Rain társa

3. Hold on to me

A szerző megjegyzése: Ez a dal számomra Briant jelenti és a kapcsolatát Rainnel, aki nem feltétlenül értékeli megfelelően. Emellett mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a dal legvégén található fura monológ, számomra ismeretlen vallásilag és teljesen független látszólag a többi résztől. Nem szeretek mások vallásosságával foglalkozni és végképpen nem akarok megbántani senkit sem azzal, hogy ezt választottam. A kérdéses rész a videó 3. percénél kezdődik.

- Tetszik a nyitány? - fordult felém Brian várakozóan.

Kék szemei bizalommal voltak telve. Lassan ráncosodó arcát meleg mosolyra húzta.

Amikor felálltam, hogy ráláthassak a kijelzőre, előzékenyen elhúzódott. Finoman megérintettem a hátát közben, ami szinte szűzies összerezzenésre késztette. Éreztem, ahogy elpirul, annak ellenére is, hogy számtalanszor szeretkeztünk már. Mert vele nem lehet puszta szexnek hívni. Ő maga a szexualitás. Akkor minek kellene nevezni, ha le is vetkőzik?

- Ez középső lesz...Szóval szerintem megállja a helyét, amennyiben...

- ... nem basszuk el. Tudom - vágta rá.

Mindketten felnevettünk. Vékony, kevésbé férfias hangja üdítően hatott rám a hosszú nap végén. Fáradt voltam és nagyon álmos. De ez rajta is látszott. Az emberi lét megviseli az embereket. Nagyon... Mondhatni, ez a tragédiájuk. Az emberiség legnagyobb tragédiája a halandóság. Mert annyira törékenyek és végtelenül elesettek. Még akkor is, amikor azt hiszik, hogy erősek. A legnagyobb probléma az az emberekkel, hogy nem tudják felmérni az önnön gyámoltalaságukat. Sosem tűnik úgy nekik, hogy be kellene vallaniuk, hogy gyengék. Mert azzal, hogy bevallják, elárulják, hogy igaz. Mintha nem létezne a gyengeségük, ha nem vesznek róla tudomást. Ez olyan emberi dolog.

Túl sokat gondolkodom az embereken. Túlságosan közel érzem magam hozzájuk. Mintha egy lennék közülük. Ennek a fő oka talán az, hogy emberek között nőttem fel. Halandó családban, miután anya örökbe fogadott. Nem emlékszem semmire sem a biológiai szüleimből. Azt sem tudom, hogy miért kerültem az árvaházba. Annyira kicsi voltam, hogy az ottlétre sem emlékszem, pedig elég nagy feltűnést kelthettem azzal, hogy démon vagyok. Szinte sosincsenek démonok az árvaházakban, mivel rájuk úgy vigyáznak a szüleik, mintha kincsek lennének. Igaz, valójában a fajtám mindegyik egyede egy-egy kincs, hiszen gyakorlatilag kihalófélben vagyunk. A nehéz szaporodás és párválasztás miatt csak pártízezren vagyunk már. Mintha ez lenne a büntetésünk, amiért egyesek szerint arra születtünk, hogy uralkodjunk az emberek felett. Én nem feltétlenül hiszek ebben. Szerintem a természetfeletti képességeink oka hasonló, mint, hogy az oroszlán és a gazella nem hasonlítanak. Egyszerűen erősebb faj vagyunk.

Nem tudom, miért hagytak el a szüleim. De a legvalószínűbb forgatókönyv szerint meghaltak. Mi más oka lenne annak, hogy elhagytak?

- Mi a terved estére? - kérdezte sóhajtva egyet.

Már a táskáját pakolta össze. Komótosan belecsúsztatta a laptopját, majd a tollait és zsebre tette a mobilját. Mindig egy rakat szükségtelen szart hurcolt magával. Tudtam: az a célja, hogy kövessem. Azt akarja, hogy egyszerre érjünk ki az ajtóhoz. Akkor volt a legnagyobb esélye annak, hogy hazavihessen. Vágyik rám... Nem is teljesen pontos, hogy rám... Sokkal inkább a társaságomra. Éhezi az örök fiatalságot. Brian szerint az embernek semmije sincs, csak a fiatalsága. Ameddig fiatal, addig bármire képes és mindent tud.

Ő a mentorom, a szeretőm, a tanítóm. Neki köszönhetem a hedonizmusomat és a legtöbb dolgot, amit rockzenéről tudok. Hisz abban, hogy ez nem is egy zene, sokkal inkább egy életérzés. Egyfajta lelki béke számomra, amit magamba szívok minden egyes akkorddal és hanggal. Valójában ez a fajta szeretet már kicsi koromban is bennem élt, de ő mutatta meg nekem, hogyan tudom felhasználni arra, hogy átadjam másoknak a zenémen keresztül.

- Semmi. Hazamegyek, veszek egy fürdőt és megnézem a Jokert - feleltem tétován.

Nem indultam még el. Nem akartam könnyed adni neki a lehetőséget. Nem akartam, hogy egyértelműnek vegye a társaságomat.

- Én még nem láttam.

- Érdemes megnézni. Még adja pár mozi - mondtam ártatlanul.

Nagyon szerettem volna megcsókolni, de nem tettem. Nem akartam hogy egyértelműnek vegye a társaságomat.

Brian olyan hűséges kiskutyának bizonyult, aki az egykori mesteremből lett. Régebben neki egy elég híres bandája volt, de idővel már nem voltak elég népszerűek. Tiniként imádtam őket, ezért kerültünk kapcsolatba. Én azonnal berobbantam a köztudatba, ő pedig már nem tudott a haknikból megélni. Bár egyedülálló és utánozhatatlan művész, olyan zenét csinált, ami egy nagyon szűk rétegnek szól. Nem mozgat meg tömegeket, mert intelligenciát igényel. Ő a rockzene okos oldalát képviseli, ami sosem volt a sokak ópiuma. Mint mondtam, gyorsan túlnőttem rajta és igazán boldog voltam, hogy elfogadott egy helyet a stábomban. Legalább annyira nem lennék nélküle sehol, mint Liz nélkül. És bár néha keményen bánok vele, tudja, hogy szeretem őt és nem tudnék létezni nélküle.

Szó nélkül léptünk ki a gyéren kivilágított parkolóba. Teljesen üres volt. A stúdióban csak mi dolgoztunk aznap, hiszen vasárnap volt. Nekünk évek óta nem volt már meg a vasárnap szentsége. Már, ha ezt lehet annak nevezni.

Körülnéztem. A közelben csak Bri szürke terepjárója és az én Teslám volt. Vettem egy mély levegőt. Nem volt kedvem a társasághoz.

Aztán megpillantottam a forgalmas utca mellett egy fekete, parkoló autót. A környékén nem volt egyetlen másik kocsi sem. Furcsa volt, hiszen ezen az útszakaszon csak a stúdió volt, semmi más. Miért parkol ott valaki ilyen messze a várostól?

Tűnődve néztem a sötét luxusautó felé.

Egy alig látható alakot véltem felfedezni benne. A gyér világítás miatt, alig volt kivehető.

Felém fordult. Éreztem, ahogy rám néz. Újra éreztem azt a semmivel sem összehasonlítható érzést, amikor megláttam világítani a sötétben azt az elképesztően zöld szempárt. Gombóc gyűlt a torkomban.

Hirtelen rossz érzésem támadt. Megfordultam, az éppen távozni készülő Brianhez.

Ő felkapta a fejét és a szemembe nézett. Szomorúnak tűnt.

Kissé durva mozdulattal az arca után nyúltam és megcsókoltam. Nem akartam semmit, csak, hogy ne szálljon be az autójába.

- Mi lenne, ha együtt néznénk a Jokert? - mosolyodtam el kissé kényszeredetten.