte, hogy nem szentelem neki a figyelmemet így kikapta a kezemből a telefont. Erre már felpillantottam és Pamelával találtam szembe magamat.
- Szeretnél valamit? - kérdeztem.
- Csak annyit, hogy hogyan vagy? - ekkor a vállamra pillantott majd vissza rám.
- Megmaradok és te hogy vagy?
- Remekül vagyok köszönöm.
- Na, jó Pamela mi az igazi oka annak, hogy ide jöttél? Tudtommal nem tartozok azok közé az emberek közé, akikkel szóba szoktál állni. - néztem rá sejtelmesen.
- Na, jó. Ki volt az a cuki srác, aki ma suliba hozott? - ja, hogy innen fúj az a bizonyos szél gondoltam magamban.
- Mért is érdekel az téged?
- Csak gondoltam megkérdem, hátha össze tudnál minket hozni.
- Na, figyelj Pamela nem fogom annak a srácnak az életét tönkre tenni azzal, hogy bemutatlak neki. Tudom, hogy milyen vagy és csak az tetszett meg neked, hogy drága autóval furikázik így van pénze, de nem fogom azzal sanyargatni, hogy még téged is el kéne, hogy tartson.
- Kikérem magamnak. - szólalt fel hangosabban így már mindenki minket nézett.
- Kérheted attól még igaz. Nem foglak neki bemutatni, és most ha elmennél, innen annak nagyon örülnék.
Szó nélkül állt fel és viharzott el a padomtól majd visszaült a saját helyére. A mellettem megüresedett helyet az egyik barátnőm foglalta el.
- Jó reggelt Emma. - köszöntem neki.
- Szia, drága. Hogy van a vállad?
- Fáj mi tagadás, de vettem be reggel gyógyszert és így jobb, de nem vagyok a toppon. Képzeld anyutól egy különleges ajándékot kaptam.
- Na és mit? - kérdezte izgatottan Emma.
Feloldottam a telefonomat és a galériát megnyitva kerestem egy édes képet Jokerről és Emma felé fordítottam a telefont és a képébe nyomtam azt.
-Ő itt Joker és szombat óta az enyém. - mondtam mosolyogva.
- Istenem, de aranyos. Egyem meg. Ma átmegyek hozzátok és megdögönyözöm a kis dögöt.
- Mondanám, hogy szívesen látlak, de az a helyzet, hogy én már elígérkeztem Arthurnak.
- Csak nem alakul köztetek valami? - kérdezte sejtelmesen rám nézve.
- El se kezd a kombinálgatást. Tudod jól, hogy Arthur egy nagyon jó barátom és most végre itt van. Kávézni megyünk.
- Na, jól van. Hétvégére mi a terved. Ráérsz, hogy elmenjek hozzátok?
- Az a helyzet, hogy Arthurral megyek Monzába szurkolni a bátyjának. Hétvégén lesz a nagydíj.
- Milyen jó neked. De most már tényleg nehéz nem kombinálni titeket. - röhögött a képembe a barátnőm.
- Annyira szemét vagy, hogy az csak, na. Tudod nagyon jól, hogy csak barátok vagyunk. Nem volt és nem is lesz köztünk soha semmi.
- Jól van, békén hagylak, de, csak mert kötöd az ebet a karóhoz.
A tanár hangosan csapta be maga után az ajtót és így megkezdődött a matek óra. Bőszen írtam a füzetembe bár egy szavát se értettem a tanárnak, de azért valami megragadt. Míg a matek csigalassúsággal telt addig a többi óra, mint a fény úgy illant el. Az utolsó órám után írtam Arthurnak, hogy jöhet értem. 10 perc elteltével az iskola előtt parkolt egy általam már jól ismert matt fekete autó. Oda lépkedtem és az ajtót kinyitva huppantam be az anyósülésre. Ahogy az ajtót becsuktam a monacói fiú már indult is. Becsatoltam magamat és felé fordultam.
- Szia Arthuuuur régen dumáltunk. - néztem rá és közben, mint valami őrült úgy mosolyogtam.
- Szia csajszi hát igen. De te suliba voltál én meg elintéztem egy két dolgot. Amúgy anyud nehezen, de belement abba, hogy el gyere Monzába velem. Úgy, hogy pénteken iskola után várlak téged elmegyünk hozzátok összepakolsz és indulunk is a reptérre. - vázolta fel nekem a tervet.
- Juhuuuu. Már nagyon várom. Viszont nem lesz az gáz, hogy szinte semmit nem tudok, arról a sportról valamint senkit se ismerek onnan?
- Ugyan, dehogy az. Majd mindent ismertetek veled és beszélni is fogok az út alatt a többi pilótáról is. Amúgy ott lesz Charles barátnője is így legalább nem leszel egyedül nő.
- Ennyire nem járnak el a többiek barátnői vagy feleségei a futamokra?
- Legtöbbször Kimi Räikkönen felesége Minttu szokott a legtöbbet ott lenni és a gyerekeik is sokat vannak ott. Néha-néha megfordul egy két pilóta barátnője, de annyira nem jellemző bár Giada amikor tudd, megy Charlessal de elég rövid pórázon tartja a tesómat de mindegy is.
Még sokat beszélgettünk. Egy kávézóba betérve megittuk a számunkra csak a boldogság hormonnak nevezett italokat. Haza vitt és természetesen, mint mindig ilyenkor nálunk aludt. Joker annyira örült az új jövevényünknek, hogy bepisilt, amit én gyorsan összetakarítottam. Arthur nem győzött lépést tartani az én kis kutyámmal a játék terén. Este miután minden ketten ettünk és megetettem Jokert mentünk aludni. A kutyám szokás szerint az ágyon mellettem feküdt, míg a monacói a vendégszobába hajtotta álomra a fejét.

STAI LEGGENDO
Rush
Teen FictionA Formula 1 egyik híres pilótája Charles Leclerc megismerkedik az öccse által egy lánnyal aki úgy tűnik hamar elcsavarta az idősebbik Leclerc fejét. Lara Black ki magát egy átlagos lánynak gondolja megismerkedik a legjobb barátja Arthur híres pilót...