Rush

Lap 10

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
ʟᴀʀᴀ ʙʟᴀᴄᴋ
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Egész délután vártam azt a pillanatot, hogy Charles vagy Lando hívjon, hogy mi van Arthurral. Bár az lenne a legjobb, ha ő maga jelentkezzen, mert akkor nyugodnék meg teljesen. Mivel már kezdtem beleőrülni a várakozásba tényleg elkezdtem tanulni. Már két órája csak ültem a füzeteim felett mikor végre csörgött a telefonom. A készülék Charles nevét írta ki.

- Szia, Lara.

- Szia, hogy van az öcséd? - érdeklődtem egyből a fiatal barátom iránt.

- A helyzethez képest jól van. Bár ma még bent tartják megfigyelés alatt. De mindjárt adom is őt. - majd hallottam egy kis beszédfoszlányt és meghallottam a legjobb barátom hangját.

- Szia, Larám. - hallottam meg Arthur fáradt hangját.

- Szia, Arthur. Mesélj, hogy vagy?

- Voltam már jobban is. Hála égnek semmi komolyabb bajom nincs, bár akad a fejemen néhány vágás, de túlélem. Veled mizujs?

- Most már jól vagyok. Amúgy tanultam, de így már hogy tudom jól vagy kicsit könnyebben fog majd menni.

- Majd valamikor meg foglak téged látogatni. Oké?

- Tudod jól, hogy én is és anya is szívesen látunk téged. - mondtam.

- Tudom, anyud szeret engem.

- Szerintem még jobban, is mint engem. De hagylak pihenni.

- Jól van jó tanulást. - puszilt bele a készülékbe.

- Vigyázz magadra és pihenj egy nagyot. Szia, bari. - majd kinyomtam a telefont.

Ezután már tényleg csak a tanulásra figyeltem. Estefelé megéheztem így lementem a konyhába és összedobtam magamnak valami kaját majd megetettem Jokert. A szobámba visszatérve gyorsan magamhoz vettem a fürdéshez szükséges dolgokat és befoglaltam az említett helyiséget. Amilyen gyorsan csak tudtam így fél kézzel lefürödtem és magamra kaptam a pizsamámat, ami apa egyik pólójából és egy rövidnadrágból áll.

A szobámban készülődtem az alváshoz mikor a telefonom ismételten jelzett. A kezembe véve a készüléket láttam, hogy csak egy emlékeztetőm jelzett. Holnap lesz hat éve annak, hogy apa meghalt. Tudom fura, hogy valaki az apja halálának évfordulójára emlékeztetőt állít be minden évre, de én nekem ez már megszokott.

Anya szobájába átbotorkáltam és a fényképes dobozt magamhoz vettem és visszaevickéltem a birodalmamba és az ágyra leülve kezdtem nézegetni a régi fényképeket. Ahogy mindig most is elszomorodtam. Nekem apukám volt a hősöm és fáj, hogy nem lehet, ott velem mikor készülök a végzős bálba vagy, hogy nem kísér, oltárhoz az esküvőmön nem foghatja a kezébe az unokáját. És hogy egyáltalán nem láthatja, ahogy én felnövök.

A képeket nézegetve elkapott egy bizonyos sírógörcs és nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Hagytam, hogy végig szántsák a könnycseppek, az arcomat. Az ágyon végig feküdve nézegettem a képeket, míg végül álomba sírtam magamat.

A reggelem a szokásosan indult. Az ébresztő megszólalt és felkeltem és vagy félóráig készülődtem. Próbáltam emberi kinézetett varázsolnom magamra ám nem annyira sikerült tekintve hogy a szemeim a tegnap esti sírás miatt kicsit megdagadtak és vöröses színben pompázott. Egy minimális sminket készítettem magamnak. Ahogy végeztem a fürdőben és sikeresen felöltöztem a táskámat a hátamra kaptam és elhagytam a lakást és a már megszokott buszmegálló felé sétáltam. A megállóhelynél megálltam és vártam a buszra, ami elvisz az iskolába. Az említett tömegközlekedési megérkezett felszálltam rá és az iskolánál meg lelépdeltem a busz lépcső fokairól és a hatalmas épület felé sétáltam mikor is Emma mellém lépett.

- Szépséges jó reggelt drága barátnőm. - mosolygott rám a lány.

- Reggelt. Mesélj, mi van veled? - kérdeztem rá.

- Nem sok. Tegnap egész délután tanultam és veszekedtem az öcsémmel és itt kifutott a téma. Feléd történt bármi érdekes?

- Mozgalmas délutánom volt, ha mondhatom így. Délután az egyik frissen megismert barátom mesélte, hogy Arthur kórházba került, mert a bátyja és a barátnője veszekedtek és pohár dobálás lett a vége, de hála istennek Arthur jól van és csak kisebb sérüléseket szenvedet. Majd valamikor meglátogat szóval, ja. - fejeztem be a történetemet.

- Jézusom milyen fordulatok történnek a te életedben. - itt abba maradt a beszélgetésünk. Az egésznapom unalmasan telt így nem is untatlak titeket ezzel. Az utolsó órám utolsó két percébe léptünk mikor is telefonom megcsörrent. Hála égnek a tanár már rég abbahagyta az okításunkat így felvettem a telefont ahol Arthur neve villogott.

- Szia, Lara érdeklődnék, hogy mikor végzel, mert itt vagyok a városba így érted mennék. - mondta a kedves kis barátom.

- Nagyjából öt perc múlva kint leszek a parkolóban. - mondtam halkan.

- Rendben akkor ott várlak. - majd köszönés nélkül lerakta a készüléket. Ahogy kicsengettek a szekrényem felé vettem az irányt és gyorsan bepakoltam oda, és ahogy becsuktam az ajtót kifelé igyekeztem. A parkolóba kiérve megpillantottam a számomra már ismerős fekete autót és lassan odacammogtam a gépjárműhöz és az bepattantam Arthur mellé az anyósülésre.

- Szia, babi. - néztem rá. - Mutasd az arcodat. - fogtam meg a fejét és forgatni kezdtem, hogy minden egyes porcikáját az arcának végig pásztáztam.

- Jól van, Lara ez már kezd kellemetlen lenni nekem. - mondta és közben lefejtette a kezemet az arcáról. - Na, mehetünk?

- Menjünk. Mesélj, hogy vagy?

- Viszonylag jól vagyok bár nem esett jól a pohár az arcomnak, de mindent meg kell élni.

- Olyan jó hogy ilyen pozitívan tudod felfogni.

- Mást nem tudok tenni. Charles rosszabbul van.

- Tényleg? Mért?

- Azért is, mert ami velem történt az szerinte az ő hibája, és hogy nem tudja, most mit kezdjen Giáva.

- Az lenne a legjobb, hogy ha szétmennének, mert ez már sok. Veszélyes a környezetére ilyen helyzetekben.

- Én ezt tudom, sőt még ő is de hát nem tud csak úgy egy ötéves kapcsolatot otthagyni.

- Ezt teljesen megértem, de ha ez így megy tovább egyszer ő maga fog kórházba kerülni. Az mennyivel lesz jobb?

- Majd megbeszélem vele. - lassan megállt az autó a házunk előtt. Mindketten kiszálltunk az autóból és amint bezárta az autót a bejárat felé mentünk. A házba belépve finom illatok fogadtak. Anya a konyhában sürgött forgott.

- Szia, anya képzelt meglátogatott Arthur remélem nem baj.

- Sziasztok. - lépett ki anya a konyhából miközben a kezeit a konyharuhába törölte. - Jézusom kisszívem veled meg mi történt. - nézte meg Arthur arcát jobban.

- Konfliktusba keveredtem egy pohárral és a pohár nyert. De ez még nem lefutott kör. - mondta anyának, aki megölelte a fiút.

- Vigyázhatnál jobban magadra drágám. Gyertek kész a kaja. - mondta majd visszabattyogott a konyhába, és mi mint a kiscsibék követtük őt ahol megebédeltünk majd a szobámba telepedtünk le.

- Ki fogsz menni a temetőbe apud sírjához? - kérdezett rá.

- Majd később mindenféleképpen ki szeretnék menni. De előbb még egy kicsit pihenek. - mind a ketten lefeküdtünk az ágyra és csak néztük a tévét.