Rush

Lap 6

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
ʟᴀʀᴀ ʙʟᴀᴄᴋ
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Nagyon izgalmasnak ígérkezett az időmérő edzés. Charles lett az első ezzel sokakat meglepve. Daniel ötödik helyen végzett, míg végül Max sajnos nem tudod mértkört menni. Így sajnos a boxutcából kell majd rajtolnia holnap. Ahogy az idősebb monacói beállt a helyére és kiszállt mindenki a nyakába vetette magát. Miután mindenki leakadt a fiúról én is oda mentem és gratuláltam neki majd Arthur vezetésével sétáltam át Danielékhez.

A Renault garázsához érve megpillantottam a szerelőivel beszélgető ausztrál férfit. Mosollyal az arcomon rohantam mögé majd elrugaszkodtam a földtől és a hátára ugrottam. Dan a hirtelen súlyváltozás miatt kicsit megingott, de gyorsan korrigálta magát és engem megtartva egyenesedett fel.

- Milyen érzés a magaslati levegőn lenni? – kérdezte meg.

- Nagyon jó érzés. Itt fent minden annyira friss. – szippantottam drámaian a levegőbe. Arthur és Dan is elröhögték magukat. – Amúgy gratulálni akartam neked. Úgy, hogy gratula. – paskoltam meg a vállát.

- Köszi, kölyök. Van tervetek délutánra vagy jöttök velem meg pár emberrel várost nézni?

- Én benne vagyok, ha csak a testőröm nem enged el. – válaszoltam és közben a fiatal fiúra néztem.

- Figyelj, ha nem enged el, akkor megszöktetünk. – poénkódot Daniel.

- Tőlem mehetünk.

- Hova megyünk?- kérdezte egy ismerős hang.

- Várost nézni megyünk. Jön Lara, az öcséd Lando, Nico, Albon meg, ha akarsz, akkor te is csatlakozhatsz hozzánk.

- Szívesen megyek, addig se kell Gia hangját hallgatnom. – ezután szép lassan összeszedtük a dolgainkat és megindultunk. Körülbelül olyanok voltunk, mint valami tehéncsorda. Én voltam az, aki mindenkit terelgetett, míg a többiek kétpercenként megálltak hol a járda közepén, hol az út közepén.

- Esküszöm miattatok vagy három évet öregedtem. – sóhajtottam fel drámain miután ismételten az út közepéről tereltem le őket.

- Látszik is. – jegyezte meg viccesen Lando.

- Annyira szemét vagyok. Ezért nincs barátnőd. – néztem rá durcásan.

- És még én vagyok a szemét. – sértődött be ő is.

- Naa, Norris tudod, hogy bírom a fejedet. Már vagy 10 perce barátomnak tekintelek.

- Ooooh ilyen szépet még soha nem mondtak nekem. – tette szívére a kezét.

- Köszönjük a műsort srácok, de már menni kéne. – mondta Dan.

- Igen is apaaaa. – feleltem kislányosan.

- Akkor útra fel. – kiáltotta el magát Charles.

Lassan visszafele kezdtünk baktatni a szállásra. Míg a többiek elől mentek én szépen lassan battyogtam hátul. Nem sokáig élvezhettem a csendet mivel mellém csapódott Charles.

- Szia. – köszöntem neki.

- Helló. Mért lógatod az orrod? – érdeklődött.

- Nem is lógatom. Csak merengek magamban.

- Mióta ismered az öcsém?

- Három éve ismerkedtünk meg. Barátok viszont olyan két éve vagyunk.

- Hogy ismerkedtetek meg?

- Mind a ketten tagjai vagyunk egy csoportnak és Arthur írt rám. De mért nem tőle kérdezed ezek?

- Mindig is kérdezgettem arról, hogy mért nyomkodja annyit, a telefonját. Mindig kitérő válaszokat adott nekem így egy idő után nem kíváncsiskodtam. Bár egyszer említette, hogy a netes haverjával beszélget, de sose hittem volna azt, hogy egy lánnyal dumál.

- Én tudom, hogy mért is nem beszélt neked rólam.

- Elmondod? Már ha nem egy hét pecsétes titokról van szó.

- Nekem azt mondta, hogy azért nem akarja, hogy ti tudjatok arról, hogy valakivel megismerkedett a neten, mert szívatnátok meg mondanátok neki, hogy veszélyes meg ilyenek. És hogy nekem könnyen meg tud nyílni és sokkal több mindent mer nekem elmondani, mint nektek, mivel állandóan azzal jönnétek, hogy még fiatal meg hogy még nem érti a dolgokat.

- Nem is tudtam, hogy az öcsém így érez néha. Oké bevallom sokszor voltunk szemetek vele, de csak mert tesók között ez így szokás. – mondta.

- Amúgy hogy vagytok Giavál? Csak mert nem úgy tűnik, mintha minden oké lenne.

- Bevallom, őszintén még én se tudom, hogy hányadán állunk. Az elején minden oké volt közöttünk boldogok voltunk és nem zavarták azok a dolgok, hogy esetleg beszélgetek más lányokkal is. Meg az se nagyon érdekelte, hogy sokat voltam távol a versenyzés miatt. De mióta bent vagyok a királykategóriában minden baja lett. Nem tetszik az neki, hogy sokat vagyok távol, vagy ha otthon is vagyok, akkor az a baja, hogy pihenni akarok és nem bulizni, menni. Baj az, ha beszélek másokkal. Állandó féltékenységi rohamai vannak. Szóval nem éppen fenékig tejfel az élet.

- De ha ennyi a gond köztettek mért nem szakítotok? Mert ez se neked se neki nem jó.

- Sokszor fontolgattam, hogy lehet tényleg azt kéne, de valahogy sose tudtam megtenni. Általában ha szóba hoztam mindig kitalált valamit, amivel zsarolni tud vagy ígérgeti, hogy megváltozik, én hülye meg persze mindig hiszek, neki bár tudom, hogy sose fog megváltozni és sose lesz olyan, mint az előtt.

- Értem. – válaszoltam szűkszavúan. Ebben a témában nem én vagyok, azaz ember, aki tanácsot tudna adni. Bárkinek bármilyen problémája volt én mindig csak a lelki szemetest tudtam játszani tanácsot igen kevés esetben tudtam adni. Bár nem szokták megfogadni egyedül Arthur szokta a tanácsaimat megfogadni.

- De, hogy ne csak én beszéljek. Mesélj valamit te is.

- Miről szeretnél tudni?

- Ha már az én szerelmi életemet kitárgyaltuk, akkor jöjjön a tied. – nézett rám mosolyogva.

- Na, arról nincs sok mesélni valóm. Volt egy komolyabb kapcsolatom. Két évig voltunk együtt. Egyik nap mikor mentem át hozzájuk rossz érzés fogott el. Mivel meg akartam lepni ezért nem is szóltam neki az ajtón belépve szétdobált ruhák fogadtak. Nem akartam hinni a szememnek így inkább folytattam az utamat a szobájáig az ajtót kinyitva szembesültem azzal, hogy a pasim és az akkori legjobb barátnőm majdnem lefeküdtek. Persze a srác próbálta menteni a menthetőt, de én annyira kiakadtam rá, hogy a ház előtt pofon vágtam és attól kezdve nem beszéltem se vele se a volt legjobb barátnőmmel. Azóta nem volt senki az életemben.

- Hát nem volt normális a srác. – suttogta a monacói. Én meg úgy tettem mintha meg se hallottam volna.

- Mi? – játszottam el azt, hogy nem hallottam semmit.

- Ja, semmi csak, hogy szemétség volt a pasi részéről az egész.

- Ez már ilyen marad. Bevallom, néha még hiányzik, de olyan hülye meg nem leszek, hogy újra összejöjjek vele. Nem szeretném, hogy még egyszer összetörje a szívemet elég volt, azaz egy.

- Meg tudom érteni.

Ezután nem szóltunk egymáshoz. Csendben tettük meg azt a néhány métert a szállodáig, ami még hátra volt. A hotel ajtaján belépve a lift felé vettük az irányt majd a helyes emelet gombját megnyomva vártuk, hogy felérjük és mind mehessünk aludni. Legalábbis én már csak aludni akartam a mai nap. A liftből kilépve elköszöntem mindenkitől és mentem is a szobába ahol gyorsan megfürödtem és dőltem is be az ágyba, hogy aludni tudjak.

Hajnalban arra keltem fel, hogy valaki kopog az ajtón. Álmosan kócosan nyitottam ki az ajtót majd meglepődve pillantottam az előttem álló személyre.