Folyékony Valóság - Percy Jackson fanfiction /Befejezett/

LXXIII. Rose

Miután beléptünk az amfiteátrumba, alig győztünk arrébb ugrálni az utánunk csődülő hatalmas tömeg elől. Mindenki nagy izgalomban volt, mintha valami különlegesen nagy látványosság lenne készülőben. A színarany építmény ülőhelyei kezdtek lassan megtelni, ameddig mi zavartan ácsorogtunk az arany oroszlánfejekkel díszített oszlopok között.

-Most mit is kéne csinálnunk? - nézett Nate kérdően Zoé-ra. - Meg kéne keresnünk az Oroszlánt ebben a nagy tömegben? Az órákig is eltarthat! - sóhajtott bosszúsan. - Szinte itt van az egész város!
-Ami azt illeti nem csak szinte, - mondta a lány - az egész város elfér ebben a hatalmas amfiteátrumban! És ne izguljatok, ha itt lesz az oroszlán csillagjegy, azt higgyétek el, észre fogjátok venni!

Alig mondta ki az utolsó szót, mire az összes oszlopot díszítő oroszlán szájából hatalmas lángcsóvák csaptak ki, melyek olyan váratlanul értek minket, hogy megpörkölték Noah és Kaden haját, míg én akkorát ugrottam ijedtemben, hogy feldöntöttem Nate-et.
Heves szitkozódások közepette segítettük egymást talpra, míg Noah és Kaden riadtan tapogatták a fejüket.
Éppen javasolni akartam, hogy jobb lenne, ha arrébb mennénk az oszlopoktól, mielőtt mindannyian kopaszra égünk, mikor hirtelen az épület közepén találtuk magunkat, miközben egy egész városnyi ember tekintete szegeződött ránk. Az oroszlánok szájából újabb adag tűz lövellt ki, melyet követően vakító arany fénnyel megjelent előttünk egy 30-as éveiben járó férfi.
A haja világos volt és rövidre nyírt, bőre pedig napbarnított. Legalább 2 fejjel magasabb volt nálunk, úgy tekintett le ránk a narancssárgás szemeivel, melyek nagyban az súgták, jobb ha nem packázunk a pasassal. Római páncélzathoz hasonló harci öltözetet viselt, mely „felettébb meglepő" módon szintén arany színű volt, akár a hatalmas építmény, mely körbevett minket. Mellvértjét egy oroszlánfej dombormű díszítette, mely úgy nézett ki, mintha az állat éppen ordítás közben esett volna bele az éppen megszilárduló arany páncélzatba.

-KÉSZEN ÁLLTOK EGY IGAZI HARCRA!? - ordította teli torokból a közönség felé a férfi. - KÉSZEN ÁLLTOK AZ ÉVSZÁZAD LEGEMLÉKEZETESEBB ÖSSZECSAPÁSÁRA!? HADD HALLJAM, MIT VÁLASZOLTOK!? - fordult körbe tárt karokkal az amfiteátrum közepén, minket teljesen figyelmen kívül hagyva.
-IGEN! - hangzott az egyöntetű válasz a város lakóitól.
-NEM HALLOTTAM! - emelte füléhez kezét az oroszlán csillagkép.
-IGEEEN!!! - ordította a közönség teli torokból.
-AKKOR KEZDŐDJÉK A HARC! - fordult felénk a férfi, majd a kezében megjelent egy színarany kard, mely markolatába egy szintén, éppen ordító oroszlán volt faragva, akárcsak mellvértjébe.
-Mi van!? - szólaltam meg kissé összezavarodva. - Most meg miről beszél? Mi nem gladiátorok vagyunk! Nézzen már ránk! - mutattam körbe. - Maximum róla lehetne elmondani, hogy hasonlít egy gladiátorra, ha már úgyis Árész fiáról van szó... - mutattam Nate-re. - Na meg persze ő is megállná a helyét, ha arra kerülne a sor, - mutattam most Kadenre - de nem ezért vagyunk itt!
-Nem ti vagytok azok a szemtelen emberek, akik el akarják vinni az Inverz Kristályt? - ráncolta homlokát a csillagkép.
-De, azt hiszem mi lennénk azok... vagyis fogjuk rá - szólalt meg mögöttem bizonytalanul Noah, majd megköszörülte a torkát. - Viszont a lényeg, hogy nem előadást jöttünk tartani ennek a felettébb... csodálatos városnak - nézett körbe egy kínos mosoly kíséretében. - Azért jöttünk, hogy kiálljuk a következő próbát!
-De hát éppen erről van szó! - mondta a férfi.
-Meg kell küzdenünk... magával? - nézett végig Kaden az előttünk álló csillagjegyen.
-Nem, nem velem! - nevetett az oroszlán. - Habár nem is lenne olyan rossz ötlet... kár, hogy a próbák során nem lehet egyik csillagjegy sem maga az ellenfél... - szontyolodott el egy perce. - Pedig imádok győzni és biztos vagyok benne, hogy izgalmas harc lenne! - kacsintott.
-De ha nem magával, akkor mégis kivel harcoljunk? - kérdezte Nate, miközben előrébb lépett egyet és megidézte fegyverét.
-Hát velük! - mutatott körbe kardjával a férfi, mire két-két hatalmas oroszlán jelent meg az amfiteátrum mindkét végében. A szőrük úgy fénylett és csillogott, mintha fémből lenne, fogaik és karmaik extrán élesnek tűntek, melyekkel nem szívesen találkoztam volna össze közelebbről.
-Hogy mit mond!? - akadtam ki. - 4 oroszlánnal kell megküzdenünk!? Nekem nincsen másom csak két tőröm! Hogy álljunk így ki ezek ellen!? - mutattam az állatokra, melyek az amfiteátrum falához voltak kikötve arra várva, hogy a csillagkép eloldozza őket.
-Azt nektek kell kitalálnotok! - vonta meg vállait a férfi. - Most pedig, jöjjön a harctér! - emelte fel magasra a kardját, mely következtében az egész amfiteátrum megremegett. Mintha egy űrközi földrengés haladt volna végig az épületen, úgy mozgott minden a talpunk alatt. A földből hirtelen különböző magasságú és vastagságú arany oszlopok emelkedtek ki, melyeken néhol lépcsőszerű bemélyedések kaptak helyet, melyek megkönnyítették az azokra való felmászást. - Ha képesek vagytok a földre teríteni az összes oroszlánomat, akkor kiálltátok a próbát, - fordult újból felénk - ha nem... nos akkor ebben a hónapban már nem kell enni adnom nekik... - vigyorgott ránk, majd vakító arany fényben eltűnt, és megjelent a nézőtér legtetején, a világ leggiccsesebb lelátóján.