A nevem Rain Cooper. Zenész vagyok és démon. Rocksztár vagyok, testvér és haver. Emellett buzi. A rajongóim szerint kedves is vagyok. Ők nem tudják, hogy a kukkolás a hobbim. Nem kell parás dologra gondolni, csupán szeretek embereket figyelni, amiko...
A szerző megjegyzése: A dal szerintem magáért beszél. Hasonlóak játszódhattak le Rain fejében Levi-al kapcsolatban. Emellett a vizuális típusoknak, szeretném bemutatni Levi Bondarenkót :)
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Meredten bámultam magam elé. A zene lassan elviselhetetlen hangosságokba emelkedett a fülemben. Elfintorodtam és a villámat mérgesen az előttem lévő muffinba vájtam. Valójában nem is szerettem azt az édességet. Utáltam az egyszerű piskótás dolgokat. De hajnali kettőkor csak ez volt kapható a kihalt kis kávézóban. Teljesen egyedül voltam. A pincérlány a telefonját nyomkodta a pult előtt. Hallottam az egyenletes légzését, hogyha dal léptettem. Körülnéztem, mivel tudnám feldobni azt a silány étket.
Végül feladtam és inkább lehúztam a kávémat.
A keserű, vizes folyadék szinte felmarta a torkomat.
A kirakaton keresztül pontosan ráláttam a hatalmas felhőkarcoló főbejáratára. Feszülten figyeltem.
Több napi idegesség volt már bennem addigra, amit valahogyan ki kellett adnom magamból. Nem akartam senkit sem bántani. Csak a Zöldszeműt. Az utóbbi két hetem arra ment rá az értékes pihenésemből, hogy őt figyeltem. Figyeltem, ahogyan megfigyeli a szeretteimet és a barátaimat. Mindenkit, akivel a közepesnél szorosabb kapcsolatot ápoltam. Ügyesen csinálta, de nem annyira, mint én. Egy egyszerű halandó volt csak.
Azonban szinte tudtam, hogy ölte meg Nancy-t. Ez a két tény pedig összeadva, elég alap volt arra, hogy veszélyesnek nyilvánítsam őt. Plusz, semmi hiteleset nem tudtam meg róla. Annyi az összes információm, hogy Levi Bondarenkónak hívják és már egy éve ügyvédbojtár a Poe és társainál. Közepes teljesítményt nyújt, de valószínűleg el fogják hozni az első konzultációra velem és Lizzel. Már nagyon vártam. Kivéve, ha megölöm ma éjjel. Akkor kicsit kínos lesz.
Órák óta ültem egy helyben a szokásos, fekete szerelésemben, amikor kihajtott a szakadt Volkswagen a garázsból. Fekete, jellegtelen darab volt, aminek nyikorgó hangját még a zenén keresztül is hallottam. Pár dollárt dobtam az asztalra, majd már ott sem voltam.
A meleg nyári este miatt a motorommal mentem. Szintén jellegtelen, fekete darab volt, mégis kedves a szívemnek. Emlékszem, az a fiú ajándékozta nekem, akivel összeszereltem. Ő volt életem első igazi szerelme. Neki adtam túl sok első pillanatot az életemből.
A menetszél belekapott az felkontyolt hajamba, amikor kihajtottunk a városból, a sivatag felé. Furcsa volt az egész helyzet. Nagyon távolról tudtam csak követni, mert kevesen voltak az utakon. Ilyenkor még a világ egyik legzajosabb városa is alszik. Áthajtottunk az egyik legzűrösebb negyeden, majd mélyen a végtelen, vörös homoktengert szeltük a göröngyös mellékúton.
Egyetlen épület volt csak végül előttünk, aminek tetején már messziről látszódott a hatalmas kereszt.
Összevontam a szemöldökömet, amikor az alak kiszállt az autóból és bement főbejáraton.
Távolabb parkoltam le és a egyik lábamat letettem a homokba. Az éjszaka csendes volt és meleg, mintha csak sosem akarna véget érni. Túlságosan nyugodt volt ez az egész, ugyanakkor szokatlan.
Miért menne valaki templomba hajnalban?
Vagy egy órát vártam rá, de nem jött ki. Az épület előtt csak a Vokswagene nyomai voltak láthatóak. Csak ő szokott itt parkolni?
Végül a kíváncsiságom győzött és már nem voltam képes tovább számolni a perceket. Otthagytam a járművemet és gyalog közelítettem meg a templomot.
Sosem szoktam ilyen helyekre járni. A családunk nem volt vallásos, jómagam pedig már a melegségem miatt is tartózkodtam a keresztény egyháztól. Megvetettem mindenkit, aki ok nélkül gyűlöl másokat és a világ egyik legundorítóbb dolgának tartottam a homofóbiát.
Maga az épület nagyon réginek látszott. A falait már többször újra vakolták, így feltételeztem, hogy rendszeresen karban tartják. Az ablakok is újak voltak. Az ajtó azonban be volt zárva, így egyetlen határozott, hangtalan rántással, kitéptem a helyéről. Nagyon sokáig fejlesztettem ezt a technikát, de mostanra a legtöbb zárnál működik. Már úgy megy, mint a karikacsapás.
Teljesen sötét volt odabent és csak a tárgyak körvonalait tudtam kivenni. Az ősrégi padsorok között hűvös, ellenállhatatlan fuvallat csapta meg az arcomat. Az oltár felé sétálva, kellemes, fás illatot éreztem, ami mintha körbelengte volna az egész teret. A főhajóban azonban hiányoztak a kegytárgyak és az a sok szar, amivel a papok bohóckodtak.
Hirtelen fény gyulladt az egész templomban. Égi, mindent beragyogó világosság támadt, ami egy pillanatra elvakított.
- Ki az? - szólalt meg egy erélyes, mély hang valahonnan fentről.
Oda néztem és a karzaton nehezen kivettem egy alakot. Félmeztelen volt és kócos. És felettébb elragadó. Csillogó, zöld szemét rám függesztette és vékony ajkait még inkább összepréselte.
- Én csak… Láttam a keresztet… És… - hebegtem.
Le sem tudtam venni a szemem róla. A tartása, a teste olyan volt, akár egy nemes vadé, aki uralkodik az egész erdőn. Kecses volt, mégis fenséges. Ugyanakkor éreztem benne valami megfoghatatlan vadságot.
Szótlanul bámult rám hosszú másodpercekig. Végül elindult lefelé a lépcsőn. Komótos volt és kimért, mégsem tudtam nem rá figyelni. A szívem majdnem kiugrott a helyéről. Csak egy szürke mackóalsó volt rajta. Akkor vettem csak észre, hogy a felső testét hatalmas karmolásnyomok csúfítják. Már csak a hegeket láttam, de megborzongtam a fantomfájdalomtól.
Kidolgozott izmai ritmikusan feszültek meg és ernyedtek el, mintha egy jól ütemezett gépezetet működtetnének.
- Ez a templom nagyon régóta nem az egyház tulajdona. Magánterület.
Hátráltam egy lépést és majdnem elestem egy padban. Igen, egy démonhoz képest nagyon szerencsétlen vagyok.
Nem akartam a szemébe hazudni. Valami megfoghatatlan, kellemetlen érzés lett úrrá rajtam.
- N-ne haragudj. Én… nem tudtam - dadogtam elpirulva.
Sosem voltam az a szégyenlős fajta. Nem volt lámpalázam és nem féltem semmilyen társas interakciókor sem. Azonban abban a percben teljesen elöntött egyfajta kislányos zavar. Mintha maga alá gyűrt volna a kisugárzása.
Kissé oldalra biccentette a fejét. Úgy nézett le rám, mintha megbabonáztam volna. Nem voltam alacsony, ő mégis fölém tornyosult és legyőzöttnek éreztem magam emiatt.
Hosszúkás, élesen metszett vonásai egy csapásra ellágyultak. Furcsa, békésen beletörődő mimikát vett fel. Borostás arcán a rég áhított nyugalom látszott összességében.
- Be volt zárva a főbejárat. Mindig bezárom - suttogta.
Vettem egy mély levegőt, mintha mondani készülnék valamit, de aztán mégse. A kikezdhetetlen logikájával nem tudtam mit kezdeni, hiszen igaza volt.
Lassan felém nyúlt. Az arcomhoz, mire összerezzentem.
A következő pillanatban, mielőtt hozzám érhetett volna, már ott sem voltam. Gyorsan szedve a levegőt, a motoromra támaszkodtam. Teljes zavar uralkodott a fejemben, amitől minden tagom bizseregni kezdett. Hirtelen erőtlennek, egyenesen gyengének éreztem magam. Mintha nem is démon lennék, hanem ember. Sőt, valami még annál is gyengébb és jelentéktelenebb. Nem tudtam hová tenni a zöld szemeiben felragyogó furcsa szikrát, amikor rám nézett.
- Mi a fasz volt ez? - kérdeztem magamtól, de azt nem tudnám megmondani, hogy hangosan is kimondtam-e mindezt.
