Rush

Lap 17

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆
ʟᴀʀᴀ ʙʟᴀᴄᴋ
◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

- Tudom, hogy most nem éppen a legjobb a kapcsolatunk már ha lehet annak nevezni azt ami kettőnk között van. De úgy érzem, hogy már nem tudom tovább titkolni, hogy érzek irántad valamit. Nem vagyok benne teljesen biztos hogy ez kölcsönös de reménykedem benne. Tudom, hogy az utóbbi időkben nem voltam valami rendes veled de kellett egy kis idő, hogy mindent tisztázzak magamban és most már teljesen biztos vagyok benne hogy kellesz nekem. - fejezte be a mondanivalóját.

- Nem tudom, hogy mit is kéne mondanom. Egyszer azt mondod, hogy csak kihasználsz most meg az állítod, hogy belém estél. Ne haragudj de nem igazán tudok neked hinni. - néztem rá. Lassan felálltam a kanapéról és elé álltam.

- Nagyon jól tudtam, hogy ezt fogod mondani. De most hinned kell nekem nem azért jöttem el ide hogy csak hitegesselek és nem is azért hogy átverjelek. Ide jöttem mert nem tudtam már úgy élni, hogy tudom, hogy nem vagy velem és hogy haragszol rám. Hidd el próbálok változni és nagyon sajnálom, hogy hallanod kellett a vitát az öcsémmel de ott akkor szándékosan mondtam azt amit mert magamnak se akartam bevallni, hogy mit is érzek. Itt vagyok és addig nem vagyok hajlandó elmenni innen még azt nem mondod, hogy megpróbáljuk az egészet ketten. - nézett rám az idősebbik Leclerc fiú.

- Nem akarok egy ilyen döntést elhamarkodni szeretném magamat ezen átrágni. Gondolkodni szeretnék, hogy megéri-e nekem megbíznom benned. Ezért most arra kérlek, hogy menj el és majd hívlak. - néztem Charles szomorúan csillogó szemeibe.

- Rendben teljesen megértem. - mondta majd közelebb lépte hozzám és az arcomra adott puszi után ott távozott ahol bejött. Én bezártam utána az ajtót és felsétáltam az emeltre majd a fürdőbe vettem irányomat ahol levettem a ruhámat lemostam az arcomról a sminket majd gyorsan lezuhanyoztam és miután megtörölköztem felvettem a pizsamámat és Jokerrel az oldalamon feküdtem be az ágyamba. Egész éjjel forgolódtam nem jött álom a szememre. Az agyam csak azok a mondatok körül forogtak amiket Charles mondott nekem. Lehet, hogy tényleg igazat mond viszont még mindig nem tudom azokat a szavakat se kiverni a fejemből amiket akkor mondott mikor Arthurral vitatkozott. Kettős érzés volt bennem. Az egyik részem majd meghal azért hogy vele lehessek és hogy csak ő kell nekem a másik részem meg tartózkodik mindentől mert bizonytalan.

Valamikor hajnal kettő három körül sikerült álomba merülnöm. Reggel arra keltem hogy csörög a telefonom. Mindennap átkozom magamat azért mert nem némítom le az átkozott készüléket. Félálomban nyúltam a telefonomért és meg sem néztem hogy kihív csupán rányomtam a zöld ikonra majd a fülemhez emeltem a készüléket és beleszóltam.

- Haló?

- Jó reggelt Lara. - hallottam meg a Daniel hangját.

- Szia Daniel. Honnan van meg a telefon számom? - tettem fel a számomra legfontosabb kérdést mivel én nem adtam meg neki.

- Kinéztem még múltkor Lando telefonjából. Remélem nem zavarlak. - hallottam hangján, hogy vigyorog.

- Ja oké. És mit szeretnél?

- Beszélni szerettem volna veled mert Lando mesélt egy két dolgot és gondoltam lelkizhetnénk.

- Nagyon aranyos vagy Daniel. Mit tudsz?

- Mesélte, hogy mikor nálad volt a két Leclerc fiú akkor mik történtek és hogy utána nem beszéltetek hetekig egymással velük.

- Akkor nagyjából tudod a sztorit. Amit még senki nem tud mivel tegnap este történt az annyi hogy volt itt Charles és bevallotta, hogy érez irántam valamit és hogy reméli, hogy lesz közöttünk valami és hogy amit múltkor mondott Arthurnak azt nem gondolta komolyan. Én kértem tőle egy kis időt, hogy át tudjam gondolni és most itt vagyok és nem tudom, hogy mi legyen.

- Zajlik az életed kis anyám. Én azt tanácsolom, hogy bár valószínűleg te mindig az agyadra hallgatsz de most ebben az eseteben hallgass a szívedre.

- Lehet igazad van. De megyek Daniel mert én még álmos vagyok és itt nagyon korán van.

- Drágám hát mért nem mondtad, hogy zavarok?

- Azért mert nem zavarsz csupán fáradt vagyok. De majd délután hívjál fel és akkor beszélünk. - ajánlottam fel neki.

- Rendben de ha nem fogod fel venni a telefont akkor nem fogod veled többet beszélni.

- Úgy is fogsz. - jelentettem ki.

- Honnan veszed te azt?

- Onnan hogy imádsz engem és nem tudnál nem beszélni velem.

- Ebben igazad van de hagylak aludni. Szia kicsi lány.

- Szia Daniel. - majd kinyomtam a telefont és a párnára visszahelyeztem a fejemet és visszaaludtam.

Nem tudom mennyit aludtam még de arra keltem fel hogy valaki simogatja az arcomat. Nagy nehezen rávettem magamat arra hogy kinyissam a szememet és ahogy ezt megcsináltam anyát pillantottam meg az ágyamon ülve.

- Szia anya. - néztem rá nagyon álmos fejjel.

- Szia drágám. Gyere le most már enni valamit.

- Megyek egy pillanat csak átöltözöm.

- Rendben lent várlak. - majd felállt az ágyamról és kiment a szobámból. Lassan másztam a meleg takaró alól és amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem egy sima otthonos szettbe ami melegítőből állt. Lesétáltam az emeletről és a konyhába mentem anya már az asztalra rakta az ételt és én szépen leültem és falatozni kezdtem.

- És milyen volt tegnap a bál? - érdeklődött anya.

- Nagyon jó volt. Nem hibáztunk Landoval és minden tökéletesen ment Arthur is eljött. Nem voltam oda olyan sokáig. Hazajöttem és lemostam magamról a sminket meg levettem ruhámat és utána aludtam.

- És kivel beszéltél reggel?

- Daniellel tudod meséltem neked hogy mikor voltam Arthur tesójának versenyén megismerkedtem egy pár emberrel és az egyikkel beszéltem.

- És ez a Daniel hány éves?

- Jaj anya ne kombinálj. Nincs semmi közöttünk csupán barátok vagyunk. - mondtam.

- Nem ez volt a kérdésem.

- 31 éves. De lélekben olyan mint egy gyerek. De tényleg nem akarok én se tőle semmi és ő se akar tőlem semmit. - biztosítottam a dolgokról anyát.

- Rendben van drágám. Csak ezt szerettem volna tudni.

Az étel elfogyasztása után visszaballagtam a szobámba és a puha ágyamba befeküdve kezdtem bele egy újabb sorozatba a netflixen. Már a sorozat első évadának közepén jártam mikor hallottam, hogy a telefonom csörög és a kijelzőn Arthur neve jelent meg.