Folyékony Valóság - Percy Jackson fanfiction /Befejezett/

XXV. Noah

A Nap már lemenőben volt, mikor az étkező pavilonhoz vezető úton összetalálkoztunk Clarisse-szal és néhány „barátjával" (Akik szerintem csak azért lógnak vele, mert félnek a lánytól...Tipikus).
Nagyon drukkoltam magunknak, hogy sikerüljön észrevétleneknek maradnunk, ugyanis ha Clarisse bármiféle negatív megjegyzést tesz ránk és a táborban való tartózkodásunkról, akkor Rose tutira neki megy és nem tudom biztosan, hogy ki nyerné azt a harcot. Az viszont egyértelmű, hogy mindkettőt súlyos sérülésekkel kéne a gyengélkedőre szállítani.
Talán Clarisse fejében is megfordulhatott egy ehhez hasonló gondolat, ugyanis ránk nézett és éppen nyitotta volna a száját, amikor egy szánakozó grimasz kíséretében inkább elfordult és a mellette lévőkkel kezdett el beszélgetni, akiktől csak egy-egy lenéző pillantást kaptunk. Tutira rólunk volt szó, de ahogy megállapítottam, ez rajtam kívül senkit sem izgatott.
Amíg elértünk a fehér oszlopos építményhez, sok táborozó kezdett sutyorogni a hátunk mögött, de láthatólag Rose és Kaden elvoltak egymással. Valamiről nagyon heves eszmecserét folytattak.
Mikor odaértünk az étkezőasztalokig, ahol a jelek szerint enni fogunk, hirtelen feszült csend telepedett az összes félistenre. A táborozók kíváncsísággal és gyanakvással kevert tekintettel méregettek minket. Néhányan halkan suttogtak a mellettük ülő fülébe, de rólunk egy pillanatra sem vették le a szemüket. Rose és Kaden mintha semmit sem vettek volna észre az egészből, fogták magukat és leültek a legközelebbi asztalhoz miközben még mindig beszélgettek... de az is lehet, hogy inkább veszekedésnek mondanám.
Az asztalnál ülők elég vicces fejet vágtak, ugyanis akkorára tátották a szájukat, hogy egy lapostányér könnyűszerrel befért volna rajta. Nem értettem, mi bajuk lehet, így lassan én is elindultam, hogy leüljek Rose mellé, aki a beszélgetés közben hevesen gesztikulált.

- Bocsika, de itt nem ülhettek! - szólt oda nekem egy lány, aki idő közben valahonnan a hátam mögé került - Itt csak Aphrodité gyermekei ülhetnek és ahogy elnézlek titeket, egyikőtök sem hallott még a megfelelő arcápolásról - fintorgott a lány.
- Bocsi, mi van? - fordult hátra Rose, abbahagyva az eszmecserét. Biztos megérezte, hogy éppen sértegetik.
- Az van, hogy mindjárt hányok a töredezett végű hajadtól - folytatta a mögöttem álló.
- Ne haragudj, de mit képzelsz, ki vagy te!? - állt fel Rose a helyéről.
- Drew! Ezt kedvesebben is lehet közölni! - kocogott oda hozzánk Nate, akinek egy jókora kötés díszelgett a felkarján.
- Az meglehet, de így legalább az egyikük már nem ül az asztalunknál - méregetett minket undorral Drew.
- Na gyertek innen mielőtt még a végén sírva fakad! - fordult felénk Nate.

Elvezetett minket a Hermész bungallósok asztala mellett, akik éppen a késekkel kardoztak, majd néhány üresen álló asztal előtt haladtunk el, mire Mr. D és Kheirón asztalához értünk.

- Gondolom nem probléma, ha inkább itt esztek - mutatott a nagy asztalra a fiú - , az ülésrendeket mindig szigorúan veszik a táborozók. Komoly harcok is voltak már belőle az Árész és az Appolón bungallósok között.
- Persze teljesen megfel...
- Mi az, hogy itt esznek!? Ezek a kémek? Ezek a semmirekellő potyautasok? - szakított félbe a bor istene.
- Ugyan, Dionüszosz! Te is tudod jól, hogy nem kémek! Ez csak a buta paranoiád - szólalt meg Kherón is - Üljetek le nyugodtan! - mutatott az üres helyekre.
Dionüszosz valami olyasmit motyogott az ég felé, hogy „azért ekkorát nem vétkeztem", de fogalmam sem volt ezt mégis kinek és miért mondja, de több eszem volt annál minthogy megkérdezzem tőle. Nate közben helyet foglalt a saját asztalánál, ahol láthatólag sok kérdést kapott a féltestvéreitől, és a felénk forduló fejek láttára szerintem a legtöbb velünk kapcsolatos volt.

A feszültség lassan kezdett megtörni és a táborozók jobbnál jobb falatokkal rakták tele a tányérjaikat. Volt mindenféle hús, különböző módon elkészítve, többféle krumpli, de ahogy láttam az egyszerű sültkrumpli aratta a legnagyobb sikert. Volt aki vanília fagylaltot vacsorázott sültkrumplival, amit nem igazán tudtam hova tenni, de egy vállrántással túltettem magam a dolgon. Rengeteg féle gyorskaját láttam a Hermész bungallósok tányérjain, ezzel szemben az Aphroditések szinte mindegyike csak salátát szedett a tányérjára.
Amikor már éppen kezdtem volna enni a saját kajámat, mindenki felállt és a helyiség közepén lobogó tűzbe dobott valamit a tányérjáról. Rose-zal és Kadennel váltottunk egy furcsálló pillantást, majd úgy láttuk helyesnek, ha mi is utánozzuk őket. Így mindhárman megváltunk a tányérjaink tartalmának felétől és kissé kelletlenül mentünk a helyünkre. Ha jól tippelek valamiféle áldozás céljából égeti el mindenki a legjobb falatjait, aminek szerény vélemény szerint inkább a maradék felelne meg, de itt ez a szokás...
Viszont így már legalább rájöttem, hogy azért van mindenki tányérján annyi minden, hogy aztán maradjon is nekik mit enni...