Rain társa

8. Underneath 2.

 - Storm... Kelj fel... - rázogattam az öcsém vállát.

Nehezen kinyitotta a szemeit és felém fordult.

- Mi a franc van? - pislogott fel rám.

Leültem a hatalmas ágy elé, hogy egy vonalba kerüljön az arcunk. Láttam rajta, hogy még nem igazán van magánál. Neki kifejezetten sokáig tartott felébredni reggelente, pláne, ha előző éjszaka dolgozott. Egy melegbár vezetője volt, ami különösen érdekes, tekintve, hogy heteró.

- Figyelj, van egy srác... - kezdtem, lehúzva magamról a cipőmet.

- Ez a Levi fiú? - kérdezte kissé rekedten.

Bólintottam csak egyet. Minek hazudjak neki?

- Szóval... Ma megcsókoltam és minden jó volt - itt éreztem, hogy enyhén elpirulok - Aztán váltig állította, hogy ő a nőket szereti.

Összevonta a szemöldökét. Lassan ülő helyzetbe tornázta magát. Ujjaival lassan végigfésülte a kócos haját és a szakállát, hogy ismét kifogástalanok legyenek.

- És szerinted ez igaz?

A fejem ráztam.

- Akkor mi a kérdés? Hazudik magának és neked is. De te nem tudod ráébreszteni, hogy ő biszex... Bátyus, eddig neki kell eljutnia. Mindenkinek a saját tempójában kell feldolgoznia - mondta halkan, őszintén.

Mogyoró szemeiben mérhetetlen együttérzést láttam. Valamiért ő mindig tudta, mit kell mondania és mi a helyes. Én pedig igyekeztem követni a tanácsait.

Óvatosan, finoman eltűrt egy hajtincset az arcomból. Nagyot sóhajtott.

- Érzel iránta valamit? - tudakolta nyugodtan.

Már kiskorunkban is gyakran beszélgettünk a világ nagy dolgairól. Mert az olyan felnőttes dolog és mi sokkal jobban megértettük egymást, mint az átlagos testvérek.

- Nem tudom... Csak nagyon furcsa... Mármint konkrétan fizikailag rosszul vagyok néha a közelében, miközben valami csodálatos erőt áraszt magából. És valamiért úgy érzem, kedvesnek és figyelmesnek kell vele lennem...

Leintett.

- Rain, lehetséges, hogy ez valami démon-dolog?

Nagyon ritkán beszéltünk démon-dolgokról. Ennek az az egyetlen oka volt, hogyha beszélünk róla, akkor egyértelművé válik, hogy és halhatatlan vagyok, ő és anya pedig csak emberek. Gyerekként nagyon nehéz volt ezt kezelnie, így az évek alatt inkább hallgatásba torkollott ez a küzdelme a nyilvánvalóval.

Akkor én vontam össze a szemöldökömet.

- Az nem lehet...

Én tudtam, hogy nem lehet, de ezt semmiképpen nem akartam elárulni neki.

- ...és az egész annyira kínos volt - fejezte be a történetét Brian.

Nagyot kortyoltam a narancslevemből.

Egy zajos étteremben ültünk kettecskén. A vacsoránk romjai felett beszélgettünk már vagy fél órája, de a pincérek nem mertek ránk szólni. A srác, amikor beléptem, azonnal felismert. Művész úrnak szólított, amitől nevetnem kellett. Nem merte azt mondani, hogy a hét legforgalmasabb estéjén, ne foglaljuk le feleslegesen a legszebb asztalukat.