Rush

Lap 4

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
ʟᴀʀᴀ ʙʟᴀᴄᴋ
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Nagyon gyorsan eltelt ez a hét. Mire feleszméltem már péntek lett. Egész délután pakoltam. Hatra jött értem Arthur és az utunkat a reptérre vettük először. Ott becsekkoltunk és amint mondták fel szálltunk a gépre és vártuk, hogy felszálljunk.

- Annyira izgulok, hogy az csak, na. - szólaltam meg.

- Ugyan mért is? - nézett rám.

- Mert egy teljesen idegen országban leszek egy rakat idegen ember között. Azt se tudom, majd, hogy mihez kezdjek majd magammal. - néztem rá teljesen komoly fejjel.

- Nyugi csajszi én végig ott leszek majd veled és meggátolom majd azt, hogy magadat leégesd mások előtt.

- Olyan kis édes vagy.

- Tudom. Én vagyok az örök kedvesség és aranyosság.

- Hát hogyne. Véletlenül se szálljál el magadtól.

- Na, jó próbáljál meg aludni mivel még hosszú út áll előttünk.

- Jól van. - majd a fejemet a vállának döntöttem és elnyomott az álom.

Arra keltem fel, hogy Arthur kelteget, mert szállunk le. Nehezen, de rávettem magamat arra, hogy a szememet nyitva tartsam, és ne aludjak el újra. Elhagytuk a repülőgépet és a csomagjainkat magunkhoz véve vettük az irányt a kijárat fele, hogy egy taxit fogva eljussunk a szállásunkra, amit még a monacói fiú foglalt le. A hotelben megkaptuk a szobakulcsokat majd a liftek felé vettük az irányt. Amíg vártuk a liftet valaki hozzánk lépett.

- Arthuuur. Szia, öcskös. - köszönt neki egy rövid barna hajú srác. Kicsit jobban megnézve nagyon hasonlított Arthurra.

- Charles, szia. - ölelte meg a fiút. - Hadd mutassam be neked legjobb barátomat Lara Blacket. - mutatott be a fiúnak. A fiú, aki ezek szerint Charles rám emelte tekintetét majd elmosolyodott.

- Szia, Charles Leclerc vagyok Arthur testvére. - nyújtotta felém a kezét. - Örülök, hogy végre megismerhetlek az öcsém már sokat mesélt rólad.

- Én is. - fogadtam el a felém nyújtott karját. - Rólad is rengeteget mesélt. - mosolyogtam rá majd az időközben megérkezett lift be beszálltunk mindhárman. A megfelelő szintre érve kiszálltunk a liftből és elfoglaltuk a saját szobánkat. Amint beléptem az ajtón a szám is tátva maradt. Olyan gyönyörű szoba volt, hogy azt hittem, hogy menten elájulok.

A bőröndömet az ágy elé leraktam és az erkélyre mentem. A látvány valami csoda volt. Arra eszméltem fel, hogy valaki kopog az ajtón. Oda sétálva tártam ki az ajtót és egy magas srác áll ott.

- Oh, bocsi rossz szoba. - nézett rám barna szemeivel, majd gondterhelten a kicsit göndör hajába túrt. - Amúgy Daniel Ricciardo vagyok. - mutatkozott be a rejtélyes idegen.

- Szia, Lara Black vagyok. - mosolyogtam kelletlenül. A srác nem zavartatta magát és bejött a szobámba.

- Huhaaa milyen szép innen a kilátás. - sétált ki az erkélyre ahol nemrég még én álltam.

- Persze gyere csak be nyugodtan. - motyogtam magamnak. Utána sétáltam és már ketten voltunk kint.

- Amúgy te hogy kerülsz erre az emeltre. Azt hittem, hogy ide csak versenyzőket valamint hozzátartozókat engednek ilyenkor fel.

- Arthur Leclercet ismered ugye? - néztem rá kérdőn.

- Igen Charles öccse. De ez hogy jön most ide.

- Szóval Arthur és én nagyon jó barátok vagyunk és elhívott, hogy jöjjek el vele és szurkoljunk együtt a bátyjának. - fejeztem be a monológomat.

- Jaaa értem. Azt hittem már, hogy Charles lecserélte Giadát. Bár nem lenne baj sok már néha a csaj. Nagyon idegesítő szokott lenni. Állandóan Charles nyakán lóg, és mindig megmondja, hogy mit csináljon, kivel beszélhet. Lassan már azt is szabályozni fogja, hogy mikor mehet vécére. - Erre felröhögtem. Az önfeledt beszélgetésünket egy újabb kopogás zavarta meg. Oda cammogtam az ajtóhoz és kinyitottam azt.

- Szia, Arthur. Már azt hittem nem is jössz át. - néztem rá az ajtó mögött álló monacói fiúra.

- Halika. - lépet ő is be a szobába. Amint beljebb ment meglátta az erkélyen tanyázó ausztrál pilótát. - Szia, Daniel. Látom megismerkedtetek.

- Meg bizony. Épp arról dumáltunk, hogy hogyan is rángatja a bátyádat a nője a tökénél fogva. - mosolyodott el a pilóta.

- Ne is mond, most jövök tőlük. Megint veszekednek egymással. Gia kiakadt azon, hogy Charles szóba, mert állni Gasly barátnőjével Catel.

- Giada mindig ilyen volt? - kérdeztem tőlük.

- Dehogyis. Eleinte teljesen normális volt. Kedves meg aranyos. De ahogy a tesóm híresebb lett Gia is változni kezdett. Egyre többször veszekedtek és egyre jobban kezdett Gia elszállni magától. Charles lett híres mégis Gia kezdett el úgy viselkedni mintha ő lenne a valaki. Állandóan féltékeny sehova nem lehet elmenni a tesómmal, hogy a csaj ne hívná ezerszer, hogy hol van, kivel van, és hogy mit csinál pontosan.

- Lara észrevettem, de nem mertem megkérdezni. Mi van a válladdal? - nézett rám kérdőn az ausztrál.

- A suliba tesi órán kificamodott a vállam. - mondtam mellékesen.

- Jaaa értem. És fáj?

- Persze, hogy fáj. De kaptam rá fájdalom csillapítót és így sokkal jobb bár aludni nem könnyű meg öltözni is kész kihívás, de ez van. - még beszélgettünk a srácokkal egy kicsit majd ők mentek aludni. Nehezen, de lezuhanyoztam és pizsibe öltözve feküdtem be az ágyba és egy bogyót bevéve vártam, hogy elnyomjon az álom.