Rain társa

15. 'Cause he belongs to me

A szerző megjegyzése: Régebben, amikor indokoltnak kellett volna lennie, kifejezetten nem kedveltem a One Direction-t. Mondhatni azon elenyésző számú korombeli hölgyhöz tartozom, aki csak a szüneteltetés után ismerte meg őket. Ennek az az egyszerű oka volt, hogy én mindig is inkább rocker voltam, tehát eszeveszett Tokio Hotel-fan a mai napig. Ebből adódóna, kicsit érdekesebben értelmezem ezeket a dalokat, amiket tizenévesek írtak. A fenti dal szerintem az elemi féltékenységet jeleníti meg, amit mindenki átélt, aki valaha volt tinikorában szerelmes. Emiatt éreztem relevánsnak ehhez a részhez. Fogyasszátok egészséggel!

Kényszeredetten mosolyogtam, miközben a műsorvezető magához szorított.

- Bevallom: pont olyan csodás, mint elképzeltem - huppant le a helyére.

Felnevettem a közönséggel együtt. Finoman megigazítottam magamon a bőrkabátomat, majd én is leültem.

- Van ilyen csodás-faktor? - kérdeztem nyugodtabban.

Kifújtam magam egy kicsit. Nem fütyültek ki és az élő twitter-sávon csak pozitív üzenetek futottak a kijelzőn előttünk. Olyan emberrel beszélgettem, akit kifejezetten kedveltem.

David Monroe hozzám hasonlóan, saját erőből küzdötte fel magát oda, ahol most van. Amerika egyik leghíresebb late night showjának házigazdája. Megjárta a televíziós ranglétre minden kis állomását, most pedig egy ország szereti. Mondjuk az ő seggét nem látta ugyanezen ország nagy része.

- Egyértelműen. Nos, hogy' vagy? Izgulsz?

A hajamba túrtam.

- Kicsit. Nem érzem, hogy szégyellni valóm lenne.Mégis kissé aggaszt, az emberek véleménye - feleltem könnyednek szánt hangon.

David bólintott, majd a táblagépére pillantott.

- Úgy érzed, hogy... megvetendő ez a helyzet? - nyelt egyet.

Éreztem, hogy ez a kérdés inkább a műsor szerkesztőjétől érkezett, mint tőle.Ő is durvának érezte.

- Nem. Azt kellene? Szingli voltam, Scott is. Két fiatal találkozott és eltöltöttek egy jó estét. A megvetendő az, hogy az egyik levideózta és amikor nem tudta a másikat megzsarolni, megosztotta a neten. Azt egy elég gerinctelen dolognak érzem - válaszoltam egy pillanatig magam elé meredve, majd ismét a beszélgetőpartneremre fókuszálva.

Nem akartam neki beszélni Levi-ról. Nem akartam neki elmondani semmi ilyesmit. Meg akartam magamnak tartani a kapcsolatunk minden kis részletét. Ez olyasmi, mint a tinédzserkori szerelem. Amikor még nem igazán tudjuk, mit is akarunk igazán, de azt nagyon akarjuk és senki másnak nem akarjuk átengedni. Ilyenkor nem tudjuk elviselni, hogy valaki más is ránézzen a kiszemeltünkre, azt pedig végképpen nem, hogy beszéljen vele. A gyermeki irigység összetéveszthetetlen jeleit viseltem magamon és ez egyáltalán nem töltött el olyan rossz érzéssel, mint kellett volna. Tudtam, hogy ez természetes, mégsem akartam megosztani senki mással a zöldszeműhöz fűződő féltékenységemet.

Hirtelen felnevettem.

- Olyan arcot vágsz, mint amikor a nővérem megtudta, hogy Ricky Martin meleg...

A férfi hevesen rázta a fejét. Lassan őszülő, fekete, félhosszú haja meglibbent az arca körül. Láttam a kis arcrezdüléséből, hogy belülről rágja az alsó ajkát. Szürkés szemei kissé fénytelenek voltak már.

- Nem, csak furcsa hatással vagy az emberekre. Van, aki imád téged, többen állították, hogy képesek lennének meghalni miattad. Mások pedig leköpnének leginkább. Ők vannak kevesebben. Ez lehet, hogy azért van, mert démon vagy? - tudakolta, kortyolva egyet a vizéből.