Rain társa

8. Underneath 1.

A szerző megjegyzése: Az elkövetkező két rész gyakorlatilag egy utazás lesz Levi legbensőbb félelmeibe. Ezért választottam ezt a dalt, mert egy kicsit reprezentálja Rain lépéseit egy olyan ember múltjába és érzéseibe, aki sosem akarta ezeket megosztani. Emellett ezzel szeretnék mindenkinek nagyon boldog és mesés történetekben gazdag új évet kívánni!

Szörnyű fejfájásra keltem. Minden illat, hangfoszlány és textúra olyan volt, mintha egy hatalmas turmixgépben összekeverték volna. Csak a töredékük jutott el a tudatomig és még ennél is kevesebbet tudtam pontosan beazonosítani. Kiszáradt a torkom és mintha egy papírgombócot akartam volna lenyelni. Kellemes, fás illat csapta meg az orromat.

- Levi... - hörögtem hirtelen felülve.

Vakító fehérség borította be az amúgy elég sötét berendezésű szobát. A puritán, fa bútorok praktikusnak, ám lelketlennek tűntek. Ami pedig a legfontosabb volt: biztosan nem az enyémek voltak. A vérvörös pamutágynemű túl meleg volt nekem és semmi olyan szag nem volt rajta, ami ismerős lett volna. Gondosan be voltam takargatva. A ferde falakból egyből rájöttem, hogy egy tetőtérben vagyok.

- Levi... - motyogtam hang nélkül.

Szédülni kezdtem. Nehézkesen kikászálódtam az ágyból és körülnéztem tüzetesen. Mintha egy bemutatóház steril, jellegtelen belső tere lett volna. Mintha nem is élő emberek laknák.

Végül találtam egy ollót az éjjeliszekrény fiókjában és második próbálkozásra, megtaláltam a kijáratot a nappali felé, mert elsőre a fürdőszobába nyitottam be.

A kis lakás többi része is hasonlóan mainstream volt. A Harcosok klubját juttatta eszembe. Levi pontosan olyan, mint a főszereplő... Ő is úgy akar normális lenni, hogy olyan dolgokat tesz, amik mások szerint normális. Pedig normálisnak lenni nem erény.

Az IKEA-nappali kanapéján, nekem háttal foglalt helyet. Csak a feje búbját láttam, de éreztem a jelenlétét. Azt is, hogy figyel rám.

Az ollót gondosan a markomba rejtettem és kissé esetlenül ledobtam magam mellé. Hosszú percekig bámultam a hatalmas tévé képernyőjét, amit a gyakornoki fizetésből teljesen biztosan nem engedhetett volna meg magának. Összességében az egész ház olyan volt, mintha amit nem engedhetett volna meg magának.

- Bírom Gordon Ramsay-t... - jegyezte meg.

A konyha ördögét nézte. A hatodik évad tizenhatodik részét. Hogy honnan tudtam? Én is bírtam Gordont. Mondjuk, kissé függő voltam.

- Én is... Elég őrült, de nagyon rendes fickó - feleltem egykedvűen.

- Miatta tanultam meg főzni. Addig szakácsnőm volt.

- Tudsz főzni?

- A pásztorpitém verhetetlen. Majd egyszer megkóstolhatod.

- Pásztorpite? Angol vagy? - vontam össze a szemöldökömet, miközben rá sem néztem.

Igyekeztem minél több információt kihúzni belőle anélkül, hogy feltűnne neki.

- Van akcentusom?

Nemet intettem a fejemmel. Akkor vettem csak szemügyre, hogy már nem a szakadt pólóját és farmerét viselte. Hófehér ing és kockás szövetnadrág volt rajta. Meztelen lábujjai szinte elvesztek a hosszúszálú szőnyegben. Van valami megmagyarázhatatlanul szexi a meztelen férfi lábakon.

- Vagy százötven éve nem jártam Angliában.

Hangja színtelen, már-már csevegő volt.

- Tavaly felléptem ott - vetettem fel - Elmehetnénk valamelyik nap. Jöhetnél a...

Megrökönyödtem a saját hangomon. Miért mondok ilyeneket? És miért ajánlok fel ilyesmit egy idegennek?

- A magángépeddel? Kihagyom... - rá kaptam a tekintetem, ezért hozzátette: - Nincs útlevelem.

- Ahogyan jogsid és egyetlen bírságod sem?

Sóhajtott egyet. Izmos, tónusos karját átvetette a hátam mögött a kanapé támláján. Mint egy tini romantikus filmben. Majdnem felnevettem.

- Biztonságosan vezetek - felelte nyugodtan.

Közben a tévében Gordon éppen kiosztotta a két agyhalott, beképzelt étteremtulajdonost. Öröm volt nézni, hogy ő minden következmény nélkül tapló lehet bárkivel.

Mély levegőt vettem és a tőle távolabbi kezemmel a szürke kanapé párnái közé rejtettem az ollót. Észrevétlenül közelebb kerültem hozzá. Hűs nyugalom járta át a testemet.

- Komolyan: hány éves vagy?

- Elhinnéd, ha elmondanám?

- Próbáljuk ki...

Most ő vett mély levegőt.

- Abban az évben születtem, amikor a Borgia-pápa a sírba szállt - suttogta.

Ekkor nézett rám először. Közvetlenül a szemembe. Zöld, mindent átható tekintetét az enyémbe fúrta. Hirtelen abbamaradt a szédülésem.

Néhány másodpercig gondolkodtam. Nem az erősségem a történelem.

- Ezerötszázhárom? Volt róla egy sorozat.

Csak bólintott egyet.

Hosszú másodpercekig néztem a szemébe. Minden tagomban remegni kezdtem, akár egy tini. Önkéntelenül az alsó ajkamba haraptam. Éreztem a jéghideg, párás leheletét a nyakamon. Láttam, hogy a számat nézi.

Vannak olyan pillanatok, amikor az ember megérzi, mit kell tennie. Tudtam, hogyha nem csókolom meg most, akkor sosem fogom már. Hatalmas kezével megsimogatta az arcomat. Érintése finom volt. Sokkal finomabb, mint gondoltam. Lágy és hívogató.

Mondhatni, mint egy éhező vetettem rá magam. Tudom, nem túl szemérmes. De abban a pillanatban helyesnek tűnt és emiatt minden más is annyira széppé és cseresznye ízűvé változott.

Néhány másodperc múlva a kanapéba préselve találtam magam. Két karjával a fejem mellett támaszkodott, de csak egy pillanatig. Ahogy elszakadt az ajkaimtól, azonnal a nappali másik felében termett. Zavarodottan sétált fel és alá.

- Nem... Ezt nem... - motyogta.

- Annyira nem ellenkeztél - sóhajtottam, még mindig a plafont bámulva.

Teljesen a történtek hatása alatt voltam. Az érzelmek úgy kavarogtak bennem, mintha engem is beletettek volna a turmixgépbe. Nem tudtam értelmes, logikus magyarázatot adni arra, hogy miért csókoltam meg egy olyan pasit, akit néhány órája még meg akartam ölni. Sosem voltam olyan típus, aki ilyesmit tesz. Kicsapongó voltam, de nem teljesen idióta.

- Ez az, basszus... Én nem vagyok izé...

Hirtelen ránéztem. Összevontam a szemöldökömet, de csak egy összezavarodott pillantást kaptam.

- Micsoda? Buzi? Egy elkárhozó, megvetendő homokos?! - üvöltöttem felpattanva.

Levi nyelt egyet. Érezte, hogy sarokba szorítottam.

- Én a nőket szeretem.

- Liz nem pont ezt mondta - nevettem fel keserűen.

Kikerekedtek a szemei és hirtelen nagyon közel volt. Éreztem a leheletét és a semmihez sem fogható, fenyegető kisugárzását.

- Ne merészeld...

A mellkasára tettem az egyik kezemet és eltoltam magamtól. Semmi mást nem akartam, csak menekülni.

Elegem volt Levi-ból és mindenből, ami vele kapcsolatos. Elegem volt abból, hogy heteró, abból, hogy folyamatosan titkolózik, abból, hogy nem tudok semmi másra nem figyelni, csak rá.