Rain társa

5. But you, you never do.

A szerző megjegyzése: Ez a rész hirtelen ötletből született, ami látszik is rajta. Ez a dal eszembe juttatta az első szerelmi vallomásomat, aminek hatására a kiszemelt férfiú konkrétan elájult. Fogyasszátok szeretettel!

Mély levegőt vettem. Éreztem, ahogy az életet adó oxigén beáramlik az orromon át, egészen a tüdőmig. Kihúztam magam a székemben, hogy lenyugodjak. Elmosolyodva pillantottam a tőlem nem messze ülő Brianre, aki a gitárját babrálta. Feketére lakkozott körmeimmel szórakozottan végigszántottam a hajamat, hogy hártadobjam.

- Az utolsó dalunk egyfajta lazítás... Lemondás és békés szeretet - mondtam halkan, mire izgatott moraj futott végig a tömegen.

Az egyszerű, megbabonázó szólam teljesen kiürítette az agyamat. Hosszú napok óta nem gondoltam végre semmi aggasztóra. Nem láttam magam előtt Levi zöld szemeit és nem rettegtem attól, hogy a szexvideóm kikerül a netre. A kettőnek nem volt köze egymáshoz, de a legtöbb időmet ezek vették el.

- Woke up alone in this hotel room. Played with myself, where were you?

A szavak, mintha a megkönnyebbülés morzsái lettek volna, peregtek le a nyelvemről. Annyiszor adtam elő már ezt a lassú, kissé buta dalt, hogy nem igényelt különlegesebb figyelmet. Szinte csak beszéltem, mégis kellemes, őszinte hangok töltötték meg a termet.

- Maybe one day you'll call me and tell me that you're sorry too. But you, you never do.

Ajkaim lassan a mikrofonhoz értek szinte. Éreztem a fémes ízét a nyelvemen. Ujjaim a hideg felületére csúsztak. Lehunytam a szemem és élveztem, ahogy a szavak már nem jutnak el hozzám. Hűvös, vonzó fuvallatot éreztem. Olyant, mint amikor a nyári kánikulában kinyitod a hűtő ajtaját.

- Why won't you ever say what you want to say? Even my phone misses your call, by the way - hallgattam el végül.*

Tapsvihar kerekedett felül a gitár utolsó hangjain, én pedig kinyitottam a szemem. A tinilányok tömegében hirtelen csak egyetlen emberre tudtam nézni. Ő nem sikoltozott, nem csinált semmit. Csak rám figyelt. Arcán nem láttam érzelmeket, mégis éreztem, hogy nem mérges vagy feszült. Akkor farmer és egy fehér póló volt csak rajta, mégis ellenállhatatlannak találtam. Zöld szemeiben a világ minden gyönyörűsége ott ragyogott.

Közvetlenül előttem ült, ahol addig egy harmincas anyuka foglalt helyet.

Felálltam és Brian kezét fogva meghajoltam. Az idősebb zenész kissé értetlenül nézett rám. A fejemet ráztam csak és megpróbáltam összekaparni a gondolataimat. Próbáltam nem szétcsúszni.

Miután gyorsan levonultunk, magamhoz intettem a biztonságiak hatalmas, kigyúrt főnökét.

- Hozd be az öltözőmbe az első sorból a zöld szemű pasit - mondtam kiszáradt torokkal.

Koncertek után szeretek egyedül lenni. Ilyenkor összeszedem a gondolataimat és értékelem a történteket. A stábom tagjai tudják, ilyenkor nem éri meg zavarni, hiszen nem nagyon vagyok ott sehol fejben. Ilyenkor hosszú percekig ülök és bámulom a saját tükörképemet.

Most is ez volt a program, azonban csak nem tudtam kiverni Levi-t a fejemből.

Nem öltöztem át, csupán egy pohár vizet ittam.

Az ilyen kislétszámú közönségtalálkozókban az a jó, hogy nagyrészt a saját ruháimban lépek színpadra. A leggyakrabban csak Bri kísér el, így megvan a bensőséges bája az eseménynek. Olyan, mintha mindenkinek külön-külön énekelnék. A szemükbe tudok nézni és látni a mosolyukat. Teljesen más szempontból felemelő, mint egy harmincezres arénashow.

Bő fél órába telt, amíg nyílt az öltözőm ajtaja és belépett rajta Levi teljes életnagyságban.

- Nem szoktam hozzá, hogy egy igazi rocksztár a backstage-ben fogad... Mondjuk ahhoz sem, hogy betör a házamba - mosolygott rám a tükörben.

Sóhajtottam egyet. Annak ellenére, hogy igaza volt, még a feltételezés is sértett.

- Ha nem egy templomban laknál, kevesebben tévesztenék össze az otthonodat egy templommal - feleltem kissé szárazan.

Közelebb jött. A hűvösség egyenesen belőle áradt. Hirtelen felpattantam, hogy érezze, mennyire vagyok gyors.

- Felvágták a nyelvedet - jegyezte meg még mindig mosolyogva.

- Miért jöttél ide?

- Te miért törtél be hozzám? Mit terveztél? - kérdezett vissza hangosabban.

Nem akartam felelni. A cipőmet néztem. Szegecses, hegyes orrú félcipő volt, amit imádtam.

- Tudom, hogy leskelődtél utánam és Nancy után - mondta végül.

Feszülten fújtam egyet, ismét végigmérve a szépen metszett, férfias arcát. Sötét haját gondosan hátrafésülve hordta, mégis égető vágyat éreztem, hogy elmerítsem benne az ujjaimat.

- Te beszélsz? Hetekig megfigyelted a barátaimat - vágtam rá indulatosan.

- És milyen érzés? Ugye, hogy nem kellemes? - lépett közelebb.

Éreztem az isteni, fás illatát, ami mintha a lényéből áradt volna és nem is illeszkedhetne jobban a személyéhez. Mélyen a szemébe néztem, majd tekintetem a szájára vándorolt és akaratlanul is az alsó ajkamra haraptam. Szinte fejbe vágott a közelsége. Szédülni kezdtem és olyan érzésem volt, mintha részeg lennék.

Felkuncogtam.

- Mondd, hogy szerinted is ugyanolyan szexi ez a pillanat... - csúszott ki a számon.

Összevonta a szemöldökét és eltávolodott tőlem. Derekam az öltözőasztalnak ütközött, amin meg tudtam támaszkodni.

- Valamit nagyon félreértesz. Én teljesen heteró vagyok... Láttad ahogy Nancy-vel... Csak meg akarom tudni, mit akarsz tőlem... Héj, jól vagy? Rain... Jól vagy? Fáj valamid? - hangja a szaggatott mondatok végére igencsak kétségbeesetté vált, de ebből vajmi keveset érzékeltem, mivel lassacskán minden elsötétedett a szemem előtt.

*Harry Styles - From the Dining Table (2017)